BESZÁMOLÓMárcius 10-én a Selye János Egyetemen második alkalommal rendeztük meg az Üzletiterv-versenyt. A vállalkozó szellemű középiskolások az írásbeli forduló után az egyetem konferencia-központjában is megmutathatták tehetségüket és kreativitásukat.
Komáromi diákok fabriketteket gyártó üzeme lett a nyerő
![](/sites/default/files/styles/image_16_10_w400/public/lead_image/ujszo_14266663684954_52.jpg.webp?itok=qLSMU-nz)
BESZÁMOLÓ
Március 10-én a Selye János Egyetemen második alkalommal rendeztük meg az Üzletiterv-versenyt. A vállalkozó szellemű középiskolások az írásbeli forduló után az egyetem konferencia-központjában is megmutathatták tehetségüket és kreativitásukat. A benyújtott tervek előzsűrizése után a legjobb hat program került a szóbeli döntőbe, ahol a versenyző kedvű résztvevők a keddi találkozón mérték össze tudásukat.
A hattagú zsűri minden előadóhoz intézett jól irányzott kérdéseket. Nehéz dolguk volt, hiszen innovatív jellegű vendéglátó-ipari egységek (pl. lakásétterem, kutyabarát étterem és rendezvényközpont), ruhaszalon speciális célcsoportnak, illetve brikettgyár is szerepeltek a diákok ötletei közt. A csapatok komoly felkészülés és piackutatás után jutottak el a precízen kidolgozott tervezetekhez.
A verseny döntőjében négy középiskolából érkezett hat csapat vett részt:
Better Life Kft., Book and Harmony, Egy új kezdet, Erica’s, Long fire, Moonlight.
A győzelmet a Kurina Denisz és Lehotkai Sámuel (Kereskedelmi és Szolgáltatóipari Szakközépiskola, Komárom) alkotta csapat szerezte meg Long fire elnevezésű, fabriketteket gyártó üzemük üzleti tervével, felkészítőjük Hajabács Andrea mérnök volt.
Hatfős zsűri bírálta el a tervezeteket: Varga Ferenc (DECART Kft., ügyvezető), Horváth László (Magyar Vállalkozásfejlesztési Alapítvány, ügyvezetőigazgató-helyettes), Hugyivár Imre (Arriva Service Kft., controllingosztály-vezető), Rajkovics Péter (közgazdász, gazdasági újságíró), Szabó Dávid (SJE GTK, hallgató, vállalkozó), valamint Antalík Imre (SJE GTK, közgazdaságtan tanszék, adjunktus).
A verseny fődíja – utazás a hallgatók által választott helyre – az ARRIVA-csoportnak köszönhető. A többi csapat is értékes díjakkal gazdagodott a Selye János Egyetem és a Selye János Egyetem Karrier–tanácsadó Központja jóvoltából. A Magyar Vállalkozásfejlesztési Alapítvány felajánlásából a középiskolás diákok (és iskoljuk) egynapos vállalkozási, készségfejlesztő képzésen is részt vehetnek.
A kezdeményezés célja, hogy a diákokban már középiskolásként növeljük a vállalkozói kedvet, segítsük a stratégiai szemléletmód elsajátítását, gondolkodásra, kreativitásra, innovativitásra serkentsük és tanítsuk a jövő nemzedékét, valamint szorosabb kapcsolatokat építsünk ki a középiskolákkal. A verseny fővédnöke a Gazdaságtudományi Kar dékánja, Dr. Bukor József. A szervezésbe a kar hallgatói is aktívan bekapcsolódtak. A szervezők remélik, hogy jövőre még több középiskola és diák kapcsolódik be a versenybe, hiszen a fő cél a vállalkozói kedv és szemlélet fejlesztése, a játékosok felkészítése az életre, gazdasági jellegű kihívásokra. (sje)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.