A dunaszerdahelyi Szabó Gyula 21. Szakközépiskolá-ban több mint hatvan, közgazdaságtant tanuló diák az éves munkát szakmai előadással zárta. A Magyar Vállalkozásfejlesztési Alapítvány szervezésében dr.
Befolyásoló eszközök az interneten
A dunaszerdahelyi Szabó Gyula 21. Szakközépiskolá-ban több mint hatvan, közgazdaságtant tanuló diák az éves munkát szakmai előadással zárta. A Magyar Vállalkozásfejlesztési Alapítvány szervezésében dr. Bokor Tamás, a budapesti Corvinus Egyetem adjunktusa látogatott el az iskolánkba.
Az 1990-ben alapított Magyar Vállalkozásfejlesztési Alapítvány (MVA) olyan független szolgáltató szervezet, amelynek fő feladata a kis- és középvállalkozások fejlesztése és az új vállalkozások segítése.
Dr. Bokor Tamás, a médiaértés és a médiahasználat szakembere érdekes és elgondolkodtató előadást tartott arról, milyen eszköztára van az online marketingnek, és milyen hatással van vásárlási és fogyasztási szokásainkra. Az előadás célja az volt, hogy a fiatalok mint jövendő potenciális vállalkozók képet kapjanak arról, hogy ők maguk milyen módon fogyasztanak médiát, azaz marketingcélokra milyen befolyásoló eszközök vannak az internetes felületeken. Ezen mechanizmusok ismerete éppolyan fontos egyszerű internetező felhasználóként, mint az online marketinget alkalmazó vállalkozóként.
A közösségi média – pl. a Facebook, a Twitter, az Instagram, a Youtube – kitűnő eszköztárat kínál a cégek iránti bizalom építésére. Ennek fontos része, hogy az elégedett felhasználók egymásnak ajánlják az adott terméket, szolgáltatást. Ha ezt sikerül elérni, a cégnek kevesebbet kell költenie a hagyományos reklámozásra. Térségünkben a közösségi média használóinak aránya a lakosság 70%-át teszi ki, így hozzájuk rendkívül gyorsan és költséghatékonyan lehet eljuttatni a kívánt üzeneteket az internet segítségével.
A diákok látva és felismerve a marketing-összefüggéseket, élénken reagáltak a felvetett problémákra, miközben bebizonyították azt is, hogy jártasak az online világában, ismerik a befolyásoló eszközöket, az online eszközök manipulatív szerepét, valamint tisztában vannak ezen mechanizmusoknak a vállalkozások reklámozásában betöltött feladatával.
Sajnos, térségünkben stagnál a kis- és középvállalkozások száma, az iskolákból kikerülő diákok egyre kevésbé gondolkodnak az önfoglalkoztatásban, elsősorban inkább az alkalmazotti létben képzelik el jövőjüket. Szintén ritkán bukkan fel az a gondolat is, hogy a fiatalok kombinálják az alkalmazotti státusukat egy egyéni vállalkozással, és így legalább részben függetlenítsék magukat. Ha a fiatalok vállalkozókedve nem erősödik meg a közeljövőben, az egészséges versenyhelyzet megszűnhet, és hosszú távon a nemzetközi tőke és a gazdaságilag erős országok kiszolgáltatottjaivá válhatunk.
Reméljük, iskolánk az online marketing tananyagok beiktatásával az egyes szakmák és szakok ismeretanyagába, segíthet a romló tendencia megállításában, és minden szakma újabb és újabb vállalkozásokkal fog gyarapodni régiónkban.
Magyarics Mónika
informatikatanár
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.