<p>Önkéntes véradásra indultak a közelmúltban a nagymegyeri Magán Szakközépiskola diákjai. A 18 év feletti diákok közül heten vállalkoztak a véradásra, közülük ketten sajnos nem feleltek meg az egészségügyi feltételeknek.</p>
Emberéletet menthetnek meg
AMBRUS RITA
KISS ANDREA
A tanulók előbb félve az ismeretlentől, különféle képzelt fájdalmakkal küzdve vágtak neki két tanárukkal a rövid útnak a véradás helyszínéig. Érkezésük után kitöltötték az ilyenkor kötelező nyomtatványt, melyben többek közt olyan kérdésekre kellett válaszolniuk, hogy voltak-e súlyos betegségeik, szedtek-e az elmúlt hónapokban különféle gyógyszereket, volt-e kapcsolatuk bármilyen fertőzött világrészről származó emberrel, szívbetegek-e, vagy hogy jártak-e fogorvosnál az elmúlt hetekben.
Az ideiglenesen kialakított „véradó terembe” lépve immár kissé megnyugodtak, hisz saját szemükkel láthatták, hogy mindenki vidáman, beszélgetve várakozik vagy éppen fekszik a véradásra kijelölt ágyakon. A doktornő és a nővérek nagyon kedvesen fogadták az eleinte kissé megszeppent tanulókat, akik először az egyik nővérkéhez állhattak sorba, ahol leadták a már kitöltött papírjukat, majd a nővér az ujjbegyükből pár csepp vért „préselt ki”, amiből megállapította a vércsoportot és a hemoglobinszintet. Ezek után a doktornő számítógépbe vezette az adatokat, majd egy gyors vérnyomásmérés következett. A véradáson négy ágyat állítottak fel az önkéntes véradók részére. A diákok a gyors orvosi vizsgálat után a teremben várakozhattak, míg sorra nem kerültek. Eközben teával, ásványvízzel, piskótával kínálták őket.
Az ágyak szépen sorban megürültek, így tanulóink és tanáraink is sorra kerülhettek. Ekkor tanulóink már mosollyal az arcukon feküdtek az ágyakba, bár még kissé féltek a tűtől, és hogy egyáltalán milyen érzés lesz számukra a véradás. Egymást bátorítva és ugratva ültek vagy feküdtek a számukra kijelölt helyre, de az első ijedelmek után boldogan tudatosították, hogy ezzel a röpke pár perccel lehetséges, hogy épp egy emberéletet mentenek meg.
A véradás után mindenki megkönnyebbülve tért vissza az iskolába, ahol nagy hanggal üdvözölték társaikat, büszkén mesélve, hogy milyen „megpróbáltatásokon” vettek részt az elmúlt pár órában. Miután mindent – természetesen kissé kicifrázva – elmeséltek osztálytársaiknak, biztosra vették, hogy a legközelebbi alkalommal ismét részt vesznek a véradáson, és erre biztatták ismerőseiket is. A nagymegyeri önkéntes véradás a nővérek és orvosok szerint is rendkívül eredményes volt, hisz 58, az egészségügyi kritériumoknak megfelelő véradó vett részt rajta. Örömmel tudatosítottuk, hogy ennek a szép cselekedetnek mi is részesei lehettünk!
Büszkék vagyunk rátok:
Benedek Zsolt, I. Bn
Kurucz Anita, I. Bn
Veilik Imre, I. Bn
Burian Bálint, II. An
Foukal Roland, II. An
Gaál Balázs, II. An
Peöcz Dávid, II. An
Mgr. Ambrus Rita, tanár
Mgr. Romada János, tanár
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.