Felkészülhettek a felvételire, az érettségire

„Ez a nyár is jól kezdődik” – hirdeti a plakát a komáromi Selye Nyári Egyetemet. Az idén immár hagyományosnak mondható nyárindító rendezvény ismét sok új ismeretet, naponta bulikat, és nem utolsó sorban új barátokat jelent.

„Ez a nyár is jól kezdődik” – hirdeti a plakát a komáromi Selye Nyári Egyetemet. Az idén immár hagyományosnak mondható nyárindító rendezvény ismét sok új ismeretet, naponta bulikat, és nem utolsó sorban új barátokat jelent. Amíg egyesek a hasukat süttetik, vagy éppen a tévé előtt unatkoznak, addig mások hasznosan és vidáman tölthetik a vakációt. Felkészülhetnek a felvételire, az érettségire, tökéletesíthetik nyelvtudásukat, vagy egy új nyelvet tanulhatnak. Elmerülhetnek a gépírás és a weblapkészítés rejtelmeibe, jobban megismerhetik önmagukat, fotózhatnak és videózhatnak kedvükre, táncolhatnak vagy éppen batikolhatnak. Aki pedig valóban hasznosan szeretné kihasználni ezt a három hetet, az egyszerre több foglalkozásra is beiratkozhat!

Kedvcsinálóként egy rövid szemezgetés a III. Selye Nyári Egyetem programjából: a hagyományosnak számító nyelv-, számítástechnikai, gazdasági és kommunikációs tanfolyamok mellett pszichológia, grafológia, fotózás, színészképzés, asztrológia, feng shui, táncoktatás, sminkelés, kézműves és képzőművészeti foglalkozások várják a tanulni vágyókat. A felfrissülésről, tanfolyamok utáni lazításról a Bulizóna gondoskodik, ahol esti szórakoztató programok (diszkó, koncertek, ismerkedési estek, filmklub, táncház), valamint változatos sportolási lehetőségek (röplabda, kosárlabda, kempo, tai chi, jóga) várnak mindenkit. A színházi esten a „Légy jó mindhalálig“ című örök klasszikus a színház hangulatát kedvelőknek nyújt érdekes és tartalmas szórakozást. A nyári egyetem szabadidős programjai a résztvevők számára ingyenesek.

Az igazi szenzációt a Megasztár-szerdák jelentik majd, ahol hetente más-más Megasztár (Schmidt Vera, Szabó Leslie és Nagy Edmond) szórakoztatja a közönséget. Ezekre a koncertekre a szervezők a Selye Nyári Egyetem résztvevői mellett minden érdeklődőt sok szeretettel várnak. A Selye Nyári Egyetemmel egy időben kitárja kapuit a napközis jellegű Héthatár Gyermektábor is, ahol a 6-10 éves apróságokat várják a szervezők, így lehetővé válik, hogy a szülők is részt vehessenek a tanfolyamokon és foglalkozásokon.

Ne habozz sokáig, ha új ismeretekre, barátokra akarsz szert tenni, jelentkezz június 27-ig a III. Selye Nyári Egyetemre! További információk: 035/790 30 33, www.selye. sk/nyariegyetem, www.selye.sk/ taborok. (tt, szh, be)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?