Harmatcsepp

Megszületett. Éjszaka még anyagtalan páraként lebegett a fák között, most kecsesen és csillogón tükrözi vissza millió testvérével együtt teremtője, a hajnal tüzes pompáját.

Angyali lények szálltak el felette, s telepedtek mellé a végtelen mélységből felfelé törő és az egekig nyúló fák ágaira. A színpompás angyalok repesve köszöntöttek az álmosan ébredező nap első, még erőtlen vörös sugarait, s a boldog kórus dalai finom és kellemes remegésekként járták át apró kristálytestét.

Egyik testvére engedve a szellő kacér csábításának, legördült a zöld levélteraszról, s csillámló gyöngyként hullt alá az alsó, felfedezetlen világok felé.

Egyre világosabb lett, s a vörös lassan kikopott a levelek között átszűrődő fényből. Egyszer csak egy kíváncsi jószág futott mellé, s megszemlélte saját tükörképét, miközben szivárványos szárnyaival táncra perdítette a levegőt. Végül továbbsuhant, s a levél széléről elrugaszkodva elrebbent az ismeretlenbe.

A meleg egyre nőtt, s érezte, hogy hamarosan ő is követni fogja kis látogatóját. Könnyebb és könnyebb lett, párát nevetett a szélbe s határtalan felszabadultság itatta át. Nemsokára már csak felülről láthatta a helyet, hol rövidke életét töltötte, de az is hamar a lombok homályába merült. Feljebb és feljebb emelkedett a többi harmatcsepp-lélekkel együtt a fényes égen úszó, fehérben gomolygó mennyország felé, ahonnan egy szép napon talán, új életre kél. (Táltos)