A koccintás szokása

Manapság szinte már berögzült szokás, amit észre sem veszünk, hogy valamiféle ünnepség alkalmával az üdvözlésnek azt a sajátos formáját választjuk, hogy összecsendítjük poharainkat a többiekével. De vajon mióta hódolunk ennek az érdekes hagyománynak? És egyáltalán mi a jelentősége? Járjunk utána együtt!

A múltban a koccintás valószínűleg jogi aktus, szerződésszerű megállapodások szertartása, adásvételi megegyezéseket lezáró hivatalos cselekvés volt. Ami két fél között hosszú tárgyalás vagy alkudozás után történt, arra ez az áldomás tette a pontot – koccintás és szeszesital fogyasztása kíséretében. A koccintás tehát a jogéletből szivárgott be magánéletünkbe. Ünnepélyes hangulatával, jelentőségteljességével ma is megőrzött valamit régebbi nagyobb súlyából, fontosságából. Ám ezzel még nem fejtettük meg ennek az érdekes régi szokásnak az eredetét. Mert vajon miért éppen a poharak, kupák összekoccintása vált egyes népeknél szertartásszerű cselekményévé? Tulajdonképpen a természeti népek gyakorlatából kapjuk meg a feleletet, akiknek a világ minden táján az az általános vélekedése, hogy az érintésnek varázsereje van. ĺgy a kölcsönös érintkezés, például a kézfogás vagy csók következtében két emberi lélek kicserélődik, mintegy testvérré válik. (sn)