A mai irodalomoktatás egy félreértett dilemmával küszködik. Számtalan felmérés, tanulmány, tanári vélemény szól arról, hogy a diákok ma már nem olvasnak, nem érdekli őket az irodalom, az iskolarendszer szerint az irodalom főtantárgy ugyan, de a gyerekek életében teljesen mellékes és ehhez hasonlók.
A tanárok a számítógépeket okolják
Ez a megoldás nemcsak azért nem célszerű, mert az irodalom recepciójába kártékonyan avatkozik bele, hanem azért is, mert nem magát a problémát kezeli. Ugyanis nem az a gond, hogy Arany balladái nem lennének megfelelőek már a középiskolai tanításban, hanem talán az, hogy a diákok, tanárok túlságosan távol vannak az irodalom értelmező beszédmódjától. Az irodalmi szöveg nyelvileg, gondolatilag esztétikailag távol került tőlük, így nem érthető számukra. Azért fordulnak a szappanopera felé, mert annak a kódját, retorikai trükkjeit, történetszövését ismerik, megértik. Ezekhez ugyanis nem kell kulcs, nem szükséges semmilyen reflexív interpretációs műveletet végrehajtani, hiszen a kód adott.
Innen szemlélve a kérdést, már nem a mit, hanem, a hogyan tanítsunk feladat következik. ĺgy már nem a könnyebben érthető műveket kell keresni, hanem a megértést, a megértési műveleteket kellene gyakoroltatni. Ezen a ponton pedig már arra is fény derül, hogy mi lehet a funkciója ma egy alkalmazható irodalomtankönyvnek: érteni tanítani. És erre éppen akkor van szükség, amikor valami problematikussá vált a megértés számára, eltávolodott, vagyis a művészetek esetében interpretációra szorul. A nem értést ennélfogva nem a kultúra vagy az oktatás válságos helyzetének kellene felfogni, hanem a megértésre irányuló kérdezés lehetőségeként, a gondolkodtatás esélyeként.
Miként teheti érthetővé az érthetetlen irodalmi szövegeket egy tankönyv? Bizonyára nem a művek értelmezését (közvetítését, lefordítását) készen megadva, ahogyan a magyarázó tankönyvtípus teszi, hiszen a tankönyvbeli megtanulandó műértelmezés azonnal megszünteti magának az irodalmi szövegnek a létjogosultságát, sőt a tanár munkájának szükségességét is. Ilyenként a tankönyv irodalompótló szerepűvé válik. (he, p)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.