Hallgatómustra

December az egyetemi hallgatók számára nemcsak a karácsonyi ünnepeket, hanem a téli szemeszter végét és a vizsgaidőszak kezdetét is jelenti. Az első vizsgák főleg az elsősök számára megpróbáltatás és kihívás. Kiderül, jól választottak-e, meg tudják-e állni a helyüket.

Vannak olyan diákok, akiknek nem sikerül levizsgázniuk, ezért kénytelenek abbahagyni tanulmányaikat. A taníttatásuk ezért az államnak szó szerint kidobott pénzt jelent. A felsőoktatási intézmények egyik legkomolyabb gondja a vizsgák objektivitása. A szóbeli vizsgák értékelése a leginkább kérdéses, melyet még nagyon sok iskolában alkalmaznak, bár egyre jobban kiszorítják ezt a formát az írásbeli tesztek. „Az a legnagyobb gond, hogy nem léteznek standardizált követelmények, amelyek biztosítanák a vizsgák objektivitását” – nyilatkozta Andrej Salner oktatásügyi elemző. Szerinte ha a vizsga csak négyszemközt, tehát csupán a tanár és a hallgató jelenlétében zajlik, nem kizárt a visszaélések lehetősége. A Diáktanács elnöke, Michal Mertinyák is hasonlóan vélekedik, szerinte az írásbeli tesztek eredménye sokkal inkább egyértelmű, hiszen a hallgatónak ott már nincs lehetősége kibeszélnie magát.

Nem dől össze a világ

A vizsgaidőszak sok elsősnek komoly stresszt okoz, és a sikertelenséget katasztrófaként élik meg. A tanároknak figyelembe kellene venniük, hogy a hallgató élete első vizsgáját teszi le, amikor még félénkebb, nem tudja pontosan elmondani a megtanultakat. Ám az egyetemistáknak is tudatosítaniuk kell, hogy ha nem sikerült a vizsgájuk, akkor sem dől össze a világ, hiszen vannak javító terminusok, amire még jobban felkészülhet.

Jelenleg az egyetemek többsége már áttért az értékelés kredites rendszerére, amiben minden vizsgának és írásbeli tesztnek előre meghatározott pontrendszere van, és a diáknak el kell érnie egy bizonyos pontszámot ahhoz, hogy a következő tanévben folytathassa tanulmányait. Ez a rendszer nagyobb szabadságot ad a diákoknak, ám itt is vannak buktatók. Ha a hallgató az első pár évet „ellébecolja”, nem biztos, hogy időben be tudja majd fejezni tanulmányait. Ám mindez az egyetemisták felelőssége. Az első vizsgaidőszakban kiszűrik azokat a diákokat is, akik nem veszik komolyan tanulmányaikat. Főleg a műszaki egyetemek első évfolyamos hallgatóinak csökken jelentősen a létszáma, hiszen oda nagyon sokan bejutnak a középiskolai eredményeik alapján is úgy, hogy nem kell felvételizniük. Másrészt sokan vannak olyanok, akik a katonai szolgálat elől menekülve inkább beiratkoznak a műszakira, és hát a szabad kollégiumi élet is csábítja őket, így nincs idejük a tanulásra.

Kedves egyetemista olvasók, ha meg szeretnétek osztani velünk gondolataitokat, félelmeiteket, élményeiteket a vizsgákkal kapcsolatban, írjatok e-mailt a nagyszunet @ujszo.com címre. (he, n)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?