Anne-Sophie Brasme: Lélegezz!

„Ha a könyv, amit olvasunk, nem ráz fel úgy, mintha a koponyánkon dörömbölnének ököllel, akkor minek olvassuk?... A könyv legyen jégcsákány, mely feltöri a belénk fagyott tengert.“ (Franz Kafka)

A franciák kedvelik a kamaszokat. Legyen az érzékien feslett Lolita, mint az isteni B. B. (lásd: Brigitte Bardot); ártatlan pubertás, mint a „házibulis“ Sophie Marceau; kiskorú bűnöző, mint Nikita vagy éppen valamennyi egy személyben -mint Artur Rimbaud.

Anne-Sophie Brasme most 19 éves. Mégsem hiszem, hogy kisebbítene jelentőségén, hogy „csak“ most jelent meg első könyve. Nem sokan dicsekedhetnek azzal, hogy 19 éves korukban már 15 nyelven olvasható regényük.

A francia Anne-Sophie Brasme volt – Lawrence Norfolk mellett – az idei Budapesti Könyvfesztivál díszvendége. Sokáig mégsem időzhetett a magyar fővárosban, ugyanis – a francia oktatási rendszernek megfelelően – ebben a tanévben kell érettségi vizsgát tennie. A tanárok pedig nem kímélik még a tojáshéj-lelkű írónőket sem – Sophie azonban nem is érzi, hogy kíméletre szorulna. Ahogy hősnője, Charlene sem.

Nincs kegyelem: mindenkit elér sorsa – ez jutott eszembe a regényt olvasása közben. Sophie világa igazi kamasz világ: túlfűtött rajongás és gyűlölet harcának színtere. A hősnő, Charlene – aki Sophie bevallása szerint egyfajta szélsőségekig vitt alteregója – szinte szerelmes imádathoz hasonló függésbe kerül Sarah-val, az „osztály középpontjával“. A magány és az önfeltárás vágya közt hánykolódó lány minden beteges szeretetét és kamaszos titkát imádott „bálványának“ lába elé helyezi – aki aztán annak rendje és módja szerint különösebb lelkifurdalás nélkül agyon tapossa őket, majd könnyed mozdulattal átlép „áldozatán“. (st)