Jutalomút Horvátországba

<p>Az idei tél számomra egy horvátországi jutalomkirándulással végződött a Rákóczi Szövetség jóvoltából, amelyen a szervezet által meghirdetett esszé- és irodalmi pályázaton szerzett különdíjam révén vehettem részt.</p>

SZABÓ ANNAMÁRIA

Ez az utazás nem egy szokványos vakációt jelentett, a tengerparton sütkérezőset, hiszen ezt az évszak még nem is engedte volna, másrészt pedig utunk során a célunk nem volt más, mint az ország terültén található történelmi emlékhelyeink felfedezése.

Budapestről indultunk, egy igencsak színes, körülbelül harmincfős társasággal a történelmi Magyarország különböző régióiból, tehát voltak itt a fővárosból, Szlovákiából, de még Erdélyből is képviseltették magukat páran, ugyanis a kirándulás a Gloria Victis történelmi vetélkedő első öt helyezett csapatának jutalma is volt egyben.

A magyar határt négy és fél óra buszozás után hagytuk magunk mögött, ezután célba vettük Eszék városát, ahol már várt ránk a helyi magyar közösség egyik oszlopos tagja, hogy körbevezessen minket a városban, amely nemcsak a múltbéli hídrobbantás miatt lehet érdekes az odalátogató turistáknak, hanem nagyon hangulatos sétálóutcáival, különböző korokból fennmaradt épületeivel is csábítja oda a látogatókat. Persze figyelmesen járva a városban az embernek akarva-akaratlanul is feltűnik, hogy a délszláv háború nyomai még mindig mélyen élnek benne, amit sajnos elég nyomatékosan bizonyítanak a golyó- és lövedékrésekkel tarkított házfalak.

Eszéki idegenvezetőnk megmutatta nekünk a helyi magyar iskolát is, amely különösen tetszett nekem, ugyanis mint a vezetőnk elmondta, mivel kis létszámú iskoláról van szó, ezért a sportversenyeken rendre megverik őket a horvát csapatok. Egy dologban azonban országelsők, ez pedig nem más, mint az íjászat. Másnap folytattuk utunkat a főváros felé, útközben még megálltunk pár falucskában, amelyeket akár magyar nyelvszigetnek is nevezhetnénk. Ezek a Valkóság falvai, szintén magukon viselik a háború nyomait, és folyamatosan fogyó lakosságuk inkább a nagyobb városokban néz munka után. Ám mint minden régióban, itt is van pár karizmatikus személyiség: ilyen embert ismerhettem meg Kórógy falu református lelkészében, aki igazán jó helytörténeti s egyben társadalomtudományi elbeszélőnek is bizonyult, olyannyira, hogy egy kissé időszűkében kellett a főváros felé vennünk az irányt.

Zágráb számomra nagyon sok hasonlóságot mutatott Budapesttel, már csak a belső udvarokkal rendelkező házak, vagy maga a városrendezés, vagy pedig akár a Mátyás-templomra emlékeztető ottani katolikus székesegyház miatt is. A városban eltöltött nap során sok érdekességet láttam, mint például a Dante fia által alapított máig működő gyógyszertárat vagy a trafalgari ütközetnél Nelson admirális hajójáról leesett láncot, amelyet horvát tengerészek találtak meg és hoztak ide emléknek.

Másnap az egykori Monarchia Riviéráján találtuk magunkat, ennek központja hajdan Fiume olasz, horvát és magyar nyelvű városa volt: virágzó kikötőjébe mindenfelől futottak be kirándulóhajók. Itt találkoztunk idegenvezetőnkkel, Gergely bácsival, aki 79 évét meghazudtoló fizikai teherbírásával túlszárnyalt mindannyiunkat, nem szólva a rengeteg ismeretről, amelyet megosztott velünk. A fiumei lakosok büszkék a várukra, aminek hajdani bolond úrnője elkergette az oda bemenni akaró náci katonákat, büszkék II. János Pál pápa látogatásaira és persze az egyedülálló hal- és zöldségpiacukra. A városka egyetlen szégyenfoltja a pangó hajógyára, amit bárki megvásárolhat egy euró értékben, feltéve, ha kifizeti az ott dolgozó kétezer munkás több hónapja meg nem kapott bérét.

Ugyanennek a napnak a délutánján célba vettük az Isztriai-félszigetet, és Gergely bácsi buzgó meséit hallgatva elindultunk a legdélebbi pontjába, Pula városába. Pula nevezetes az amfiteátrumáról, amely a beavatatlan szemeknek akár szebbnek is tetszhet, mint a római Colosseum. Ezt a városkát persze nem csak mi és más egyszerű világvándorok fedezték fel maguknak. Évekig itt élt és tanított a helyi angol nyelviskolában James Joyce, az írek méltán híres írója, akinek nyughatatlan természete pár évig békére lelt ebben a mediterrán városkában.

Visszaindulásunk napján még tettünk egy kis kitérőt Kraljevicában, ahol megkoszorúztuk a helyi Frangepán-kastélyt, majd egy kis tengerparti séta és az egyre jobban tavasziasodó, napsütéses Horvátország képével vettünk búcsút ettől a néhol kicsit fárasztó, de nagyon tartalmas, eseménydús és az életemet még sokáig meghatározó négy naptól.

A szerző a komáromi Selye János Gimnázium II. C osztályos tanulója

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?