Munka nyugdíj mellett

<p>A szlovákiai nyugdíjak nagyon alacsonyak, számos idős embert szegénység fenyeget.&nbsp;</p>

Másrészt a nyugállományban az embereknek hirtelen sok a szabad idejük, és aki egész életében dolgozott, emberek között volt, az idős korában sem akar tétlenül ülni, ezért lélektani szempontból is hasznos lehet legalább a részmunkaidős vagy alkalmi munkavállalás. Minden dolgozó nyugdíjas jogosult bizonyos kedvezményekre. A munkaadó ugyanis a fizetésből köteles levonni járulékokat, ennek köszönhetően az idős személyek is jogosultak a Szociális Biztosítótól igényelhető támogatásokra. A nyugdíj melletti munka legnagyobb előnye pedig az, hogy a nyugdíjkorhatár elérése után szerzett társadalombiztosítási időszak alapján a Szociális Biztosító átszámolja az idős személy járandóságát. A konkrét összeget a következő képlettel állapítják meg: POMBxODPxADH. A POMB az átlagos személyi bérpont (priemerný osobný mzdový bod), az ODP a teljes nyugdíjbiztosítási időszak (obdobie dôchodkového poistenia), az ADH az aktuális nyugdíjérték (aktuálna dôchodková hodnota). Ha olyan személyről van szó, akinek a nyugdíjkorhatár elérése után is volt társadalombiztosítása (még utána is dolgozott), először kiszámítják, a nyugdíjkorhatár elérésének pillanatában milyen járandóságra jogosult, majd az utána ledolgozott időszakot külön értékelik, külön összeget állapítanak meg, és a kettőt összeadják. Ha valaki utána ismét munkába áll, s így újabb biztosítási időszakot szerez, évente egyszer kérheti a járandósága átértékelését – a biztosító mindig az új biztosítási időszak alapján kiszámított összeggel (esetenként csak pár centtel) megtoldja a havi járandóságot. Korábban ezt a fajta emelést kérni kellett. Idén év elejétől ha a dolgozó nyugdíjas elfelejti igényelni járandósága átszámolását, a biztosító ezt már „saját magától”, automatikusan is megteszi, és ezt a fajta emelést már nem kötik a társadalombiztosítás megszűnéséhez. A dolgozó nyugdíjasok járandóságát akkor is átszámolják, ha még tart a munkaviszonyuk. Az emelés mértékét a munkaadótól továbbított adatok alapján számolják ki.  Megbízási szerződés  2013 januárjától a munkaadók azok béréből is vonnak le járulékokat, akik megbízási szerződésre dolgoznak, miközben rájuk is ugyanolyan feltételek vonatkoznak, mint a rendes munkaszerződésre dolgozóknak. Ez azt jelenti, hogy ha az, akinek megbízási szerződése van, ugyanannyi jutalmat kap, mint a rendes főállású munkaszerződésre dolgozó, a nyugdíjaztatás után szerzett biztosítási időszak alapján az SP egyforma mértékben fogja emelni a járandóságukat.  A megbízási szerződésre dolgozó nyugdíjasok a fizetésükből csak nyugdíjbiztosítást fizetnek, ezért betegség esetén nem jogosultak táppénzre. A rendes szerződéssel rendelkezők azonban ugyanúgy mehetnek betegszabadságra, mint nyugdíjba vonulásuk előtt: a munkaképtelenség első tíz napja alatt a munkaadótól számíthatnak bérpótlékra. Ebbe a tíz napba a munkaszüneti napokat is beleszámolják, azaz a betegszabadság alatti szombat-vasárnapért és az esetleges ünnepnapokért is fizetnek bérpótlékot. A 11. naptól a Szociális Biztosító folyósít táppénzt – ugyancsak minden egyes naptári napért, azaz a munkaszüneti napokért is. A táppénzt legfeljebb a tavaly előtti átlagbér 1,5-szörösének megfelelő összegből számítják ki, és az első három napban a napi kivetési alap 25 százaléka, a 4.-től a napi kivetési alap 55 százaléka.  A dolgozó rokkantnyugdíjasok munkanélküli-segélyben is részesülhetnek. A támogatás összegét az utóbbi három évben folyósított fizetés alapján számolják ki: az átlag bruttó bér 50 százaléka. A napi kivetési alap maximális összege jelenleg 54,1809 euró, vagyis egy 31 napot számláló hónapban a segély legfeljebb 839,80 euró lehet.  A rendes szerződésre dolgozó nyugdíjasok a különféle támogatásokon kívül további előnyöket élvezhetnek. A többi, 33 évnél idősebb alkalmazottakhoz hasonlóan legalább 5 hét fizetett szabadságra jogosultak, megilleti őket 7 fizetett szabadnap orvoslátogatás céljából, valamint ebédjegyeket is kaphatnak. A megbízásos szerződésre dolgozók már elesnek e kedvezményektől. A munkaadó ugyan nekik is adhat szabadnapot orvoslátogatás céljából, de azért nem jár semmilyen bérpótlék. A cég bónuszként ebédjegyeket is jóváhagyhat, de nem kötelező, és sok munkaadó nem is ad. Ezenkívül a megbízási szerződés megszűnése után nem jár semmilyen végkielégítés. Ezzel szemben a főállású munkaviszony megszűnése után az idős személy jogosult lehet bánatpénzre – a konkrét összeg (1–4 havi fizetésnek megfelelő összeg, az esetleges kollektív szerződés alapján még nagyobb tétel is lehet) a munkahelyen töltött időszaktól és attól függ, hogyan szűnt meg a munkaviszony  Vállalkozás korengedményes nyugdíj mellett  Tavaly márciustól a korengedményes nyugdíjasok a nyugdíj mellett nem dolgozhatnak, megbízási szerződést sem köthetnek – ellenkező esetben leállítják havi járadékuk folyósítását. Megoldást jelenthet, ha kiváltják a vállalkozói engedélyüket. Ha valaki mindenképpen javítani akar jövedelmén, és közben a korkedvezményes nyugdíját sem akarja elveszíteni, egyéni vállalkozóként tevékenykedhet. A vállalkozás első évében nincs semmilyen kötelezettsége a Szociális Biztosítóval szemben, nem kell nyugdíjbiztosítást fizetni, nem is állítják le a korengedményes nyugdíj folyósítását. Később pedig a vállalkozásból befolyt haszon alapján lehet mérlegelni, mi éri meg jobban: tovább vállalkozik vagy marad csak nyugdíjas. Az előbbi esetben egyéni vállalkozóként elkezdi fizetni a járulékokat, vagyis lesz társadalombiztosítása, a Szociális Biztosító pedig leállítja a korkedvezményes nyugdíj folyósítását. Ugyanakkor 1 év vállalkozás után úgy is dönthet, hogy beszünteti a tevékenységet, s marad korengedményes nyugállományban, ami a rendes nyugdíjkorhatár betöltése után öregségi nyugdíjra változik, s ettől a pillanattól kezdve a nyugdíjas ismét dolgozhat, miközben járandóságát sem veszíti el, rájuk semmilyen munkavállalási korlátozás nem vonatkozik.  
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?