Értékek találkozása

A „szabadság”, mint érték jól illusztrálja ezt. A különböző intézmények és a hozzájuk kapcsolódó emberek, akik részt vesznek benne, többféle irányt vehetnek, különböző döntéseket hozhatnak, mivel a világ sokfélesége erre lehetőséget ad. Sőt egy embernek meg is kell próbálnia több irányba mozognia, ahhoz, hogy a különböző elvárásoknak tökéletesen megfeleljen. Megengedhetjük-e gyerekeinek, hogy ebbe a széthulló világba felvértezetlenül csöppenjenek bele a felnőttkor elérésével? Vállalhatjuk-e, hogy csalódjanak az életben, amikor már egyedül kell döntéseket hozniuk? Mert a csalódás be fog következni, hiszen tudjuk, hogy a világban az egyes értékek versenyeznek egymással és nem mindig a „jó” győz. Ki fog derülni az is, hogy a „nagyok” világa sem olyan egyértelmű, átlátható, megbízható, tiszta, mint amilyennek hitte. Majd megtudja azt is, hogy nincs az értékeknek egy általános kritériuma.

Ebből a nézőpontból tehát az következne, hogy igenis szükség van arra, hogy gyermekeinket felkészítsük a cudar világgal való találkozásra. Mutassuk hát meg nekik minél előbb, hogy a világban való eligazodás nem olyan egyszerű, mint azt most gyerekfejjel hiszik.

Ellenérvek

Az etikaoktatásnak ugyanakkor ellenzői is akadnak, akik általában két fő indokot hoznak fel az erkölcsi nevelés ellenében. Próbáljuk meg tehát bemutatni ezeket az ellenérveket. Először is a gyerekek szempontjából. Számukra a világot a felnőttek teremtik, tekintélyükkel. A megállapodott emberek világa egyértelműnek, tisztának tűnik. Ha azelőtt világosítanánk fel őket a mindenség összetettségéről, többértelműségéről, erőszakkal befolyásolnánk fejlődésüket. Segíteni abban, hogy a gyermekben összeomoljon a kép a világ egységességéről sok esetben megrázó élmény. Mivel a világ természeténél fogva ellentmondásos, a „Bevezetés az etikába” bevezetést jelent a racionalitásba, bevezetés az idegen világba, ami a valóságot jelenti. Arisztotelész szerint eljön az az idő az ember életében, amikor elérkezik erre a megfelelő pillanat, de amíg az egyénben nincs erre késztetés, addig nem alkalmas. A lényeg tehát, hogy ne erőltessük azt, aminek még nincs itt az ideje. A természet úgyis elvégzi a feladatát előbb, vagy utóbb, de mindenképpen a természetnek megfelelő tempóban.

Az etika tanításának bevezetése elleni második fő érv a mai világ széttöredezettségével függ össze. Az etika tanításának bevezetése melletti legnyomósabb érv – vagyis hogy a gyerekek legyenek felkészültek annak a darabokra hullott világnak a befogadására, amely a felnőttek tekintélyén nyugszik – egyben a tárgy bevezetése elleni indok is. Ha bevezetjük a nebulót az etika útvesztőibe, közvetetten éppen a világ szétesettségébe invitáljuk őket. Más dolog a tekintélyt elméletben vagy gyakorlatban megkérdőjelezni. Egy fiatal iskolázottsága folytán felülkerekedhet a szülein, vagy az öregebbeken a társadalmat illető tények, elméletek tárgybeli tudást illetően. Más a helyzet az igazi értékeket, az erkölcsöt tekintve. Ezen utóbbiak életünkben alapvetők.

Értékek között

Egy felnőtt, egy tanár, egy pap könnyedén különbséget tesz az értékek között. Amikor a tanítók világa elkezd a gyermek számára töredezetté válni, ő már úgy látja a különböző értékeket, mint képviselőjük közti ellentmondásosságot, így elkezdi megérteni, hogy az ő világuk önkényességen, relativitáson alapul és felébred benne a vágy, hogy kibújjon a „bábból” idő előtt. Ebben az esetben előbb merülne fel a kérdés, mint ahogy annak indoka testet öltene. Azáltal, hogy felhívjuk a gyerekek figyelmét arra, hogy a világ nem tökéletes, vagyis hogy az értékek állhatnak egymással szemben is, elveszítjük tekintélyünket, hitelességünket.

Létezik az a „miért”, mely akkor merül fel, mikor a gyerekben öszszeomlott a kép a felnőttek világáról; és létezik egy másik, mely éppen oka ennek az összeomlásnak. E két „miért” között óriási a különbség. Az előző esetben a miért és az ésszerű döntéshozatal lassan kitölti a falon keletkezett repedéseket. Itt az okkeresés építő jellegű. A második verzió szerint ugyanez rombolóvá válik. Kötelező lesz a miért, és nem játékból, ahogy azt a gyerekeknél szeretnénk, hanem teljes komolysággal. Ebből alakul ki a szkepticizmus és a cinizmus.

Összegezve tehát: a világ széttöredezettségét növeli, ha azt idő előtt megismertetjük a gyerekkel. Az, hogy szándékosan segítséget nyújtsunk az összeomláshoz, és mi magunk okozzuk a széthullást, erkölcsileg támadható, mert cinizmushoz, unalomhoz és elidegenedéshez vezet. Sokkal inkább tűnik morálisnak, ha hagyjuk, hogy a világ magától hulljon darabokra a gyermek szemében. Egy kérdés azonban még mindig megválaszolatlan marad, vagyis hogy mikor érkezik el a megfelelő idő a fiatal életében ahhoz, hogy az etikát valóban gyümölcsözően tanítani lehessen. (jf, rv)