Egy társ és más semmi

Sokan mondják, hogy nekik nem kell senki, ők megvannak egyedül is, sőt, egy másik ember csak problémát jelentene az egyébként sem egyszerű életükben. De vajon tényleg így gondolják? Mindenki életében vannak olyan időszakok, amikor elege van mindenből és mindenkiből és senkivel sem szeretne találkozni, de ezek az érzések általában gyorsan el tudnak múlni, ha megismerünk valakit, aki igazán fontossá válik a számunkra. Voltak olyan reggelek, amikor felkelés után magadhoz tudtál volna ölelni minden embert, mert olyan boldog voltál, ahogy láttad, amint békésen alszik melletted? Előfordult, hogy még csak egy perce ment el, de máris kibírhatatlanul hiányzott? Érezted már azt, mikor szomorú volt, hogy feláldoznád a fél világot egyetlen mosolyáért? Voltál már szerelmes? Ha igen, akkor, tudod, hogy ezek, bár nagy szavaknak tűnnek, de mindennapossá válnak, amint megtaláljuk azt, akit mindennél jobban tudunk szeretni. Mindennapossá válnak a mosolyok, az ölelések, a sóhajok, a csillogó szemek, és persze a szorongás amiatt, hogy egyszer elveszítheted. Persze, nem minden szerelem ilyen lángoló. Van pislákoló, kis szerelem, félénk és hatalmas lánggal égő, de pillanatok alatt hamuvá váló rajongások is, ám az igazit, azt megérezzük. Nem hiszed? Én sem hittem, de ha egyszer átéled a csodát, akkor nagyon könnyű lesz különbséget tenned szerelem és szerelem között. Közhely, tudom, de igaz: mindenkinek szüksége van egy valódi társra. Nagyon szép lehet az élet anélkül is, ám rengeteg olyan apró öröm van, amit a barátokkal, a családdal nem tudunk megélni. Ráadásul sokkal nyitottabbak leszünk az új, vagy az addig nem kellőképpen tolerált dolgok iránt is. Gondoljunk csak bele, hányszor szidtuk apukát, a fiútestvért, mikor azt a hülye focit/hokit/kosárlabdát, bármit nézte, és ugyanezt hányszor néztük végig, ha nem is hatalmas élvezettel, de legalábbis érdeklődéssel, a kedvesünkkel? Egy kapcsolatban rá vagyunk kényszerítve arra, hogy befogadjunk olyan dolgokat, amiket addig teljes mértékben kizártunk az életünkből anélkül, hogy igazán ismertük volna, és az a furcsa, hogy ezt a kényszert, nem érezzük erőltetettnek. Hiszen valóban kíváncsi vagyok rá, hogy mi az a zene, ami őt megnyugtatja, melyik az a film, ami a leginkább kifejezi a személyiségét, vagy hogy éppen melyik az a csapat, akinek már évek óta szurkol. Persze, hogy érdekel, hiszen így őt magát tudom megismerni, és nem utolsó sorban, rajta keresztül saját magamat. Igen, szükségünk van társra. Szükségünk van arra, hogy szeressenek, és szükségünk van arra, hogy szeressünk. Emberek vagyunk, érzésekkel és minden ember a tökéletes boldogságra törekszik. Boldog vagyok. Tökéletesen. Kívánom, hogy egyszer te is átéld ezeket az érzelmeket, és hogy minden nap mosolyogva tudj tekinteni a jövőre.