Félmilliárd ember adatait lopták el

hacker kiberbiztonság

Hackerek törték fel a Marriott International nemzetközi szállodalánchoz tartozó Starwood Hotels foglalási rendszerét, a négy éve kezdődött adathalászat miatt félmilliárd felhasználó személyes, illetve bankkártya adatai lehetnek veszélyben - közölte a világcég pénteken.

A vállalat részvényei 4 százalékos értékveszteséget szenvedtek el a bejelentés hatására.

A hackertámadás 2014-ben kezdődött, még mielőtt a Marriott ajánlatott tett volna egykori riválisa, a Starwood Hotels and Resorts megvételére 2015 novemberében, létrehozva a világ legnagyobb franchise-láncát.

A Marriott szerint az adathalászok 327 millió vendég esetében hozzáférhettek az útlevél adatokhoz, emellett telefonszámokhoz és e-mail címekhez is. A többi érintett esetében a hackerek a bankkártya adatokat is megszerezhették.

A szállodalánc szerint az adatbázis feltörését szeptember 8-án vették észre egy belső biztonsági riasztást követően.

"Vizsgálatot indítottunk a Marriott-adatlopás ügyében. New York állam törvényei értelmében a Marriottnak bejelentést kellett volna tennie az adatlopás felfedezésekor, eddig ezt azonban nem tették meg" - közölte Amy Spitalnick, a New York-i főügyész hivatalának kommunikációs igazgatója és rangidős politikai tanácsadója.

A Marriott ugyanakkor bejelentette: péntektől kezdve fogja értesíteni a szállodalánc adatlopás által érintett vendégeit, s közölte azt is, hogy a történtekről már tájékoztatta az illetékes hatóságokat.

Szakértők szerint az adatlopás több száz millió dollár jogi kiadásokkal járhat a Marriott számára. Az amerikai székhelyű cég ezzel összefüggésben közölte: még korai lenne felmérni a kibertámadás okozta pénzügyi károkat, de - mint állította - mindez nem fogja megrengetni a vállalat hosszú távú pénzügyi helyzetét. A Marriott egyben bejelentette, együttdolgozik a biztosító partnereivel a károk felmérése érdekében.
 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?