Azért írok ilyen lassan, mert tudom, hogy nem tudsz gyorsan olvasni. Tudod eladtuk a házat, ahol laktunk mikor még együtt voltunk. Apád azt olvasta az újságban, hogy a legtöbb baleset a lakóhelyhez 10 km-re következik be, ezt elkerülendő: elköltöztünk.
Kedves, drága fiacskám!
Azért írok ilyen lassan, mert tudom, hogy nem tudsz gyorsan olvasni. Tudod eladtuk a házat, ahol laktunk mikor még együtt voltunk. Apád azt olvasta az újságban, hogy a legtöbb baleset a lakóhelyhez 10 km-re következik be, ezt elkerülendő: elköltöztünk. Sajnos nem tudom elküldeni neked az új címünket, mert az előző lakó magával vitte a házszámot az új házukhoz, hogy legalább nekik ne kelljen címet változtatniuk. Hanem itt már van mosógép is. Az első nap négy inget raktam bele, meghúztam a láncot – azóta sem láttam őket. Csak kétszer esett az eső a héten, egyszer 3 napig, és másodszor 4 napon át. Mari nénéd azt mondta, hogy az a kabát, amit kértél, hogy küldjük utánad, túl súlyos lenne a postán feladni azokkal a nehéz gombokkal rajta. Igy levágtuk őket, és a kabát zsebébe tettük. Megkaptuk a számlát a halottas háztól is. Azt írjak kisérőleg, hogyha nem fizetjük ki az utolsó részletet, nagyanyád fel fog támadni. Nővéredről annyit, hogy babája született ma reggel. Azt nem tudom, hogy fiú vagy lány, így azt sem tudjuk, hogy Te most nagybácsi vagy nagynéni lettél. Az öreg Józsi belezuhant a nyitott pálinkás hordóba. Néhányan ki akarták húzni, de olyan veszettül védekezett, hogy végül belefulladt. Úgy döntöttünk, hogy földi maradványait elégettetjük. 4 napig égett. Három régi iskolatársad egy nyitott teherautón utazott a szomszéd faluba. Útközben belezuhantak egy hídról a folyóba. Ketten a csomagtérben voltak és, aki vezetett, az lehúzta az ablakot és kiúszott. A másik kettő belefulladt, mert nem tudták lehajtani a hátsó oldalt. Sok más újság nincs. Semmi sem történt mostanában.
Sok szeretettel
Anyád
U.i. Pénzt is akartam küldeni, de már lenyálaztam a borítékot.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Korábbi cikkek a témában
2012. 08.19.
M. Knopfler: Kill To Get Crimson
2012. 08.19.
Továbbra is tart a harc
2012. 08.19.
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.