Korunk hőse: a jogász

Jogot tanulni már a múlt században is úri foglalkozásnak számított, de valószínűleg még száz év múlva is rejtély marad, hogy pontosan miért. Igaz, a diploma utáni egzisztenciális Eldorádó részben magyarázatot nyújt, már amennyire az alagút végén pislákoló fény magyarázni szokott bármit is. Viszont addig is ott az alagút, ahova már bekerülni sem túl egyszerű: a jogi karoknál csak a művészeti felsőoktatásban nagyobb a túljelentkezés. Ezzel együtt sem lehetetlen feladat, irodalmat és történelmet, a legelterjedtebb felvételi tárgyakat bárki le tudja darálni, ha nagyon akarja.

A lehetetlen helyzetek inkább a sikeres felvételi után jönnek, rögtön egy év múlva például a római jog szigorlat. Lex iudicium privatum iudex patronus probatio advocatus orator! – hogy mást ne is említsünk, bár ennek így éppen semmi értelme. Viszont annak a ténylegesen végtelen hosszú bekezdés – cikkely – paragrafus listának sem túl sok, amit öt év alatt be kell magolni.

Egyszóval csak annak érdemes belevágni, aki képes megemészteni tengernyi törvényt, szabályt és rendeletet, de közben nem szédül bele az igazságnak nevezett örvénybe.

Igazság ugyanis a legritkább esetben létezik, de igazságosságra azért lehet hajtani. És ez az egész történet szépsége, továbbá, hogy összefüggések, magyarázatok és cáfolatok hálójában érvényesül valami egészen magas esztétikum. Addig is, azért keressetek választ a római népgyűléseken elnöklő magistratus előírásszerű kérdésére: Velitis iubeatis... sic fieri? – Akarjátok-e, hogy így legyen?

A jogászról elsősorban azt gondolnánk, amolyan igazságkereső ember, aki közben jól keres. És hogy ez a kettő ellentétben áll egymással. Elég Petrocelli tucatnyi fordulatos, és végül diadalmasan megnyert perét összevetnünk azzal a ténnyel, hogy hosszú részeken át egy ütött-kopott terepjáróval közeledik, és lakókocsiban lakik egy végtelenül lassan épülő ház mellett. Igaz, legalább szép felesége van.

Utóbbit azonban egyrészt nem garantálja a diploma, másrészt a jogi pályán ma már úgyis sokkal több a nő.

Viszont az is igaz, hogy a jogászok csak egészen elenyésző kisebbsége lesz végül Petrocelli. Jogász végzettséggel ugyanis kifejezetten sok mindenhez lehet kezdeni, a talán kevésbé vonzó járási ügyészségtől kezdve a miniszterelnökségen át a hágai Nemzetközi Bíróságig. Nem beszélve az államigazgatás nyújtotta kimeríthetetlen lehetőségekről. És, hogy még idejében megnyugtassunk mindenkit: általában tényleg jól fognak keresni. Általában, mert hát sajnos nem feltétlenül – jelenleg csak arra fogadnánk nagy tételben, hogy semmiképpen nem lesz munkanélküli. Ami még akkor is megnyugtató helyzet, hogyha valóban előfordulhat, hogy számtalan elvesztett és számos megnyert per után végül egy foghíjtelken sátorozik épülő lakókocsija mellett. Ha majd a jognak camping asztalánál... Vagy dúskál minden földi jóban. Vagy pályát változtatott.