Donald James: Monstrum

Az angol Donald James 1931-ben született, s miután történészként diplomázott a Cambridge egyetemen, egy időben hírszerzőként is dolgozott. Mivel James az orosz történelem szakértője, nem csoda, hogy leghíresebb, és meszsze legjobb regényének (melyet trilógiává bővített) helyszínéül a jövő Oroszországát választotta.

A trilógia nyitó kötete az eredetileg 1997-ben megjelent Monstrum, mely 2015-be repít minket, egy polgárháború dúlta, sötét Oroszországba. Senkit ne tévesszen meg az évszám: még véletlenül sem sci-firől van szó! A Monstrum a noir krimi és a jövőbe vetített társadalomkritika tökéletes és lehengerlő ötvözete, mely két cselekményszálat sző össze, és nyomasztó hangulata ellenére megvan a maga csípős humora is.

A történet központi figurája Konsztantyin Vadim felügyelő, akit Murmanszkból áthelyeznek Moszkva legborzalmasabb körzetébe, a Vörös Presnyába, hogy találjon meg egy borzalmas sorozatgyilkost, aki megcsonkított, kibelezett holttesteket hagy maga után, és mindenki csak Monstrumként emlegeti. Ez lenne tehát az egyik cselekményszál, mely már magában is rendkívül erős, és így egyedül is megállná a helyét egy jobb krimiben. Aki ismeri Hasfelmetsző Jack történetét és módszereit, az itt-ott megereszthet egy halvány mosolyt, hiszen a Monstrum módszerei kísértetiesen hajaznak eme 19. századi vadállat, az újkori sorozatgyilkos ős-modelljének módszereire. Ha pedig mindez nem lenne elég, kapunk egy szokatlan slusszpoént is: Vadim felügyelő ugyanis kényszerből kerül Moszkvába, és egyáltalán nem ért a gyilkossági nyomozáshoz…

A másik szál jóval hamarabb feltűnik, hiszen a regény egyből azzal kezdődik, hogy a nacionalista hadsereg győzelmet arat az anarchisták felett, s ezzel a „jók” győztek. Eleinte Vadim is osztja a nép örömét, annak ellenére is, hogy felesége a leigázott ellenség női hadosztályának volt a vezetője. Idővel persze az ő látása is, s rajta keresztül a miénk is kitisztul, olyan „apróságok” tapasztalásakor, mint amikor az amnesztiáért folyamodó hadifoglyokat marhavagonokba rakják, majd a magadani haláltáborba szállítják őket, vagy amikor egy köztiszteletben álló operaénekesnőt lecipelnek a Cseka egyik földalatti cellájába, és úgy próbálják szóra bírni, hogy többször megerőszakolják, végül pedig halálra verik. Donald James tehát arra próbál rávilágítani borzalmas jövőképében, hogy Oroszországban a történelem folytán mindig csak a név, a maszk változott, de az alatta megbúvó igazi arc talán sosem. Erre utal azzal is, amikor a regény elején maga Roy Rolkin, a Cseka tisztje közli a főszereplővel: „Ez már az új Oroszország, Kosztya. (…) Ez az, amiért a magunkfajták harcolnak. De mindnyájunknak szüksége lesz egy kis időre, hogy hozzászokjunk.” A szerző, az új katonai diktátort Kobának nevezte el, ami a valóságban Sztálin egykori fedőneve volt.

A könyvet egyaránt ajánlom a bűnügyi irodalom rajongóinak, az orosz történelem vagy épp a társadalomkritikák kedvelőinek, és megkockáztatom, mindazoknak, akiknek elnyerte a tetszését Orwell 1984 című regénye. Nem gyermekirodalom, és csak (némileg) erős idegzetűeknek ajánlott olvasmány. Borzongató és kíméletlen regény, megrázó és maradandó élmény.

(Agave Könyvek, 2004, 441 old., fordította: Gulyás Zsolt)