Iskolai ünnepségek március idusán

<p>Az 1848–49-es magyar forradalom és szabadságharc kitörésének 166. évfordulójáról iskoláink is megemlékeztek. Összeállításunkban a március 15-i ünnepségekből adunk ízelítőt.</p>

ÖSSZEÁLLÍTÁS

Egy közös ünnep

A dunaszerdahelyi Szabó Gyula 21 Szakközépiskola március 14-én a szombathelyi Szent Norbert Premontrei Gimnázium 45 diákját és kísérő tanáraikat fogadta a Rákóczi Szövetség diákutaztatási programja keretében, hogy együtt emlékezzenek az 1848-as forradalomra és szabadságharcra.

A két iskola diákjai közös ünnepi műsoron vettek részt, amelyet a szakközépiskola diákjai mutattak be, felidézve az 1848-as eseményeket. A műsorban a vendégdiákok egy népdalcsokorral kedveskedtek az egybegyűlteknek.

Ezt követően a több mint 100 diák végigvonult a városon, és megkoszorúzta a Vámbéry téren álló 1848-as emlékművet. Egy kis városnézés után barátságos futballmérkőzést játszott a két iskola csapata. Közös ebéddel zárult ez a csodálatos nap.

Jó alkalom volt a találkozásra, ismerkedésre, a közös ünneplésre. Szeretnénk, ha a két iskola kapcsolata tovább erősödne.

Klőr Levente tanár

A dicső márciusi napokra emlékeztünk

Március 14-én a dunaszerdahelyi Vámbéry Ármin Gimnázium tanulói az iskolában méltóképpen emlékeztek a dicső márciusi napokra. A forradalom és szabadságharc 166. évfordulójára készített emlékműsorban felléptek a nyolcéves gimnázium felső tagozatos és a négyéves gimnázium diákjai. A megemlékezésen a tiszteletadás és a hősi napok nagyrabecsülésének gondolatai hangzottak el versek, énekek formájában. A fegyelmezett diáksereg nagy tapssal jutalmazta a szereplők színvonalas műsorát. Jóleső érzéssel töltött el mindnyájunkat, hogy a tanulókkal együtt nemcsak a tanárok, hanem néhány szülő is megtisztelte jelenlétével a megemlékezést. A diákokat Tóth Ildikó tanárnő készítette fel. Az ünnepélyen a következő tanulók léptek fel:

I. C – Süke Dóra, Fodor Máté; III. A – Takács Virág; III. B – Zöld Júlia, Sebök Dóra, Gyökeres Viktória, Zsilinszky Gabriella, Lelkes Anna, Csölle Kitti, Szekács Regina, Snírer Lilla, Hegedüs Angelika, Bugár Krisztína, Horák Zsófia, Veselá Klaudia; III. C – Fodor Dávid; IV. A – Madi Anita, Vida Kitti; VI. O – Merva Noémi, Oravecz Flóra, Boráros Lilla Florentina, Matyi István.

Földes József tanár úr a történelmi eseményekről készült képek kivetítésével emelte az ünnepség hangulatát.

Tóth Ildikó, a Vámbéry Gimnázium tanára

Mi így ünnepeltünk

Sokan több márciusi megemlékezés, ünnepi összejövetel részesei lehettünk az elmúlt hétvégén, saját községünkben, a szomszédos településen, hiszen 12 falu diákjai látogatják iskolánkat, a Buzitai Alapiskolát. Mégis a március 17-én iskolánkban rendezett ünnepségre fogunk a legjobban emlékezni, hiszen ezt közösen élhettük meg.

Jóval az ünnep előtt három versenyt hirdettünk meg erre a napra: „A legszebb kokárda”, „Nemzeti színekbe öltözünk” és a „Titánok harca” megmérettetéseket. Már pénteken ünneplőbe öltöztettük iskolánk folyosóit, a tantermek faliújságait, hétfőn pedig saját magunkat. Sokunk kézműveskedéssel, komoly tanulással készült a versenyekre. Öröm volt nézni az iskolába igyekvő kokárdás, piros szoknyás lányokat és zöld nadrágos fiúkat. Az első tanítási órán az osztályfőnökök segítségével elevenedtek fel a márciusi események, az iskolarádió gyönyörű dallamokat közvetített. Addig a tornateremben, vagyis a „harctéren” készültünk a „Titánok harca” történelmi vetélkedőre. Gondnokaink, kilencedikeseink szorgalmasan készítették a kellékeket, utolsó megbeszélést tartottak, majd beöltöztek, frizurát igazítottak. Ezután érkeztek a tornaterembe a nézők, szurkolók, s jöhetett az 5., 6., 7. és 8. „hadosztály”, vagyis az egyes osztályok 6-6 legbátrabb titánja, hogy összemérjék erejüket. A kiválasztott történelmi esemény pedig nem lehetett más, mint az első világháború, amely kitörésének századik évfordulójára emlékeztünk. A versenyt előkészítését és lebonyolítását a kilencedikesek végezték iskolánk pedagógusa, Ádám Csilla vezényletével. A versenyzőket vegyes csoportokba osztották, majd jelenetekkel, filmrészlet vetítésével, daltanulással, képes prezentációkkal varázsoltak el bennünket, s dolgoztatták meg a csapatokat, amelyek tagjai tudták, hogy a győztesek jutalma egy közös kirándulás Széphalomra, a Magyar Nyelv Múzeumába. Közben a kicsikről sem feledkeztek meg, akikkel különféle játékokat játszottak. Volt: Adj, király, katonát, Akela mondja és kötélhúzás is. A Csárdáskirálynő ismert dalára („Túl az Óperencián”) pedagógusainkat táncba is vitték.

A versenyfeladatok komoly felkészülést igényeltek. Büszkék lehetünk a kilencedikesekre, hogy igazi bátor hozzáállást tanúsítottak. Rengeteget tanulhattunk a mai napon – történelemből, emberségből, magyarságból, összetartásból. Köszönjük!

Mohnansky Csilla, a Buzitai Alapiskola igazgatója

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?