Az ALSZIK nem alszik

Vidéki ifjúsági hálózat kiépítése és megerősítése a címe annak a programnak, melyet 2004 szeptemberében indított útjára az Alsószeli Ifjúsági Klub (ALSZIK).

Vidéki ifjúsági hálózat kiépítése és megerősítése a címe annak a programnak, melyet 2004 szeptemberében indított útjára az Alsószeli Ifjúsági Klub (ALSZIK). A klub egyik célkitűzése a szűkebb régióbeli ifjúsági szervezetekkel való kapcsolatépítés és együttműködés, melyből kiindulva dolgozták ki a rendezvénysorozat programját és biztosították a megvalósításhoz szükséges forrásokat.

A Pontis Alapítvány által jegyzett Kis Pályázati Programok Világbankja és a Juniper Networks Foundation Fund által támogatott program célja, hogy biztosítsa az egyenlő szakmai tájékozottságot, valamint létrehozzon egy kommunikációs hálózatot, amely az ifjúsági szervezetek közötti kapcsolattartást és együttműködést segíti. A programba a Galánta melletti kisrégió ifjúsági szervezetei kapcsolódtak be: a Taksonyi Ifjúsági Szervezet, a Zsigárdi Ifjúsági Klub, a Nemeskajali Fiatalok Társasága, a Galántai Kastély Klub, a LISA polgári társulás, a Fiatal Jókaiak Szervezete és a Felsőszeli Ifjúsági Kulturális Szervezet, valamint természetesen az ALSZIK. A program workshopokra és képzéssorozatra tagolódott. A képzés akkreditált vizsgával zárul. A szervezetek képviselői megismerkedtek a szervezetek életében fontos szerepet játszó jogi normákkal, a szervezetépítéshez és hatékony működtetéshez nélkülözhetetlen ismeretekkel. Hasznos és gyakorlati tudnivalókkal gazdagodtak a stratégiai tervezéssel, pályázati források felkutatásával, pályázatírással és a szervezet gazdálkodásával kapcsolatosan.

A már megvalósult műhelymunka egy internetes oldal kialakításának feltételeit és felépítésének kidolgozását eredményezte. A 2005 januárjától elérhető oldal – www.youthorg.sk – a közös kommunikáció eszköze lesz, és fontos szerepet tölt majd be az új ötletek felszínre hozatalában. A tervek szerint megtalálható lesz rajta az ifjúsági hálózat szerkezeti felépítése, hasznos információk a hálózati szereplőkről, nyomon követhetővé válnak a regionális hírek, programok és projektek. A következő work-shopra január 8-án kerül sor, ahol összegzik az eddigi tapasztalatokat és további együttműködési pontokat keresnek, hogy ezáltal növeljék a régió megtartó erejét és biztosítsák az információs, közéleti és kulturális esélyegyenlőséget. (szaboh)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?