Szerb lap: a Balkán állig fel van fegyverezve

fegyverek
Zágráb/Belgrád |

A délkelet-európai országokban, Albániában, Bosznia-Hercegovinában, Montenegróban, Macedóniában és Szerbiában átlagban 30 fegyver jut száz lakosra, ami 15 százalékkal van a világátlag felett - közölte a NIN című szerb hetilap legfrissebb számában a kézifegyverek elterjedését kutató belgrádi központ összesítésére hivatkozva.

A vizsgálat szerint egyes országokban a fegyverek 75 százaléka van az állampolgárok birtokában, a többivel a rendőrség és a katonaság rendelkezik.

A régióban félmillió és 1,6 millió közé tehető azoknak a háztartásoknak a száma, amelyek rendelkeznek lőfegyverrel, legtöbb esetben fegyvertartási engedély nélkül.

Ebben a tekintetben Szerbia és Montenegró vezet a térségben, ott száz lakosra átlagban 40 könnyűfegyver jut. Csak Szerbiában illegálisan 1,5 millió, míg legálisan 1,1 millió lőfegyver van a polgárok birtokában - tették hozzá.

Zoran Dragisic, a szerb parlament védelmi bizottságának tagja szerint több okból tartanak fegyvert az emberek. "Egyrészt ennek van egy beteges hagyománya, másrészt ez mégiscsak a Balkán" - mondta. Kifejtette, hogy a Balkánon mindig is nagy félelemben éltek az emberek, féltek az államtól, a szomszédoktól, vagy éppenséggel egy újabb háborútól. Ez utóbbitól való félelmet pedig nemcsak a média és a politikusok táplálják, hanem a titkosszolgálatok is, amelyeknek nem áll érdekükben a Balkán stabilitása - tette hozzá a szakértő, aki úgy vélte: a problémát csak a törvények szigorításával lehet megoldani, és súlyos börtönbüntetést kell kiszabni az engedély nélküli fegyvertartókra.

Mile Novakovic, a szerb bűnügyi rendőrség egykori vezetője szerint nem csak Szerbiát és Montenegrót kell kiemelni a régióban, mert sok fegyver van közkézen Koszovóban, Bosznia-Hercegovinában és Horvátországban is. Mint mondta: őt nem az állampolgároknál illegálisan lévő fegyverek aggasztják, hanem az illegális raktárokban vagy elásott rejtekhelyeken lévő fegyverek, amelyeket bűncselekményekhez, például embercsempészethez használhatnak fel. Nem szabad elfelejteni, hogy a délszláv háborúból számos fegyver maradt ezen a területen, emiatt virágzik a fegyverkereskedelem, mert nagy rá a kereslet és jó a kínálat - fogalmazott Novakovic.

Szerbiában egy eredeti Kalasnyikov gépkarabély a feketepiacon 150-200 euróba kerül, míg a Skandináv-félszigeten ugyanezért a fegyverért 2000-3000 eurót kell fizetni. Egy pisztoly ára 100 és 1000 euró között mozog, míg Nyugat-Európában 2000 eurót is elkérnek érte - írta a lap.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?