Integrált termesztésbe is ajánlják

Az alma integrált növényvédelmi technológiáját már több mint húsz éve fejlesztik a károsítók megfigyelési rendszerének kidolgozásával, a hasznos élő szervezetek felkutatásával, szerepük tisztázásával, a környezetkímélő készítmények vizsgálatával és gyakorlatba való bevezetésükkel.

A gyümölcstermelők már nálunk is régebben próbálgatják a környezetkímélő készítményeket. Sajnos azonban a kora tavaszi virágzás előtti és utáni időszakban még használnak néhány „kemény” szerves foszforsavésztert és piretroid tartalmú mérget (pl Ultracid, Sumithion, Karate stb.), s ha a nyár folyamán nagy a veszély, ismét visszanyúltak ezekhez a piros készítményekhez, melyek azonban az integrált technológiákban már nem alkalmazhatók. A legfontosabb rovarkártevők ellen nélkülözhetetlen a megfigyeléseken alapuló védekezés. Ezzel a technológiával 10–13 rovarölő szeres kezelés akár a felére csökkenthető.

Az almásokban a legtöbb gondot a levéltetvek korai megjelenése okozza. A közönséges levélpirosító alma levéltetű már korán feltűnő piros levéldudorokkal hívja fel magára a figyelmet. A szürke alma levéltetű még veszedelmesebb, mivel a károsított hajtáson végig apró és deformált lesz az alma. Az alma gyökerén áttelelt vértetű lárvái előjönnek és letelepednek a fa ágain. Esetenként károkat okoz a sodrómoly tavaszi nemzedéke és rendszeresen károsít az almailonca hernyója is. A komáromi növényvédelmi állomás dolgozói tavaly tapasztalták először, hogy a levélaknázómolyok csúcsrajzása az alma teljes virágzásában csúcsosodott ki, és április utolsó hetében a bajcsi, csicsói, karvai ültetvényekben kihelyezett feromon csapdákban megjelentek az almamoly első nemzedékének a lepkéi.

Jelenleg kevés olyan megbízható szer áll rendelkezésünkre, melynek hatásmechanizmusa a felsorolt kártevők ellen egyszerre hatna és hosszú hatástartammal rendelkezne. Azonban, ha kivárva a sziromhullást nem lépünk fel időben, e kártevők tartós károkat okoznak. A másik probléma a méhek jelenléte a virágzó almásban, ezért ilyenkor már csak méhkímélő rovarölő szerrel szabad permetezni. Ezt a feszültséget oldja az új széles hatáshatásfokú Calypso 480 SC rovarölő szer, amely nagy védelmi biztonságot nyújt a levéltetvek a virágzással egybeeső korai támadása ellen. Felszívódó hatása által a tetveket ott is elpusztítja, ahol nem érte őket a permetlé. Akkor is elpusztítja a rovart, ha az a permetezett növényből fogyaszt. Nagy előnye, hogy a növényből nem táplálkozó hasznos parazitákat (katicákat, fátyolkákat, fürkészeket, zengőlegyeket, ragadozó atkákat) megkíméli. Kíméli a méheket, rovarokat ezért kockázat nélkül használható virágzó állományban is.

A Calypso 480 SC egyedülálló hatásmechanizmusa megakadályozza a rezisztencia kialakulását, ezért különösen sikeres a használata ott, ahol a hagyományos szerek már kevésbé hatnak. A készítmény 10–14 napig megtartja hatását, utána ha kell, a kezelést megismételhetjük. Kitűnően hat a levélaknázómolyok és az almamolyok lerakott tojásaira és a kikelő lárváira is. A gyümölcsdarazsak és a bimbólikasztó bogarak ellen is megbízható hatást nyújt. Hat a cseresznyelégy és a korai fekete szilvadarázs ellen is. A szőlőben (0,2 l/ha töménységben) a szőlőmolyok ellen, az repcében a virágzás alatt károsító fénybogarak és repceormányosok ellen (0,1 liter/ha töménységben) hatásos. Nálunk engedélyezték a burgonyabogár lárvája és az imágója ellen is (0,1 liter/ha adagolásban). Kertészetben (0,03% töménységben) kitűnő hatása van az üvegházi molylepke és a levéltetvek ellen, az uborkában, paradicsomban és a paprikában jól kihasználható az a tulajdonsága, hogy várakozási ideje mindössze 3 napos. Tavaly Marcelházán üzemi kísérletben 3 ha paprikában eredményesen alkalmaztuk a gyapottok-bagolyleke hernyója ellen is éppen a rövid várakozási idő végett.

A szerző a Központi Mezőgazdasági Ellenőrzési és Növényvédelmi Intézet (ÚKSUP-OOR) komáromi munkatársa

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?