Ha túl nagy a nyomás...

Hogyan élik túl a diákok a vizsgaidőszakot? Ez a néhány hét sok fiatal életében kritikus. Mindenki másképp próbálja meg levezetni a feszültséget. Cigaretta, alkohol, drogok, gyógyszerek, szólnak az elrettentő híradások, de persze nem mindenki folyamodik ilyen radikális módszerekhez. Hogyan vélekednek a problémáról, és mivel serkentik magukat a kemény hetek során a szlovákiai magyar fiatalok?

Mivel serkentik magukat a kemény hetek során a szlovákiai magyar fiatalok?Miroslava Cibulková felvételeiBodolló Zsolt, Comenius Egyetem, Pozsony: „Nem cigizek és nem is iszom. Hogy fitt legyek, a vizsgaidőszakban sok kávét iszom. Őszintén megmondva nem értem azokat, akik alkoholt fogyasztanak, mert az nem segít, bár lehet, hogy elfeledteti az emberek búját-baját. Ha valaki azért cigizik, mert az megnyugtatja, azt elfogadom. Hallottam már különféle gyógyszerreklámokat a rádióban, elképzelhető, hogy van hatásuk, de én még nem próbáltam.”

Kovács Tamás, Konstantin Filozófus Egyetem, Nyitra: „A vizsgaidőszak nálam egy külön fejezet. Főleg azért is, mert a suli mellett van egy együttesem, és a stúdiómunkák, fellépések sem várhatnak. Ebből kifolyólag mindig az utolsó percek a döntő fontosságúak. Az utolsó hetekben kicsit előjön belőlem is a stréber. Sajnos ilyenkor elég sokat dohányzom, pedig tudom, hogy ez nem válik éppen előnyömre.”

Szabó Krisztina, Comenius Egyetem, Pozsony: „Mindenki maga dönti el, hogy használ-e serkentőszereket. Én elítélem az ilyesmit, vizsgaidőszakban banános csokit eszek kilószámra. A büfében már szerintem furcsán néznek rám, hogy mindig azt veszem! A tanulásban meg kell találni az arany középutat. Volt egy lakótársam, aki egyfolytában tanult, s többször elmondta, hogy üres az élete. Bár doktorandusz volt, tehát már jó messzire eljutott, mindig szomorú és letört volt. Épp ezért a magolást se szabad túlzásba vinni.”

Sósik Ágnes, Műszaki Egyetem, Kassa: „Nálunk, ha már szakad a cérna, valami jó kis zenét hallgatunk, jó hangosan, és teli torokból énekelünk, szinte ordítunk. Sokat segítenek a számítógépes játékok is. Hallottam viszont olyanokról, akik lecitint szednek agyserkentés érdekében. Én soha! Olyan esetről is van tudomásom, hogy valaki elszívott egy jointot, hogy ébren maradjon, s úgy írta a diplomamunkáját. Egy lánynak abba kellett hagynia a sulit, mert vérnyomásproblémái lettek. Akik szereket használnak, azok szerintem gyengék, és nincs elég akaratuk. Mert a főiskola annyira nem vészes, mint ahogy egyesek leírják. Egy kis akarat kell hozzá, meg temérdek szerencse. És nagyon fontosak a barátok, akik elviselnek, amikor már eltompulsz a nagy tanulástól. De amúgy embere válogatja, ki hogyan birkózik meg a nehézségekkel. Kell egy kis egészséges flegmaság a vizsgaidőszakhoz, ha valaki mindent nagyon komolyan vesz, nem csoda, ha baja történik. A siker öszszetevői szerintem: pozitív hozzáállás, akarat és egy kis ész!”

Urbán Péter, Comenius Egyetem, Pozsony: „A vizsgaidőszakban már a kávé, tea és a csoki is drognak számít. Alvásra ugyanis nincs idő, naponta tíz órát is tanulni kell. Nem kávézom, általában teával és forró csokival próbálom ébren tartani magam. Red Bullhoz még nem folyamodtam, bár ez is bevett szokás a diákság körében. Ismerek olyanokat, akik ész nélkül tanulnak, nem is alszanak. Pedig az alvást nem lehet kihagyni, hiszen az is a tanulásnak egy fázisa, akkor raktározódnak el az információk.” (bt)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?