Nem minden ajándéknak örülünk felhőtlenül
Ne féljünk reklamálni!
Karácsonykor igyekezünk megajándékozni szeretteinket, és bár a legjobb tudásunk szerint választjuk ki a meglepetéseket, igyekezetünket nem mindig koronázza siker. A rosszul eltalált ajándékokat az ünnepek után megpróbálhatjuk becserélni.
Mindenkivel előfordult már, hogy karácsonyra, a születésnapjára olyasmit kapott, amire nem volt szüksége, vagy csak egyszerűen nem tetszett. A karácsony előtti bevásárlási láz hevében bárkivel megtörténhet, hogy nem találja el a megajándékozandó személy méretét, rosszul emlékezünk valamire, vagy vásárláskor annyira elragadtatjuk magunkat, hogy megfeledkezünk arról, akinek az ajándékot vesszük, s olyasmit választunk, ami nekünk tetszik, és nem az ajándék címzettjének. Az sem ritka, hogy valaki kétszer is megkapja ugyanazt a könyvet vagy játékot. Az ünnepek után a fölösleges holmiknak nem kell a szekrény aljában végezniük, hanem megpróbálhatjuk becserélni. Már most gondoljunk arra, hogy az ajándékunkat esetleg vissza kell majd vinni az üzletbe!
Mit mond a törvény
Semmilyen törvény nem kötelezi az eladókat arra, hogy visszavegyék vagy kicseréljék a karácsonyi ajándékokat, az árat sem kötelesek visszaadni. Az ajándék megvásárlásakor az eladó és a vevő üzleti szerződést köt, és nincs más választásunk, ezt tiszteletben kell tartani. Sem a kereskedelmi, sem a polgári törvénykönyv nem gondol a nem megfelelő karácsonyi vagy más alkalomból adott és kapott ajándékok becserélésére. Ugyanakkor manapság a legtöbb kereskedő önszántából, a különböző marketingfogások részeként ezt lehetővé teszi. Számos üzletlánc nemcsak az ünnepek kapcsán, hanem egész évben is megengedi, hogy a náluk vásárolt terméket indoklás nélkül 10–15 napon belül visszavihetjük, és vagy visszaadják a pénzt, vagy választhatunk helyette valami mást. Van olyan üzlet is, ahol ezt a vásárlástól számított 30 napon belül lehet megtenni, karácsony kapcsán pedig ezt egyesek kitolják 60 napra. De figyelem! Ez a határidő nem attól a pillanattól kezdődik, amikor kicsomagoljuk az ajándékot, hanem amikor beszereztük az üzletben. Azeladónakbizonyítanunkkell, hogy mikor vettük, illetve mikor vették nekünk az adott terméket, fel kell mutatnunk a számlát. A klasszikus üzletekben pénzt nem szoktak visszaadni, inkább csak cserére számíthatunk, ám mivel ez kizárólag a kereskedő jóakaratától függ, fel kell készülni az elutasításra is.
Néhány tévhit
Eredeti csomagolás
Gyakran előfordul, hogy az eladó ragaszkodik hozzá, hogy a reklamált termék az eredeti csomagolásban legyen, másképpen nem akarja elfogadni a panaszt. Nem árt tudni, hogy egyetlen törvény sem írja elő, hogy a vevőnek kötelessége az eredeti borítót vagy csomagolást megőriznie, raktároznia, valamint hogy a meghibásodott terméket az esetleges reklamáció esetén az eredeti dobozba kell tennie. Ugyanígy egyetlen norma sem jogosítja fel az eladót arra, hogy reklamáció esetén követelje a termék eredeti csomagolását.
Bizonyos termékek viszont óvatos bánásmódot igényelnek, és csomagolás, borító nélkül megrongálódhatnak. Erről a vevőt előre írásban kell tájékoztatni például a jótállási jegyben vagy az adásvételi szerződésben.
Ettől függetlenül azonban akkor is vissza kell venni a reklamált árut, ha nincs az eredeti dobozában, viszont biztonságosan be van csomagolva.
Számla nélkül nem lehet reklamálni
Ez is tévhit. Számla nélkül lényegesen nehezebb és bonyolult, de egyáltalán nem lehetetlen panaszt emelni a megvásárolt termék minőséghibája ellen. Ilyen esetben az ellenérték kifizetése bizonyítható valamilyen más dokumentummal, például adásvételi szerződéssel, jótállási jeggyel, számlakivonattal (például ha bankkártyával vagy átutalással fizettünk), becsületbeli nyilatkozattal.
Fel kell mutatni a jótállási jegyet
A jótállási időnek semmi köze a jótállási jegyhez. Van olyan kereskedő, aki egyáltalán nem állít ki ilyen iratot, és az is előfordult már, hogy az eladó rosszul töltötte ki. Attól függetlenül, hogy van-e vagy nincs jótállási jegy, a kereskedő nem bújhat ki a jótállási kötelezettségvállalás alól. A minőséghibás terméket meg kell javítania, vagy el kell juttatnia a szervizbe, a meghibásodás jellegétől és mértékétől függően esetleg az egészet vagy egy részét újra kell cserélnie.
Hibás termék
Ha azért visszük vissza a terméket, mert hibás, az eladó köteles a reklamációt elfogadni. Az ajándék visszavétele, illetve becserélése és a reklamáció között ugyanis lényeges különbség van. Reklamálni akkor szoktunk, ha a termék elromlott, hibás, nem működik, vagy utólag valamilyen más furcsa dolgot veszünk észre az adásvételi szerződésben – ilyenkor az eladó köteles visszaadni a pénzt. A reklamálás feltételeit a hatályos törvény – elsősorban a kereskedelmi törvénykönyv – részletesen szabályozza. A termék akkor hibás, ha például nem működik a számítógép képernyője, leválik a cipő sarka, a játék babának csak egy szeme van stb., de az, hogy a piros nem a kedvenc színünk, nem ok a reklamációra. „Reklamáció esetén a panasz elbírálása nem tarthat 30 napnál tovább. E határidő lejárta után a fogyasztónak ugyanolyan jogai vannak, mintha olyan meghibásodásról lenne szó, amelyet nem lehet eltávolítani, vagyis joga van visszalépni az adásvételi szerződéstől (visszaadják a termék árát), vagy ki kell cserélni a terméket. Ha az eladó ezt elutasítja, a fogyasztó beperelheti” – tájékoztatott a Szlovák Fogyasztóvédelmi Felügyelőség (SOI). Ha reklamáció esetén 30 napon belül nem válaszolnak a panaszra, a fogyasztó a SOI-nál eljárást kezdeményezhet az eladóval, üzlettel, vállalkozással szemben. A SOI-nak postázni kell a panaszról készült jegyzőkönyvet és a termék megvételét igazoló számlát. Ha hiányoznak a megfelelő iratok, a SOI nem rendelhet el ellenőrzést.
Fogyasztóvédelmi tippek és tanácsok
Ha elégedetlenek vagyunk valamilyen termékkel vagy szolgáltatással, elsősorban az eladóval kell felvenni a kapcsolatot. A minőségi kifogás intézéséért mindig a forgalmazó – az a kereskedő, akitől a terméket vásároltuk – a felelős.
Kivételes esetekben – például ha hasonló árut máshol is árulnak –, nemcsak ott, ahol a hibás terméket megvettük, hanem másik üzletben vagy a vállalkozás központi irodájában is panaszt lehet emelni. Ha javíttatni szeretnénk a terméket, akkor megszólíthatjuk közvetlenül a jótállási jegyen feltüntetett javítószolgálatot is, minden más esetben viszont a kereskedőhöz kell fordulni. Természetesen javítás esetén is dönthetünk úgy, hogy a vásárlás helyszínére visszük vissza a terméket, ekkor a kereskedőnek kell továbbítania a terméket a szervizbe.
Ha a terméket meghibásodása miatt a megvásárlásától számított 6 hónapon belül reklamáljuk, a törvény értelmében ezt úgy kell elkönyvelni, hogy a hiba már az eladás pillanatában is létezett, és az eladó kötelessége ennek ellenkezőjét bizonyítani független szakértői véleménnyel. Az eladónak nem áll jogában elvenni a számlát, úgyhogy az eredetit senki sem adja ki a kezéből, az írásba foglalt panaszhoz elég fénymásolatot mellékelni.
Határidők
Reklamálni az üzlet teljes nyitvatartási ideje alatt lehet – senkit sem rázhatnak le azzal, hogy a panasztételre külön fogadóórák vannak, illetve hogy nincs ott az illetékes személy. Az üzletben mindig jelen kell lennie olyan személynek, aki a panaszt jegyzőkönyvbe tudja foglalni, és a reklamáció elfogadásáról vagy elutasításáról azonnal kellene döntenie, bonyolultabb esetekben pedig 3 munkanapon belül. Ebbe nem számítódik bele, amíg szakértő véleményezi a hiba jellegét. A reklamáció elbírálása nem tarthat 30 napnál tovább. Ezután a fogyasztónak ugyanolyan jogai vannak, mintha olyan hibáról lenne szó, amelyet nem lehet eltávolítani, azaz az árut ki kell cserélni, vagy a pénzt vissza kell adni.
Ha elutasítanak
Ha a kereskedő elutasít, készíttessünk saját szakértői véleményt! Ha a vélemény szerint nekünk van igazunk, ismét megpróbálhatunk reklamálni az eladónál, de ő még most sem köteles elfogadni a panaszt. Panaszt emelhetünk a Szlovák Fogyasztóvédelmi Felügyelőségnél (SOI), de nincs sok értelme, a SOI ugyanis nem avatkozhat a reklamációs eljárásba, nem véleményezheti a kifogásolt terméket, a panasz megalapozottságát sem hivatott felülbírálni. A SOI ügyrendi hiányosságok miatt indíthat eljárást a kereskedő ellen, például mert nem tartották be az ügyintézési határidőket. A SOI helyett érdemesebb valamilyen fogyasztóvédelmi szervezettel felvenni a kapcsolatot, ők hatékonyan tudják képviselni a fogyasztók érdekeit. Először megpróbálnak peren kívül megegyezni a kereskedővel, és szükség esetén a kereskedő beperlésében is segítenek.
Végső soron bírósághoz fordulhatunk – a szakértői véleménnyel a kezünkben jó esélyünk van a sikerre. Ezzel szemben az eladó azt kockáztatja, hogy nemcsak a hibás termék árát kell visszafizetnie, vagy a javítási költségeket kell állnia, hanem pluszkiadásai is lehetnek – a sértett fogyasztó kártérítést követelhet, a bírósági per is pénzbe kerül stb.
Leárazott termékek
A nagyobb méretű termékek– bútor, karosszék, hűtőszekrény, mosógép stb. – reklamálásakor általában úgy szoktunk eljárni, hogy először visszamegyünk az üzletbe, ahol a terméket megvettük, írásban benyújtjuk a reklamációt, és rendszerint a kereskedővel való megállapodás után házhoz jön az üzlet alkalmazottja vagy egy megbízott szerelő. Amennyiben a termék megsérült, de használható, a kereskedő árengedményt javasolhat. A kedvezményesen vásárolt áru reklamációját a kereskedő később nem feltétlenül fogadja majd el. Ha azért reklamálunk, mert leengedtek az árból, automatikusan elutasítanak. A korábban használt, leárazott termékek esetében rövidebb jótállási időt szoktak biztosítani, de legkevesebb 12 hónap ilyen esetben is érvényes.
Online vásárlás
Sokan vásárolnak az interneten keresztül, és ezeket a termékeket is lehet reklamálni: a távúton kötött szerződésektől 14 napon belül különösebb indoklás nélkül vissza lehet lépni. Vagyis ha nem tetszik az eshopban vásárolt mobiltelefon vagy a katalógusból rendelt ruha, indoklás nélkül a termék átvételétől számított 14 napon belül vissza lehet küldeni. Az eladónak pedig a szerződéstől való visszalépéstől – az erről szóló információ postázásától – számított 14 napon belül a postaköltséggel együtt vissza kell fizetnie a termék árát, esetleg előleget, törlesztőrészletet. A fogyasztónak ugyancsak 14 nap áll a rendelkezésére, hogy visszaküldje vagy személyesen visszaadja a terméket – ez esetben a postaköltséget már nem lehet visszakövetelni. (sza)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.