Andy Vajna az otthonában halt meg, a gondnoka talált rá vasárnap reggel

Andy Vajna

Andy Vajna az otthonában halt meg, vasárnap reggel talált rá a gondnoka – írja a Blikk

Mivel reggel – szokásával ellentétben nem ment le reggelizni – a gondnok felment a hálószobájába, A lap információi szerint azonnal próbálták újraéleszteni, de nem jártak sikerrel.

Hámori Eszter publicista péntek este volt fent nála. A Blikknek azt mondta, Andy Vajna fáradtnak tűnt, és annak is érezte magát, nem tudta, miért, ennek ellenére jót beszélgettek. „Kedélyesen mutogatta felesége legújabb instagramos fényképeit, és áradozott, hogy többször is megnézte a Freddie Mercury életéről szóló mozifilmet. Aggodalmaskodva rákérdeztem, mi a helyzet az egészségével, mert egy közös baráttól rossz híreket hallottam. Elismerte, hogy egy hirtelen rosszullét után azonnal bement a kórházba, és hogy az orvosok szerint ez volt a szerencséje. Nem mondta, ez mikor volt, de úgy beszélt a dologról, mint amin már túl van. Most is látom magam előtt, ahogy mondja: »Kutya bajom, rossz pénz nem vész el.« Annyira sajnálom. Tele volt tervekkel, új rádiót is szeretett volna indítani. Nem látszott rajta, hogy már csak egy napja van hátra” – mondta megrendülten Hámori Eszter.

(hvg.hu)

Galéria
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?