Diáknap az ipolysági Szondy György Gimnáziumban

Szondy diáknap

Iskolánkban, az ipolysági Szondy György Gimnáziumban 2022. november 16-án zajlott a diáknap, melyre a koronavírus-járvány okozta biztonsági intézkedéseket mellőzve kerülhetett sor. Visszatértünk ahhoz a régi szép szokáshoz, hogy együtt különféle szórakoztató programokban vegyünk részt, hogy ne külön, osztálytermekbe szeparálódva, egymást csak kamerán keresztül látva töltsük el ezt a napot, illetve próbáljunk közösséget építeni.

A Szondy György Gimnázium önkormányzata újult erővel vetette bele magát a szervezésbe, hogy a program a lehető legszínesebb legyen. Nem volt egyszerű dolguk, hiszen iskolánk „veteránjai”, akik még megélték, milyen egy átlagos diáknap nálunk, egy osztály kivételével mind elballagtak már. A körülményekhez képest színvonalas eseményen vehettünk részt, amelynek a diákok részéről is pozitív visszhangja volt. A rendezvényt 8.00-kor gimnáziumunk újonnan alakult zenekara nyitotta meg, melynek tagjai most először léptek együtt színpadra. Az Olyan Ő című Bagossy Brothers Company-dalt adták elő. Fuvolán Straňák Katalin és Bóna Sára, zongorán Nagy Evelyn, hegedűn Viczencz Márk és Viczencz Máté játszott, Tóth Tamás énekesként gyönyörű hangjával kápráztatta el a közönséget. Elsőseink közül Koháry Levente gitárkíséretével tette hangzatosabbá az előadást.

Ezután a diákok szavazatai alapján kiosztottuk a tanári díjakat. A leghumorosabb tanár díját Tóth Tibor tanár úr, a legszigorúbb tanár díját Csáky Csinger Alexandra tanárnő kapta, a legjobb fej tanár Zvara Krisztina tanárnő, a legkedvesebb tanár pedig Petrezsil Noémi tanárnő lett. Az okleveleket diákönkormányzatunk elnöke, Rusňák Rebeka (4. A) adta át. Ezután Pásztor Tamás (3. A) színvonalas prezentációban ismertette a diáknap, illetve az 1989-es bársonyos forradalom történelmi hátterét.

A Diáknapi Díjat idén harmadikos diákunk, Hajdú Ferenc Bence érdemelte ki iskolánk példás képviseletéért és a különböző történelmi és szónokversenyeken, valamint esszépályázatokon elért kimagasló eredményeiért. A díjat Gregor Štefan mérnök úr, Ipolyság polgármestere adta át, a laudációt intézményünk igazgatónője, Gajdács Mónika tartotta. A díjátadó után ismét Tóth Tamás (3. A) énekelt, ezúttal szólóban, Elvis Presley Can’t help falling in love című örökzöld slágerét adta elő. Színpadi programjainkat a negyedikesek által készített „sulivideó” zárta: az egyes osztályok humoros pillanatképeit tekinthettük meg. Ez minden évben a diákok nagy kedvence, így idén is borítékolható volt a jó hangulat.

A nagyszünet után elkezdődött a párhuzamosan folyó programok sokasága. Az iskola angoltermében a negyedikes Cseri Gabriella számolt be a Norvégiában cserediákként megélt élményeiről, mégpedig angol nyelven, majd egy humoros kvízzel mérte fel, ki mit jegyzett meg a prezentációból. Eközben a „játékszobában” élénk vetélkedés folyt. A diákok olyan társasjátékokban mérettethették meg magukat, mint az Activity vagy a Twister. Az 1. A-ban pedig a pandémia előtti, iskolánkban már meghonosodott szép hagyományt folytatva berendeztek egy termet a gasztroangyaloknak: a DÖK tagjai nassolnivalóval kedveskedtek az osztályoknak, saját kezűleg készített sütemények, sósak, ropogtatnivalók kerültek az asztalra, minden, „mi szem-szájnak ingere”.

Az 5. órán újra összegyűltünk egy közös filmvetítésre. A kárpátaljai Nagydobronyról néztünk meg egy dokumentumfilmet a budapesti Magyarság Háza filmklub jóvoltából. A diáknap alkalmából korábban meghirdetett rajzversenyt is kiértékeltük. Wollent Emily Caroline (3. A) lett a pályázat győztese, de a többi résztvevő, Štricho Lola (1. A), Allarám Dorina (1. A) és Hamerlik Enikő (2. A) sem távozott üres kézzel.

Az ebédet követően mindenki jó szájízzel és új élményekkel gazdagodva hagyta el iskolánk épületét. Jó volt látni, hogy osztályaink a közös szórakozás és csapatmunka szellemében nagy közösséggé kovácsolódnak össze. Örömmel tölt el, hogy lehetőséget kaptunk erre ennyi idő után, és remélem, példaként szolgál majd mások előtt, hogy minden helyzetből fel lehet állni, csak tenni kell érte.

Pásztor Lili

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?