Egyszer úgyis felnövünk

Vannak olyan percek az életünkben, amikor a szülők mellettünk vannak, és mikor szinte „kötelezőnek” érezzük a mama vagy a papa vigyázó tekintetét. De mikor már elérjük a szülők rémálmának számító dackorszakot, a kamaszkort, akkor ez valamilyen szinten megváltozik. Hirtelen felnőttek akarunk lenni, ám azért a gyerekeket védő „kiváltságainktól” sem akarunk megválni. Hajlamosak vagyunk különböző felelőtlenségekre és bolondságokra. Akarva-akaratlan megbántjuk a szüleinket, barátainkat, tanárainkat. Tiszteletlenek vagyunk, mert azt gondoljuk, azzal, hogy visszaszájalunk, nagyobbnak látszunk majd. Pedig mekkorát tévedünk! Szerintem, ha tudnánk, hogy mennyire nevetségesen viselkedünk néha, inkább ki se nyitnánk a szánkat. Ez akkor ütközik ki a legjobban, ha már elérjük azt a kort, amikor fel akarjuk hívni magunkra az ellenkező nem figyelmét. A lányok ilyenkor idegesítően vihorásznak, míg a fiúk erejüket fitogtatva „küzdenek meg” az áhított személy kegyeiért. Külső szemlélőként néha jót mosolygok azon, hogy néhány évvel ezelőtt még én is ezt tettem. És közben azon gondolkodom, mi történt azóta, hogy ma már teljesen másképp viselkedem.

Elkezdtem felnőni!

A felnőtté válás nem csak abból áll, hogy pasizunk vagy csajozunk! Nem! Ennél sokkal összetettebb a dolog. Bár ez is egy fontos része a felnőtt életnek, mégsem foroghat a világ a szex körül. Ott van még rengeteg dolog, amivel levezethetjük felgyülemlett energiáinkat. Azonban a felnőttség legfontosabb kitétele az, hogy meg kell tanulnunk felelősséget vállalni a cselekedeteinkért, és úgy általában magunkért! Sajnos nagyon kevesen képesek erre, hiszen azt hiszik, apu bármit elintézhet, ha valami esetleg balul sülne el. Ám vannak olyan problémák, amikre egy idő után már nem lehet gyógymódot találni, akárhogy is szeretnénk jóvátenni.

Az első és egyben legfontosabb lépés

Lelkiismeretesen kell hozzáállnunk a sulihoz, a munkához és mindenhez, amihez van valami közünk! Ha ezt sikerült elérni, akkor nyugodt szívvel elmondhatjuk, hogy megtettük az első és egyben legfontosabb lépést azért, hogy elinduljunk a felnőtté válás rögös útján! A következő lépcsőfok az lenne, hogy elismerjük, ha hibáztunk és megtanuljunk bocsánatot kérni. Ez sem olyan könnyű, mint amilyennek hangzik, sőt! Talán mindennél nehezebb! Hiszen ha elfogadjuk, hogy hibáztunk, akkor elismerjük a gyengeségeinket. És valljuk be őszintén, ki az, aki szereti nyilvánosan felvállalni a gyenge pontjait?! Ugye, ti se tudtok ilyen személyt mondani? Én körülbelül ezen a szinten vagyok most, amikor állandóan rohanok mindenhová és ráadásnak még el is kések sikeresen minden egyes alkalommal. De nem haragszanak meg rám, mert már elfogadtak ilyennek, hiszen tudják, érettségi előtt igencsak sok dolga van az embernek, és ettől eltekintve mindent megteszek azért, hogy a munkámat kifogástalanul elvégezzem.

Mindenkinek vannak gyenge pillanatai, amikor a világon semmihez sincs kedve, és hagyná az egészet a fenébe. De éppen ezt nem szabad! Harcolni kell tovább, megállás nélkül, mert csak így juthatunk előbbre! Ez is a felnőtté válás egyik apró jele. Az, hogy akár „az életünk árán is”, de kiharcoljuk azt, amit célként tűztünk ki magunk elé! Ezért minden egyes „kis” lázadónak kívánok minél könnyebb (és persze eredményesebb) felnőtté válást, szüleiknek pedig minél több türelmet és toleranciát, hiszen arra igencsak szükségük lesz az elkövetkezendő időszakban. Annyit viszont ne hagyjunk szem előtt, hiába hiszszük azt, hogy a „mi is voltunk gyerekek, tudjuk mivel jár ez” mondat zsargonszöveg! Nem!

A szülők csak segíteni akarnak

A szülők tényleg tudják min mentek keresztül, hiszen évekkel ezelőtt ők is átélték ugyanezeket a helyzeteket. Csak segíteni akarnak, nem pedig kioktatni benneteket! Fogadjátok meg a tanácsaikat, legyetek felelősségteljesek és lehetőség szerint bölcsek. Tudom ez most nagyon nehéznek tűnik, de higgyétek el, ha megtanultok felelősséggel viselkedni, egy idő után már fel se tűnik, mennyi kritériumnak kell megfelelni. Szerintem a legideillőbb, és talán hozzátok legközelebb álló „tanácsot” a Kishercegben megjelenő róka adhatja: „Felelős vagy azért, amit megszelídítettél!”