Elemi részecskék, elemi problémák

Michel Houellebecq Elemi részecskék című regénye felkavaró mű, kemény és éleslátó, olykor olyan apokaliptikus hangokat is penget, melyek szokatlannak hatnak mifelénk. Ugyanis arról szól, hogy felnő és lassan kiég egy generáció, mely nyugaton beleszokott a jóléti társadalomba, megpróbálta megreformálni azt, belebukott, és most annyit sikerült elérnie, hogy önmagát, saját kétségbeejtő állapotát örökíti tovább a most felnövekvő generációkra.

A regényben két negyvenes féltestvér egy évét követhetjük végig, ahogy még egyszer utoljára megpróbálják megtalálni a boldogságot. Mivel mindketten hamarosan rájönnek, hogy ifjúkoruk már nem jön vissza (erre ki hamarabb, ki csak később ébred rá), legalább azt megpróbálják kideríteni, vajon hol rontották el. Persze ez sem ilyen egyszerű, hiszen ki az közülünk, aki biztos, hogy jó felé indul el, amikor a tévedése okát keresi? Sokszor még csak azt sem tudjuk igazán belátni, miben is állt a tévedés. Brutus, a középiskolai irodalomtanár szexuális kicsapongásokban, majd egy tanítványa társaságában keresi az elszalasztott boldogságot. A kicsapongások háttereként a francia szerző számára a libertinus hagyomány olyan hátteret biztosít, mely előtt regényének szókimondó részei egyáltalán nem elütőek. Sőt, még azt is mondhatnánk, valamilyen bensőségesség hatja át őket. Persze Brutus nem változik meg, és amikor tennie kellene valamit, valami igazit, akkor kudarcot vall, és inkább megőrül, ha lehet így fogalmazni, mintsem igazi döntést hozna.

Michel, a másik féltestvér, első osztályú kutató, aki a kiváló biológusok kissé eseménytelen és monoton életét éli, sőt, nem is kissé monoton ez az élet. Reggel felkel, bemegy laborba és kutat, hétvégén gondolkodik, konferenciákra jár, és közben eltelik az élete. Nem mintha egyáltalán lehetetlen lenne időt szakítania bármire, de igény sincsen benne. A regény akkor kezdődik, amikor belátja ennek tarthatatlanságát, és egy év fizetett szabadságra megy. Ebben a semmittevéssel és meditációval töltött egy évben játszódik a regény. Persze a történet részben detektív-struktúrát is mutat, hiszen a két féltestvér közös múltja, a ‘68-as nemzedékhez tartozó anya alakja csak lassan bontakozik ki a feledés homályából, hogy aztán az egész világot átfogó helyzet értelmezésének kulcsává váljék.

A regény egyébként keretét tekintve sci-fi, ugyanis a mesélő nem mostanában él, hanem vagy harminc év múlva, és onnan visszatekintve rekonstruálja az 1999 és 2004 között történteket. Ez az időszak ugyanis, és ez csak a regény végén derül ki, amikor Michel megoldja az ember genetikai sérülésektől mentes tökéletes reprodukciójának biológiai feladatát, így az az ember, aki a regényt írja, már nem is a mi fajunk példánya. Ő már egy letisztult, tökéletesre génmanipulált faj egyede. A regény csattanója éppen ez: hogy ami a világban a legrosszabb volt, a tökéletes érzelmi üresség, ez oldja meg saját átörökítésének feladatát. Magyarán azt állítja Houellebecq, hogy a mi világunkról mindenki tudja, hogy rossz, mégis mindenki azon ügyködik, hogy mindez így fennmaradhasson. Természetesen, bár elmondtunk itt néhány fordulatot a regényből, mégis biztos, hogy minden olvasónak mást, és újat tud majd mondani, mert ez egy jól megírt, okos és kíméletlen könyv. Csak azoknak ajánljuk olvasását, akik meg tudnak birkózni saját személyiségükkel, és éppen ezért mások problémáira is nyitottak tudnak lenni. A nagy átlagnak, akik csak saját magukat látják minden regényhősben, inkább nem ajánlanánk.

Houellebecq, akárcsak regényhőse, négyéves volt, mikor anyja révén féltestvére született, majd két évre rá, Crécy en Brie-ben élő apai nagyanyjára bízták. Nem titkoltan azért, hogy ne zavarja anyja új családját. Középiskolai tanulmányait egy bentlakásos intézetben végezte – akárcsak regényhőse, Brutus. 1978-ban meghalt nagymamája, Henriette Houellebecq, és íróként az ő emlékére használja a Houellebecq nevet. Mindez azért érdekes, mert ennek nyomán mindenki előtt világossá válhat, hogy regényében számtalan önéletrajzi elemet használt fel, és mindenekelőtt Michel alakjában saját küzdelmeit írta meg. Bár azóta is több regénye jelent meg, és korábban is számos kötetet publikált, egyik sem érte el az Elemi részecskék sikerét. Persze nem is ez az érdekes, hanem az, hogy ez a regény tényleg egészen kiváló. (he)

(Michel Houellebecq: Elemi részecskék, Magvető, 2000.)