Autós toborzás a matektáborba

Ez a nyári szünetem is gyorsan elszaladt. Mindig próbálom úgy beosztani a szabadidőmet, hogy minél több hasznos dolgot csináljak. Azért, hogy ennek ez évben is eleget tegyek, bejelentkeztem egy felvidéki diákok számára szervezett tehetséggondozó táborba.

Ez a nyári szünetem is gyorsan elszaladt. Mindig próbálom úgy beosztani a szabadidőmet, hogy minél több hasznos dolgot csináljak. Azért, hogy ennek ez évben is eleget tegyek, bejelentkeztem egy felvidéki diákok számára szervezett tehetséggondozó táborba.

A szervezők még az iskolaév folyamán bejárták a felvidéki középiskolákat, hogy terjesszék a tábor hírét. Akkor még úgy tűnt, talán több diák is érdeklődik, mint amennyire számítottak. Teltek a napok és lassan pontosítani kellett volna a résztvevőket. Döbbenet érte a rendezőket, hogy csak két felvidéki diák jelentkezett.

Azért, hogy a tábor mégis létrejöjjön, nemcsak Szlovákiából, hanem Kárpátaljából, Erdélyből, Vajdaságból és Magyarországról is vártak diákokat. Ekkor már a tábort majdnem ingyenesnek lehetett nevezni a támogatók segítsége által. A tábort 10 naposra tervezték, de mivel a résztvevők száma még ekkor sem haladta meg a három főt, így elhalasztották. A szervezők párszor átgondolták a dolgot, és végül úgy döntöttek, mégis elindítják a tábort pár napos késéssel Upponyban. Ez egy csendes, nyugodt kis falu Észak-Magyarországon.

Eleinte csak ketten voltunk, egy upponyi lány és én. Utolsó próbálkozásként, hogy tábori résztvevőket találjunk, autóba ültünk, és bejártuk a környező falvakat. Sátán a helyi általános iskola igazgatónőjéhez fordultunk segítségért. Biztatott minket, hogy hétfőre toboroz diákokat. Lassan kezdett kiegészülni a kis csapat. Reggel 9 körül mindig elvonultunk az udvar hátsó részére, ahol megtudhattuk például, hogy egy matematika példát mennyi sok oldalról is lehet megközelíteni. Megismerkedhettünk a fizika rejtelmeivel is. Délutánonként rádöbbenhettünk arra, hogy mennyivel egyszerűbb egy függvényt megszerkeszteni a számítógép segítségével. Ezek után szabad program várt ránk.

Akinek kedve s türelme volt, az elmehetett a tanár úrral lepkét fogni és fényképezni. De ha valaki nem szeret várakozni a lepkére, arra rengeteg túrázási lehetőség várt. Esténként oktatónk segítségével betekintést nyerhetett a csillagok csodálatos világába. Utolsó nap úti filmeket néztünk a világ minden tájáról. A szervezők ennél színesebb programot terveztek, de mivel a résztvevők száma sokkal kevesebb lett a vártnál, ezért a vendégek részvételét lemondták.

Nem tudom, mi az oka annak, hogy egy felvidéki diákoknak szervezett táboron csak egy szlovákiai tanuló vesz részt. Szerintem sok diák azt tartja, hogy a nyári szünetét nem akarja matematikázással, fizikázással tölteni. Tévhit az, hogy egy ilyen táborban másról nincs szó. Rengeteg új emberrel lehet megismerkedni, tapasztalatot gyűjteni, és talán egy életre szóló barátságot kötni.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?