Szexuális zaklatással vádolják az amerikai filmakadémia elnökét

John Bailey

Több szexuális zaklatással vádolták meg az Oscar-díjakról döntő amerikai filmakadémia elnökét, John Baileyt. A filmakadémia vizsgálatot indított az ügy tisztázására - számolt be róla szombaton a BBC News.
 

A The Hollywood Reporter és a Variety meg nem nevezett forrásokat idézve azt írta, hogy három szexuális zaklatási vádat nyújtottak be John Bailey ellen a filmakadémiához. A Variety szerint a filmakadémiához szerdán juttatták el a Bailey elleni vádakat. A testület közleményben számolt be arról, hogy vizsgálatot indítottak, ám azt nem árulták el, hogy kik tettek panaszt az elnök ellen.

A tagság ügyeivel foglalkozó bizottság a vizsgálatot követően a filmakadémia kormányzói testületének nyújtja át jelentését - fűzték hozzá a szűkszavú közleményben.

A 75 éves Bailey eddig nem kommentálta a vele kapcsolatban megjelent híreket.

Bailey egyebek mellett az Átlagemberek, A nagy borzongás és az Idétlen időkig című filmek operatőre volt. 2015-ben az Amerikai Operatőrök Társaságának életműdíjával tüntették ki. Az Oscar-jelöltek hagyományos fogadásán tartott beszédében néhány hete arról beszélt, hogy a változások nyomán végre a feledésbe merülhet Hollywood legrosszabb visszaéléseinek "fosszilis alapkőzete".
 

Baileyt 2017 augusztusában választotta meg négy évre az Amerikai Filmművészeti és Filmtudományi Akadémia (AMPAS) az elnökévé, pár hónappal az előtt, hogy Harvey Weinstein szexuális zaklatási botránya kirobbant volna. 

A hollywoodi filmipart megrázó botrány nyomán a filmakadémia decemberben fogadott el új viselkedési szabályzatot. Az új kódex felhívta a nyolcezer fős tagság figyelmét arra, hogy a testületben nincs helye azoknak, akik visszaélnek a hatalmukkal vagy befolyásukkal, és megsértik a tisztesség elismert normáit.

Weinsteint az ellene felmerült vádak miatt már októberben kizárta soraiból a filmakadémia.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?