Bulvár

Nyolcezer fontért cserélhet gazdát John Lennon napszemüvege

Akár a 8 ezer font leütési árat is elérheti John Lennon egyik kereklencsés napszemüvege, amelyre a Sotheby's aukciósház decemberi internetes árverésén licitálhatnak az érdeklődők.
MTI

2019. november 29. 18:01

A Lennon védjegyének számító szemüveget Alan Herring bocsátja árverésre, aki Ringo Starr és George Harrison sofőrje volt az 1960-as évek végén.

"1968 nyarán felvettem Johnt, Ringót és George-ot Ringo Mercedes-ével, hogy elvigyem őket az irodába. Amikor John kiszállt az autóból, észrevettem, hogy a hátsó ülésen hagyta a napszemüvegét, amelynek az egyik lencséje és az egyik szára elengedett" - idézte Herringet a Sotheby's internetes oldala. Hozzátette: "megkérdeztem Johnt, hogy szeretné-e, hogy megcsináltassam neki. Azt mondta, ne aggódjak, csak a külcsín miatt van".

A vintage napszemüveget a Beatles együtteshez kötődő több másik emléktárggyal, köztük egy Ringo Starrnak adott 1969. április 25-i londoni parkolócédulával együtt fogja elárverezni december 6. és 13. között a Sotheby's.

A barna színű, gyűrött cédula várhatóan 1500 fontért cserél gazdát, a napszemüveg pedig, amelyet Herring soha nem javíttatott meg, akár a 8 ezer font leütési árat is elérheti.

A tételek között szerepel még néhány ing, amelyet a gombafejűek viseltek, valamint Harrison gitárja, amelynek árát 60 ezer fontra becsülik.

Támogassa az ujszo.com-ot

Rengeteg hírrel bombáznak minket különböző portálok, s nem könnyű felismerni a valódi- és álhíreket. Ezért is fontos, hogy olyan weboldalakról tájékozódjunk, amelyek megbízható, korrekt információkat nyújtanak.

Az ujszo.com szerkesztőségében minden nap azért dolgozunk, hogy Önök kizárólag ellenőrzött, valós híreket kapjanak weboldalunkon. Ennek biztosítása meglehetősen költséges. Mi viszont szeretnénk, hogy minden kedves olvasónk hozzájuthasson az ellenőrzött információkhoz, ez azonban az Önök anyagi segítsége nélkül hosszú távon nem lehetséges.

Ezért kérjük olvasóinkat, hogy járuljanak hozzá az ujszo.com működéséhez. Számítunk Önökre. Önök is számíthatnak ránk.

Ha támogatna bennünket, kattintson az alábbi gombra. Köszönjük.

Támogatom
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik. Egyben felhívjuk figyelmüket, hogy a kommentekhez tartozó IP címeket a rendszer elraktározza.

Önnek ajánljuk
Marek Krajčí

Két hétig kötelező lesz a szájmaszk az iskolákban, nem javasolják a tömegrendezvények megtartását

https://mult-kor.hu/

Az állam egy állítólagos kitelepítési listára hivatkozva kobozna el földeket

a

Életmentés az utolsó pillanatban

jégeső

Vihar és jégeső várható pénteken szinte az egész ország területén

koronavírusteszt
Frissítve

Karantén alá helyezett óvoda Galántán, rendezvénystop Diószegen

koronavírus

Felkészültek a koronavírus-járvány második hullámára a pozsonyi kórházak

Legfrissebb galériák
Olvasta már?
logo

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

logo 18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.