Egy új film – Az időgép

Az emberiség örökké visszatérő nagy kérdése és igazi közhelye a „Mi lett volna ha...?“ kérdés. Ez mellesleg minden történész rémálma is. Mert mi lett volna, ha a németek előbb építik meg az atombombát, ha Sztálin apukája sose találkozik leendő férjével, vagy ha a barna lány helyett a vöröset választjuk? Ezek mind fontos és érdekes kérdések, de alapvetően feleslegesek, mivel csak feltételezésekhez vezethetnek, és nincs semmilyen következményük. Hiszen nem látjuk a „másik“ jövőt. Mellesleg eleve nem látjuk a jövőt. Kérdés, hogy mi lenne akkor, ha lenne egy időgépünk, és mégis láthatnánk azt, ami még meg sem történt, vagy csak lehet, hogy meg fog történni? Jó kis kérdés és pont ez H.G. Wells örökbecsű korai science-fiction klasszikusának, Az időgépnek az alapfelvetése. A regénynek egyszer már elkészült a filmváltozata, egy bizonyos George Pal rendezésében. Erre nálunk valószínűleg csak kevesen emlékeznek. Ez után a filmkészítés elképesztő technikai fejlődése egy, az elsőtől teljesen eltérő változat elkészítését tette lehetővé. El is készült az új változat, ahol nem más volt a rendező, mint a nagy író ükunokája, Simon Wells, a helyszínt pedig áttették Londonból New Yorkba. Meglepő módon valahogy mégsem látszik az a nagy fejlődés és az, hogy a filmkészítők bármit is tanultak volna az elmúlt évtizedekből. Igaz, egy ilyen alkotáson eleve nem szabad sokat változtatni. Marad tehát a váz, vagyis egy Alexander Hartdegen (Guy Pearce) nevű zseniális tudós az 1980-as évekből, aki tragikus módon elveszti élete szerelmét. Hogy a lányt visszakaphassa, fáradságos munkával megalkot egy időgépet, ami visszarepíti őt a lány, Emma (Sienna Guillory) halála előtti időbe. Később azonban kiderül, hogy nem változtathat a múlton, mert aminek meg kellett történnie, az meg is történt. Ha ez így nem érthető a kedves olvasónak, Emma máshogy, de akkor is meghal.

Elkeseredett és csalódott tudósunk pedig úgy dönt, hogy a változatosság kedvéért most a jövőbe utazik, ha már úgyis van egy időgépe. Meg akarja tudni, miként is változtathatja meg a megváltozhatatlant. Csakhogy a távoli jövőben az emberiség két különböző fajjá fejlődik. Az egyik faj, a Morlockok a föld alatt élnek, és csak azért merészkednek elő, hogy a másik fajra, a békés Eloiokra vadásszanak. Alexander – bár tovább indulhatna időgépén – hirtelen felelősnek érzi magát az emberiségért, annál is inkább, mivel időközben szoros barátság alakul ki közte és egy Eloi lány, Mara (Samantha Mumba) között. ĺgy aztán úgy dönt, hogy legalább a jövőt megváltoztatja, ha a múltat úgysem lehet.

A vicces a dologban az, hogy annak idején Wells – akit rendkívül érdekelt az evolúció, a futurizmus, a társadalmi osztálytudat és a szocializmus – mindezt roppant komolyan vette. Az Eloiok és a Morlockok nála a kapitalizmus továbbgondolását jelentik, ükunokája azonban csupán egy jó sci-fit akart készíteni egy furcsa és gyakorlatilag előzmény nélküli jövőképpel. A nagy baj azonban inkább az, hogy az új film készítői nem nagyon törődtek azzal, hogy az eredeti művet, legalábbis részleteiben már nagyon sokszor megfilmesítették, vagy máshogy felhasználták – például a Majmok bolygójá-ban. Bár az itt felvetett kérdések ma is aktuálisak, a néző számára semmilyen újdonságot nem jelentenek. Igaz, a színészek kitesznek magukért, amennyire csak szerepük engedi, az amúgy zseniális Jeremy Irons egy olyan rosszul megírt, pocsékul összerakott figurát volt kénytelen megeleveníteni, hogy a bemutató után valószínűleg napokig nem tudott aludni szégyenében. Ő ugyanis a fő-Morlock, a törzs agya, aki azt fejtegeti hősünknek, hogy népén belül ő képviseli az intelligenciát, teste viszont elsatnyult. Pár másodperc múlva péppé veri szegény Alexandert, mivel olyan izmos, mint egy bányaló. Ehhez képest az ügyes technikai tálalás már másodlagos és – bár minden jól néz ki és látványos – ettől még minden felejthető marad. Persze van néhány elképesztően eltalált jelenet, mint az, ahogy fél percbe sűrítve látjuk, ahogy New York változik, vagy amikor először felbukkannak a Morlockok. Ilyenből azonban nincs elég. A szörnyűséges Morlockok mellesleg pont úgy néznek ki, mint az Orkok a Gyűrűk urá-ban, csak sokkal bambább képet vágnak. (sn)