Ballag már a vén diák

Újra itt vagyunk. Négy éve még kutató szemmel kerestük azt az embert, aki majd az osztályfőnökünk lesz. Négy éve az iskola előtt állva úgy éreztük, mint Móricz Zsigmond, aki ezt írta: „A szívem megdobbant és elszorult, amikor a szentelt falak feltűntek előttem. A Nagytemplom impozáns hátterében a Kollégium várszerű kapuja elé léptem- a magyar századok dörgő szépsége hatott rám.”

Olyan gyorsan elszállt ez a négy év! És most, egy új élet hajnalán félig sírva, félig nevetve búcsúzunk egymástól. Isten hozzádot kell mondanunk a már jól ismert falaknak, embereknek. Ilyenkor számba vesszük, kitől is kell elbúcsúzni.

Tisztelt tanáraink! Bocsánatot kérünk minden akarva és akaratlanul elkövetett csíny és nehézség miatt, amit okoztunk; nem volt bennünk rossz szándék. Fiatalok vagyunk, lázadók, tettre készek. Ha most kilépünk az ajtón, és utunkat siker koronázza, abban a törődésnek, a szeretetteljes tanításnak nagy része lesz. Köszönjük a bizalmat és a reményt, amit kaptunk. Bízunk benne, hogy méltóak leszünk a névre, mellyel az iskola ruházott fel. Megpróbáljuk mindenkor és mindenhol a legjobb tudásunkat adni. Reméljük, hogy az, amit itt tanultunk, elég lesz egy boldog élet megteremtéséhez.

Kedves szüleink! Köszönjük, hogy hagytok bennünket a saját utunkon járni. Nem tudjuk még, milyen nehéz elengedni olyan valakinek a kezét, akihez érzelmek ezer szála fűz. Köszönjük, hogy eddig mellettünk álltatok és köszönjük a könnyeket, melyeket talán most értünk hullattok. Igen, felnőttünk, de számotokra mindig azok a gyerekek maradunk, akiknek ti egyengettétek elő lépéseiket. Mindent megteszünk és meg fogunk tenni, hogy büszkék lehessetek ránk, mert higgyétek el, a gyermek csak azért lépdel az úton, hogy szülei arcán egy büszke, boldog mosolyt láthasson.

Kedves harmadikosok! Tavaly még nekünk is teher volt a ballagás. Sok a teendő, mindenhol ott kell lennetek. Mégis kérünk, nézzetek ránk, ha csak egy percre is. Az ember sokszor csak azért harcol, hogy megmaradjon mások emlékezetében.

Azt hiszem nincs más hátra, indulnunk kell. A változás nehéz, de szükséges. Tovább kell lépnünk, hogy haladni tudjunk, de nehéz a búcsúzás. A rossz emlékek mindig háttérbe szorulnak, s csak a kisszállások, a kirándulások felhőtlen kacagása cseng a fülünkben.

Úgy látszik, ez az élet rendje. Mindig máshová kerülünk, és mikor már megszoknánk és megszeretnénk új helyünket – újból mennünk kell. ĺgy lesz az élet örök körforgássá.

Nem tudom, mit is szólhatnék még. Talán csak egy valamit szeretnék ballagó társaim szívére helyezni, James Clavell szavaival élve: „Becsület is van a világon. Ha valakivel dolgotok van, mondjatok neki igazat és akkor neki is igazat kell beszélnie, különben nem becsületes ember. Úgy védjétek a másik embert, ahogy tőle elvárjátok, hogy titeket védjen. És ha valakinek nincs becsülete, azt kerüljétek el, mert titeket is beszennyez. Ne felejtsétek el, vannak becsületes emberek és piszkos emberek. Van becsületes pénz és mocskos pénz. Igaz, hogy a becsületnek is vannak fokozatai, de az embernek csak egy értékrendje van.”