Időzített bomba a véráramban

Nevezték már korunk pestisének, hasonlították a nemi betegségek egyikéhez, a szifiliszhez. A világ számára a nyolcvanas évek elején vált ismertté az új fertőző betegségek listáját gyarapító kór, az AIDS. Akkor a diagnózis a biztos halálos ítélettel volt egyenlő, ma már a rettegett kórokozó, a HIV-vírus – ha nem is legyőzhető, de visszaszorítható annyira, hogy a beteg akár tünetmentessé válik.

A titokzatos járvány a nyolcvanas évek kezdetén robbant ki az Egyesült Államokban, a kaszás első áldozatait főleg a homoszexuális férfiak között aratta. A tünetek nagyon változatosak voltak, olyan betegségre utaltak, amely mintha a megfázás, a rosszindulatú daganat, bőrbetegség és fertőző kór keveréke lett volna. Mivel a betegek szervezetének védekező rendszere mondta fel a szolgálatot, a szakemberek a megbetegedést szerzett immunelégtelenségnek nevezték el. A kórokozót már 1983-ban felfedezték, és 1986-ban kapott orvosi nevének – humán immundeficiencia vírus – rövidítéséből származik a HIV betegség megnevezés, míg a megbetegedés előrehaladott stádiumát a szerzett immunhiányos tünetegyüttes angol kifejezés alapján AIDS-ként hívjuk.

A kórokozóról köztudott, hogy 75 százalékban szexuális úton terjed, elsősorban homoszexuális kapcsolatok révén, bár az utóbbi években megnőtt a heteroszexuális úton fertőzöttek aránya is. A biztonságos szexet hangsúlyozó és az óvszerhasználatot propagáló kampányok eredményeként Európában és Amerikában ez a fertőzési forma ritkábbá vált, ám Afrikában még mindig elutasítják a védekező eszközöket.

Veszélyeztetett drogosok

A vírus szervezetbe jutásának másik útját a vér- és vérkészítmények, illetve az injekciós tűk jelentik. Amióta a vérkészítményeket és a véradókat is szűrik, a terjedésnek ez a módja lényegesen csökkent. Nagy veszélyben forognak viszont a közös injekciós tűt használó kábítószer-élvezők. Oroszországban és Ukrajnában már közülük kerül ki az új betegek zöme. Végül a vírus átterjedhet a fertőzött anyáról a magzatra is, akár már a méhen belül, akár szülés közben. Egyes szakértők ezzel magyarázzák, hogy a világon évente diagnosztizált betegek egytizede csecsemő vagy gyermek.

A HIV-fertőzést egy-három hónapig tartó lappangási időszak követi, amikor még a vérből nem mutatható ki a vírus ellen termelt ellenanyag, majd megjelennek az első tünetek: torokfájás, bőrkiütés (Kaposi szindróma), levertség, köhögés, emésztőrendszeri panaszok, éjszakai izzadás, izomfájdalom. Ezt követi a tünetmentes, ám krónikus szakasz, amely akár tíz évig is tarthat, amikor a betegség fertőzővé válik. A vírus megjelenik a vérplazmában, a beteg nyirokcsomói megduzzadnak és fellépnek az idegrendszeri tünetek. Végül kialakul a tünetes szakasz, maga az AIDS-betegség, amelyet hasmenés, láz, éjjeli izzadás, fáradtság, jelentős súlyveszteség, teljes testi leépülés, idegfájdalmak, központi idegrendszeri elváltozások, különféle bakteriális, pl. tüdőbaj, vírusos – pl. herpesz –, gombás és daganatos betegségek megjelenése jellemez.

Gyógyszeres kezelés

Néhány évvel ezelőtt az AIDS-diagnózis még azt jelentette, hogy a beteg rövid időn belül meghal. Az utóbbi években viszont nagymértékben bővültek a kezelés lehetőségei és a legkorszerűbbnek számító, három-négy gyógyszer együttes adagolásából álló terápiával a betegeket tünetmentessé lehet tenni. Tudatosítani kell, hogy a szerek nem pusztítják el a kórokozót, de leállítják szaporodását. A vírus gyakran eltűnik a vérből, visszavonul a nyirokrendszerbe, a nyirokcsomókba. Valaki úgy jellemezte a visszahőkölést: olyan ez, amikor a lovag bezavarja a sárkányt a barlangba: a sárkány nem támad, de ott lapul a sötétben, és bármikor ismét vérengzővé válhat.

A kombinált kezelés nagy előnye, hogy az alkalmazott gyógyszerek támadáspontja eltérő, így valószínűsíthető, hogy a vírus nem válik ellenállóvá a hatóanyaggal szemben. Mivel több gyógyszert szed a beteg, az adagolás kíméletesebb, ezáltal a mellékhatások is enyhébbek. A hátrányt az jelenti, hogy a bonyolult gyógyszer-kombináció pontos beszedése szinte egész napos programot jelent. Ugyanis ha valaki akár csak néhány százalékkal eltér az adagolással, kockára teszi az életét.

Szlovákiai helyzetjelentés

A hazai szakértők szerint a szlovákiai AIDS-betegek ugyanabban a világszínvonalú gyógyeljárásban részesülnek, mint a tőlünk nyugatra élő sorstársaik. Ez év márciusáig 156 HIV-fertőzöttet jegyeztek be az orvosok, ám feltételezéseik szerint a fertőzöttek száma ötször-tízszer magasabb lehet. Ennek ellenére, Szlovákia a WHO szerint a kevésbé fertőzött országok közé tartozik, hiszen például Lengyelországban vagy a szomszédos Ausztriában több ezer fertőzöttet tartanak számon. Csehországban pedig a hivatalos adatok szerint is ötször több a HIV-fertőzött. Az AIDS elleni küzdelem időben megkezdődött, de az általános rossz anyagi helyzet miatt szegényes keretekből kell népszerűsíteni a megelőzést. Ennek dacára 1986 óta minden véradó vérét AIDS-vizsgálatnak vetik alá, 38 városban térítés nélkül és akár névtelenül is elvégezhető az AIDS-teszt, bizalomvonalakon adnak tájékoztatást a betegségről. A számok tükrében a szakértők utalnak a szexuális nevelés fontosságára, nem tartják elegendőnek az AIDS témájának kampányszerű felvetését. A betegség nem lehet tabu, mindenkinek, de főleg a fiataloknak ismerniük kell a megelőzésnek megannyi módját, a biztonságos szex fogalmát is beleértve. Főleg a nyári vakáció kedvez a felelőtlen szexuális kapcsolatoknak, (a másik hullám a szilveszteri bulik utáni napok), pedig az óvatosság korparancs. A megfelelő felvilágosítás is, hiszen a Föld valamennyi lakója veszélynek van kitéve. Mert a kór nem ismer országhatárokat, egyre terjed .

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?