Folyékonyan beszéltek valamennyi témakörről

Nemrégiben az Udvardi Összevont Középiskolában rendezték meg a „Ismerd meg a szlovák nyelvet” országos döntőjét.

Nemrégiben az Udvardi Összevont Középiskolában rendezték meg a „Ismerd meg a szlovák nyelvet” országos döntőjét. A magyar iskolákból négy kategóriában versenyeztek a diákok szlovák nyelven – szövegértelmezésben és -visszaadásban, szövegalkotásban, s természetesen abban, ki mennyire tud odafigyelni a kiejtésre, a hangsúlyozásra, vagyis a helyes szlovák beszédre.

Összesen negyvennégyen kapcsolódtak be a versengésbe: az első, második és harmadik kategóriában 13-an, a IV. kategóriában pedig öten indultak. Az I. kategória a legkisebbek, az alapiskolás negyedikesek mezőnye volt.

A legjobbak ebben a kategóriában a következő tanulók lettek:

1. helyezett: Krausz Tímea (kassai Márai Sándor Gimnázium és Alapiskola),

2. Sárossy Gábor (kassai Márai Sándor Gimnázium és Alapiskola),

3. Havlík Imre (újvilági Illésházy I. Alapiskola).

A II. kategória a nyolcadikosok versenymezőnye volt. A következő tanulók érték el a legjobb helyezéseket:

1. Susla Veronika (Szenczi Molnár Albert Alapiskola, Szenc),

2. Magyar Csilla (Nagycétényi Alapiskola),

3. Svec Viktor (vágsellyei Pázmány Péter Alapiskola).

A III. kategória – a harmadikos gimnazisták és szakközépiskolások mezőnye – legeredményesebbjei:

1. Mašica Michaela (pozsonyi Duna utcai alapiskola és gimnázium),

2. Námešná Veronika (rimaszombati gimnázium),

3. Szabó József (Szenczi Molnár Albert Gimnázium, Szenc).

A IV. kategória jelentette a szakmunkásképzőkből és szaktanintézetekből Udvardra eljutott diákok mezőnyét, mégpedig a következő három legjobbal:

1. Matus Ágnes (Dunaszerdahely),

2. Kozáč Daniel (Udvardi Összevont Középiskola),

3. Tapló Attila (Ógyalla).

A harmadik kategória versengése volt a legszínvonalasabb, aminek leghűbb bizonyítéka, hogy a tizenhárom versenyző közül a megszerzett pontok alapján hét nyert besorolást az ún. arany sávba. „Valóban kitűnő mezőny jött össze ebben a kategóriában – hangsúlyozta Varga József, az Állami Pedagógiai Intézet munkatársa, a zsűri elnöke. – A tanulók nagyszerűen felkészültek, kiváló a szókincsük, minden egyes témáról folyékonyan tudtak beszélni, választékosan, frappánsan fejezték ki magukat” – fűzte hozzá a továbbiakban Varga József.

Valamennyi versenyző emlékplakettet vehetett át és könyvjutalomban részesült, míg a helyezettek még külön értékes könyvcsomagot kaptak. A díjakat Szigeti László oktatásügyi államtitkár adta át a versenyzőknek, valamint az őket felkészítő tanítóknak, tanároknak.

„Örömmel tölt el, hogy gyermekeink ilyen színvonalas versenyen mérték össze szlovák felkészültségüket. Köszönet nekik, de egyúttal az őket felkészítő pedagógusoknak is” – szögezte le az államtitkár.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?