Két osztály utolsó kirándulása

Már az út is jó hangulatban telt, ám ez még csak bevezetője volt mindannak, amit később átéltünk. A Hotel A Plusban szálltunk meg, közel a belvároshoz, gyalog 10–15 percre az Orlojtól. Sajnos, az időjárás nem volt felhőtlen, amikor sétára indultunk, a szó legszorosabb értelmében bőrig áztunk. Az idő végig szeszélyes volt: az egyik pillanatban tűzött a nap, a másikban elszürkült az ég, valósággal ömlött a hideg eső. Morogtunk ugyan a kellemetlen és kiszámíthatatlan időjárás miatt, de elhatároztuk, ez a csekélység nem szegheti kedvünket.

Az első délutánunkat az Orloj körül töltöttük: éttermeket, sörözőket kerestünk, és óránként megbámultuk a toronyból kileselkedő tizenkét apostolt.

Cseh sörök

Ha az ember Prágában jár, muszáj megkóstolnia a híres cseh söröket. A belváros külsőbb köreiben levő kiskocsmákat érdemes meglátogatni, ezekben a legbarátságosabbak az árak. Az első napon megállapítottuk, ahol japán nyugdíjasok ülnek, oda tilos benéznünk: ezeken a helyeken még egy csésze kapucsínó ára is csillagászati magasságokban röpdös (annyi, amennyit egy egész nap alatt fejenként elköltöttünk, sörrel együtt…).

Az este kiváló hangulatban telt: a hajnalba nyúló vigadozásnak legnagyobb örömünkre nem a tanárok vetettek véget, hanem a fáradtságunk. A felhőtlen öröm addig tartott, míg krumpliszsákokként nem dőltünk ágyunkba.

Másnap egy nagyobb sétával, és szerencsére sokkal jobb időben nyitottuk a napot. Az óvárost vettük célba, kora estig járkáltunk. A híres zsidónegyedet is meglátogattuk, megnéztük (csak kívülről) Franz Kafka házát is. A várat is csak kívülről láttuk, bár így is lenyűgözött.

Pénzkeresési lehetőség

Ebéd után a Károly-híd felé vettük az irányt, hogy onnan nézhessünk le a Moldvára és a városra. A szigorúan őrzött szobrok mellett művészek, utcai előadók lepték el a hidat. Egy karikaturista szemrebbenés nélkül elkért 350 cseh koronát négyperces rajzáért. A Károly-híd tehát nemcsak a turistákat vonzza, hanem nagyszerű pénzkeresési lehetőségeket is nyújt. Ha a rajzoló száz méterrel odébb kínálja a művét, legfeljebb a felét kérheti.

Utcazenélésbe kezdtünk

A második (és egyben utolsó) estét megpróbáltuk még alaposabban kihasználni, társaságunk két csoportra oszlott: az egyik diszkóba ment, a másik (én is ehhez csatlakoztam) a Vencel térre tartott. Néhányan, a jófajta cseh sörtől felbátorodva kiültünk a tér közepére, és jókedvű utcazenélésbe kezdtünk. Előadásunk improvizálásból állt: volt blues, jazz, egy kis latin, végül a Nyolc óra munkát mutattuk be az arra járóknak. Az csak fokozta a hangulatot, hogy hat perc alatt 126 koronát sikerült összegyűjtenünk. A pénzt „jótékonysági” célra fordítottuk. Egyik barátunk elveszítette a pénztárcáját, ezért felajánlottuk neki a bevételünket.

Vasárnap délelőtt már nem indultunk sétára. Rögtön buszra szálltunk, s egy rövid megállót tettünk Brünnben, ahol megnéztük a híres szerzetesi kriptát. Elég nyomasztó volt az üvegkoporsóba helyezett, mumifikált testek látványa, a kripta legvégén látható tömegsír pedig feltette az i-re a pontot. Itt két tábla fogadott minket, a következő üzenetekkel : „Akik vagytok, azok voltunk mi is…” – „Akik vagyunk, azzá lesztek Ti is.” Jóleső borzongással, s egy újabb adag élménnyel tértünk vissza a buszhoz, mely már egyenesen Dunaszerdahelyre szállított.

Mindannyian meggyőződhettünk róla, hogy Prága nem hiába világhírű város. Látványosságokban, élményben nem volt hiány, s a jókedvet is csak medenceszám lehetett volna mérni, ahogy a híres cseh író, Bohumil Hrabal is tette mindig, csak ő épp a sört számolta így. Új barátságok, s talán új szerelmek is születtek a kiránduláson, és biztos vagyok benne, hogy ezt soha nem fogjuk elfeledni. Számunkra már nem Róma, hanem Prága az Örök Város…