A csalók arról „tájékoztatnak” bennünket, hogy a Disney-csatorna-előfizetésünket felfüggesztették, mert a legutóbbi próbálkozásuk során a bank állítólag elutasította a terhelést.
Vigyázat, egyre több a csaló kereskedő!
Évről évre népszerűbbek a webáruházak, az online kereskedelem virágzik, ugyanakkor ezzel egy időben terjednek a csaló e-shopok is. Online vásárláskor tanácsos nagyon óvatosnak és körültekintőnek lenni, nehogy csalódjunk és ráfizessünk az üzletre.
A jó eladó semmit sem rejteget. Ne becsüljük alá az első benyomást: amikor ránézünk a weboldalra, könnyen meg kell tudni találni az összes szükséges információt: az elérhetőséget, az e-shop pontos nevét és székhelyét, az adóazonosító számot, az e-mail-címet, a telefonszámot. A legtöbb webáruházban a termékek mellett megtalálható azoknak a véleménye, akik ugyanilyen terméket vásároltak. Ebből kiderül, elégedettek-e az áruval és az e-shoppal.
Mielőtt bármit rendelnénk, tanácsos piackutatást végezni. A legalacsonyabb árat egyszerű megtalálni, az internetes árukereső oldalak ezt a munkát pillanatok alatt elvégzik helyettünk. Elég megadni a kívánt terméket, és megjelenik egy lista, hogy melyik üzletben mennyibe kerül, hol van raktáron, hány napon belül tudják szállítani. A legalacsonyabb árat tanácsos több portálon keresni.
Még a rendelés előtt tanácsos ellenőrizni a számítógépünk védettségét, szükség esetén telepíthetünk rá megbízható vírusölő programot. Erre azért van szükség, mert éppen az online vásárlók a fő célpontjai az olyan vírusoknak, mint a spyware, adware vagy phishing. Nem szabad összevissza klikkelgetni sem: nem ajánlott a számítógépbe telepíteni mindent, amit az egyes oldalak felkínálnak.
Még rendelés előtt tájékozódjunk a fizetési és szállítási feltételekről, a reklamálás és a jótállás lehetőségeiről! Körültekintőnek kell lenni a személyi adatok megadásakor. Visszaélhetnek a bankkártya számával, a bankszámlánkkal, személyazonossági igazolvánnyal. Nem árt az óvatosság azoknál az üzleteknél, melyek csak úgy teszik lehetővé az áru megvételét, ha megadjuk a bankkártyánk számát és biztonsági kódját.
Online vásárláskor tanácsos a nálunk regisztrált internetes üzleteket előnyben részesíteni, mert azokra a hazai törvények vonatkoznak. Problémák esetén pedig a Szlovák Fogyasztóvédelmi Felügyelőségnél (SOI) lehet panaszt emelni, ami egyszerűbb és megbízhatóbb megoldás, mint elérhetőséget keresni az online kereskedő országa szerint illetékes fogyasztóvédelmi hatóságra.
A megbízhatatlan e-shopokat és a csalókat úgy próbálhatjuk kiszűrni, hogy a kereskedőket előre leellenőrizzük, az e-shopról és a kiszemelt termékről a lehető legtöbb recenziót elolvassuk, s ha tehetjük, akkor kipróbált, ismerőseink által ajánlott webáruházat válasszunk!
(sza)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.