Bérgyilkos a célkeresztben

Az 1938-as születésű amerikai krimiíró, Lawrence Block talán legkomolyabb és legridegebb regénye az először 1998-ban megjelent Bérgyilkos. Főhőse, J. P. Keller egy igazi erkölcsi jégcsap, egy vérbeli gyilkológép, akinek a könyvben nem csak hétköznapjait és küldetéseit követhetjük végig, de valamelyest beleláthatunk a lelkébe is. Az író egészen egyedien próbálja megoldani a problémát, próbálja megérteni és megértetni főhősét, és így a könyv sokkal inkább lélektani regény, mint egy klasszikus értelemben vett krimi.

Talán olvasói nyomásra, talán saját ötlettől vezérelve, Block két évvel a nagysikerű regény után, 2000-ben megírta a mára már trilógiává bővült regénysorozat második részét, a Hit Listet, mely magyarul Bérgyilkos a célkeresztben címmel látott napvilágot. Bevallom, kissé féltem, amikor kezembe vettem a könyvet, hiszen a folytatásoknak nem minden alkalommal, sőt, csak nagyon ritkán vannak olyan értékeik, mint az első résznek, gyakran csak gyenge kópiáik előzményüknek. Féltem, ugyanis a Bérgyilkost egy alapos munkával megírt, modern mesterműnek tartom, és nem akartam, hogy a folytatása lerombolja bennem a regényről és a karakterről kialakított képet. Nos kérem, kellemesen csalódtam!

A Bérgyilkos a célkeresztben (szerencsére) több pontban, és nem csak cselekményvázában tér el elődjétől. Míg az első rész fejezetei sokszor külön-külön novellákként is megállnák a helyüket, addig ez a regény sokkal egybefüggőbb, a cselekmény nem olyan szétdarabolt. A Bérgyilkosban több probléma is felmerült, amit meg kellett oldani, itt azonban egyetlen nagy probléma vonul végig a történeten: megjelenik az abszolút konkurens, aki nem akarja, hogy rajta kívül más bérgyilkosok is dolgozzanak, így hát módszeresen elkezd rájuk vadászni. Kellernek többször is csupán egy hajszálon múlik az élete, mire végre rájön, az egyes merényletek mind ellene irányultak. Vajon mit tesz ilyenkor egy bérgyilkos? Csapdát állít, nem is akármilyet...

A lélektan ugyan már nem vonul végig az egész könyvön, körülbelül 50–50 százalékos arányban oszlik meg az akcióval, de ezt cseppet sem nevezném hibának. Érdekes, hogy ugyan kevesebb dolgot árul el Kellerről, mint az előző rész, mégis megállná a helyét önálló regényként is, hiszen csak nagyon ritkán, elenyésző mennyiségben találhatunk utalást olyasmire, ami a Bérgyilkosban történt meg. Kifejezetten érdekes a jellemfejlődés is: nincs nagy eltérés a főszereplő viselkedésében, néha mégis úgy tűnik, mintha kissé megöregedett, elfáradt, megjámborodott volna. Aztán persze mire ezt sikerül megállapítanunk, valamiért fellángol benne a harci kedv, és ismét régi önmaga lesz.

Fanyar humorral kevert, izgalmas krimi egy szórakoztató szociopatáról, akit bizarr módon kedvelünk meg és ítélünk el egyszerre. Megéri elolvasni!

(Agave Könyvek, 2005, 317 old., fordította: Varga Bálint)