A titkos tanok rajongóinak

Először is lássuk, hogyan működik a szótár. Például vegyünk egy mezei Harry Potter-rajongót, akinek feltűnt, hogy az egyik varázslás neve a Potter-regényekben nagyon hasonlít a magyarban is meglévő „abrakadabra” kifejezéshez, melyet varázslás közben szoktak mondani a varázslók. Meglepetés: van a szótárban ilyen szócikk, méghozzá elég hosszú és tartalmas, számos kereszthivatkozással. Abrakadabra: A középkorban gyakran használt varázsszó, misztikus formula, amelyet háromszög alakú táblácskákra írtak úgy, hogy a betűk a háromszög csúcsa felé folyton fogytak. Az ilyen táblácskákat láz és egyéb betegségek ellen amulettként használták. Az első betűk a Szentháromságra utalnak: A az Atya (áv); B a Fiú (bén); R pedig a Szentlélek (ruáh) kezdőbetűje. A szó héber eredetű. A megfordított mágikus háromszögben a betűk elhelyezkedése határozza meg a fentről lefelé ható erő koncentrációját, amelyet a talizmán mozgásba sűrít, s amely ezáltal három dimenziót kap. Tölcsér, amelyben a mágikus betűk a magasból ferde irányban aláfutva egy a gonosz erőket elnyelő spirál erővonalait alkotják.

A kötet nem csupán szótár,

hanem tartalmaz két kiváló tanulmányt is arról, hogy mi is az a szimbólum, és hogy mi a története. Ezek elolvasása kiemelten ajánlott! Ezekből kiderül, hogy a kötet szinte valamennyi jelentős keleti és nyugati vallás és képzetkör szimbólumait igyekszik feldolgozni, azok között keresztvonatkozásokat találni, és egészen a jelenig elemzi ezen szimbólumok megjelenéseit és jelentéseit. A szimbólum mindig is a rejtett, titkos jelentések és a titkos tudás régiójára látszik utalni, éppen ezért itt az idő, hogy ezeket a „titkos” tanokat mi is elsajátítsuk, vagy legalábbis egy kiváló áttekintést szerezzünk róluk.

A XV. század elején nagy erővel jelentkező ősi egyiptomi hatás, illetve a zsidó-kabbalista titkos tan hozta felszínre a szimbólumokkal foglalkozó tudomány szükségességét. „1419-ben Európában ismertté és igen népszerűvé vált Hórapollón IV. századi Hieroglüphika című görög nyelvű gyűjteménye, amelyet a német reneszánsz legnagyobb festője, Albrecht Dürer is illusztrált. A humanisták egyik csoportja (Ficino, Pico della Mirandola stb.) szerint a kereszténység mélyebb gyökerei a görög egyiptomi titkos revelációba nyúlnak vissza, és ennek bizonyítékai a hieroglifák. Az akkor még meg nem fejtett egyiptomi hieroglifákról azt hitték, hogy azok titkos üzenetet tartalmaztak Isten teremtő szándékáról s evilági jelenlétéről és csak a beavatottak szűk köre érthette meg valódi jelentésüket. A költői, művészi alkotások ugyanígy rejtett jelentéssel bírtak, s aktualizálhatták az érzékeken és értelmen túli erőket. Cristoforo Giarda, olasz szerző Bibliothecae Alexandrinae Icones Symbolicae című műve egy részletével illusztrálhatjuk a reveláló kép elméletét.”

A szimbolikus képek viszont alkalmasak a kontemplációra, megragadják nézői tekintetét, és a szemen keresztül a lélekig hatolva alaposabb vizsgálat nélkül is feltárják természetüket. A legnagyobb gyönyörűség akkor keletkezik, ha a kép valamely dolognak vagy személynek, akit szeretünk, a képe, mert akkor mintegy hallgatólag helyettesíti azt, ami nincs ott, mintha ott volna. Az érdekes pedig az, hogy annak ellenére, hogy azóta fél évezred eltelt, a mai napig hajlunk a misztikus megközelítésre, nem utolsó sorban a népszerű amerikai filmek (A nemzet aranya) és regények (A Da Vinci-kód) hatására. Az ajánló a Szimbólumszótár szövegeinek felhasználásával készült.

A Szimbólumszótár a neten: http://www.bkiado.hu/netre/Net_szimbolum/Szimbolumszotar.htm#d0e538 (sn)