Country és rap

Két hete a kislemezek listájának csúcsán Carrie Underwood dala debütált. A korábbi listavezető, Mariah Carey a We Belong Together című slágerével az elmúlt héten visszaszerezte az első helyet az American Idol idei győztesétől, és a héten sem talált legyőzőre.

Két hete a kislemezek listájának csúcsán Carrie Underwood dala debütált. A korábbi listavezető, Mariah Carey a We Belong Together című slágerével az elmúlt héten visszaszerezte az első helyet az American Idol idei győztesétől, és a héten sem talált legyőzőre. A díva népszerűsége a tengerentúlon már-már a fénykorát, a kilencvenes évek első felét idézi – a lemezösszesítés negyedik helyén álló The Emancipation Of Mimi című korongjából újabb 131 ezret adtak el.

A várakozásnak megfelelően az albumlista élén változás történt, a brit Coldplay háromhetes uralom után kénytelen volt búcsút inteni az első helynek. A szakma kíváncsian várta, hogy két amerikai stílus: a country és a rap közül melyik lesz a befutó, holott nem a stílusok vetélkedése zajlott. Jobban belegondolva, a végeredmény is borítékolható volt, hiszen egy nagy múltú, 53 éves country sztár és egy fiatal duó állt szemben egymással. George Strait lemezéből 245 ezret értékesítettek, a Ying Yang Twins nevű rapduó újdonságát pedig 201 ezren vásárolták meg.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?