Hol a boldogság mostanában?

HEd Dienert, az Illinois Egyetem boldogságkutató professzorát kérdezzük – miként a New Scientist munkatársa tette –, azt válaszolja, mindent összevéve a skandináv országokban. Bizonyos pontig a jövedelem, az anyagi jólét igen fontos a boldogságérzethez, kiegészülve a demokráciával, az emberi jogokkal, a jó infrastruktúrával, a hosszú élettartammal stb. A kulturális tényezők azonban legalább olyan fontosak a megítélésben. Ha ugyanis az anyagi tényezőket kiemeljük a sorból, a spanyolok tűnnek a legboldogabbnak, ami pozitív életszemléletükkel magyarázható. Ez jellemző általában az amerikaiakra és bizonyos mértékig a britekre is. A legkevésbé boldognak egyes hajdani kommunista országok, valamint a nagyon fejletlen államok lakói tűnnek. Érdekes módon a jó anyagi körülmények között élő kelet- ázsiaiak, japánok, dél-koreaiak jóval kevésbé érzik magukat boldognak, mint azt várnánk. Ha megkérdezik őket, mennyire elégedettek az életükkel, a legtöbben azt hozzák elő, ami rossz. Ha ez a rossz nem nagyon rossz, akkor elégedettek. Általánosságban nagyobb társadalmi nyomás nehezedik rájuk, résen kell lenniük, nehogy hibát kövessenek el és kivívják a többi ember elismerését. A kelet-ázsiaiak saját hangulatuk, életérzésük helyett fontosabbnak tartják, miként vélekednek szüleik az életükről.

A professzor vizsgálataiból az is kiderül, hogy a boldogságot, annak fokát eltérő kultúrákban másként értelmezik, sőt a boldogság iránti vágy is különböző. Az ázsiai amerikaiak például hajlamosabbak lemondani a szórakozásról, az élvezetekről, mint a fehér amerikaiak. A boldogságérzésnek határozott előnyei vannak. Nyugaton ha az ember vidám, jókedvű alkat, nagyobb az esélye tartósabb házasságra, több pénz keresésére, sikeresebb állásra. Általában az is elmondható, hogy a boldog ember immunrendszere erősebb, tovább él. Egyesek, akiknek több problémájuk adódik az életben, a boldogságérzés alacsonyabb fokáról számolnak be, mások ugyanennyi problémával a nyakukban rögtön a kivezető utat keresik, és másban próbálják megtalálni a boldogulásukat. Nyitottak az újra, a pozitív dolgokat nézik még ilyenkor is, és meg is találják a társadalmi szolidaritásban, vagy a családi háttérben, olyan dolgokban is, amiknek korábban nem tulajdonítottak nagyobb jelentőséget. A professzor elmondta, egy jókora lottónyeremény ugyan alaposan megdobja a boldogságérzetet, ám ez rendszerint nem tart tovább egy-két évnél. Az anyagi gyarapodással arányosan szinte mindenkinél növekszik a boldogságérzet, de Nyugaton ennek a szerepe meglepően kicsi. Természetesen a szegény országokban egészen más a helyzet. Nem mindegy, hogy valaki napi 1 vagy 5 dollárnyi összeget keres, mert ez meghatározza, hogy eszik-e aznap valamit, vagy sem. Amerikában is nagyobb a valószínűsége annak, hogy a szegények kevésbé érzik magukat boldognak. Egy tanulmány szerint a 100 millió dollárnál nagyobb vagyonnal rendelkező amerikaiak csak egy kicsit boldogabbak, mint az országos átlag.

Bertrand Russel egy a boldogságról szóló könyvében azt írja, a gyermek a családok boldogságának egyik legfontosabb forrása. A kutatások azonban kimutatták, hogy ez nem igaz. Gyermekes és gyermektelen családok körülbelül ugyanolyan fokon elégedettek vagy éppen elégedetlenek az életükkel. Az előbbi csoportnál a boldogságfok a gyermek megszületése után egy-két évig növekszik aztán visszaáll az eredeti szintre. Az emberek várakozásai rendszerint magasabbak, sokan úgy gondolják, örökké vidámnak, elégedettnek kell lenniük, ám ha olyanokat vizsgálunk, akik ténylegesen boldogok, úgy gondolják, ez annyira fontos, hogy még nagyobb boldogságra törekednek. Az ember nem örökös vidámságra, eufóriára született, hanem pozitív beállítódásra. Valahol középen kellene állnunk, hogy örülni tudjunk, ha valami jó történik velünk.