Mire van szükség az A típusú adóbevallási ív kitöltéséhez?

pénz euró

Az A típusú adóbevallás kitölthető elektronikusan, vagy választhatunk papír alapú űrlapot is. A tapasztalatok szerint sokan még ma is az utóbbi mellett döntenek. A nyomtatvány kitöltéséhez szükséges adatok, illetve azok többsége szerepel a munkaadó által kiállított igazoláson az adóköteles bevételekről.

Az alkalmazottak számára a cégük bérelszámolója köteles kiállítani egy igazolást az adóköteles alkalmazotti bevételekről, és ezt a dokumentumot majd kötelezően csatolni kell az adóbevalláshoz. Akinek tavaly több állása volt, mindegyik munkaadójától be kell szereznie ilyen igazolást. Aki február 7-éig igényelte, annak a bérelszámoló február 10-éig már köteles volt kiállítani. Aki lekéste ezt a dátumot, és utólag kér igazolást, annak március 10-éig kötelesek azt a rendelkezésére bocsájtani.

Szükséges iratok

Az adóköteles bevételekről szóló igazoláson kívül az adóbevalláshoz további dokumentumokat is csatolni kell. Ha érvényesíteni akarjuk a gyermekek után járó adóbónuszt, szükség van a gyermek(ek) születési anyakönyvi kivonatára, illetve annak fénymásolatára. A közép- vagy főiskolás korú gyerekek esetében mellékelni kell egy iskolalátogatási igazolást is. Ha élni szeretnénk a jelzáloghiteles adóbónusz lehetőségével, csatolni kell egy igazolást a kölcsön befizetett törlesztőrészleteiről. Amennyiben tavaly önkéntes munkát végeztünk valamilyen nonprofit szervezetnél, kérhetünk róla igazolást, és ez alapján az adónk 3%-áról rendelkezhetünk, nem pedig 2%-ról.

Marián példája

Ügyes Marián tavaly egész évben alkalmazottként dolgozott egy cégnél, miközben egy másik munkaadóval is szerződést kötött bizonyos munkatevékenység elvégzéséről. Ezen kívül 2021-ben egyszer pandémiás betegszabadságon volt, miközben az ekkor folyósított pandémiás táppénz összegét nem kell feltüntetnie, hiszen az adómentes bevételnek minősül.

Marián lekéste a február 15-ei dátumot, elfelejtette megkérni a munkaadóját az éves adóelszámolás elvégzésére, ezért adóbevallást kell készítenie. Mivel kizárólag alkalmazotti bevétele volt, az A típusú nyomtatványt kell kitöltenie.

A főállású munkaszerződése alapján összesen 10 800 euró adóköteles bevétele volt, ebből 1447,20 euró járulékot vezetett el (ebből 1015,20 euró ment a Szociális Biztosítóba, 432 euró az egészségbiztosítóba), és 919,92 euró adót vontak le. Alkalmi munkát vállalt, és a munkatevékenység elvégzéséről szóló szerződés alapján 3600 euróra tett szert, ebből 482 euró járulékot vezetett el (338,40 euró társadalombiztosítás, 144 euró egészségbiztosítás), és 592,34 euró adót vontak le. Tavaly augusztusban megszületett a fiuk, Martin, aki után a munkaadójánál még nem érvényesítette az adóbónuszt, úgyhogy az adóbevallás keretében intézi el ezt a kedvezményt.

A nyomtatvány kitöltése

Az A típusú adóbevallási idő több oldalból áll. Az első oldalon meg kell adni a személyes adatokat és az elérhetőséget. A második oldal III. részével folytatja – itt a 31. sorban lehet érvényesíteni az adóbónuszt. Meg kell adni a gyermek teljes nevét és születési anyakönyvi számát. Továbbá, meg kell jelölni azokat a hónapokat, amelyek esetében kéri a kedvezményt. Mivel Martin augusztusban született, Marián a 8–12, hónapot jelöli meg.

Az V. részben a 34. sorban fel kell tüntetni a munkaadóktól származó jövedelmek együttes összegét – 14 400 eurót, a 35. sorban külön az alkalmi munkából származó bevételt – 3600 eurót. A z V. rész a 3. oldalon folytatódik: a 36–39. sorban ki kell tölteni a járulékokra vonatkozó adatokat.

A VI. részben ki kell számolni az adót. A 40–43. sorban lehet érvényesíteni valamilyen adómentes részt. Marián csak az adózóra vonatkozó adómentes részt (4511,43 euró) választja, és a 44. sorban ezzel csökkenti az adóalapját (12 470,40 – 4511,43) 7958,97 euróra. Ebből az összegből számolja ki a 19%-os jövedelemadót, ami ez esetben 1512,20 euró.

A 4. oldalon az 57. sorba kell írni az adóbónusz nagyságát. A havi adóbónusz 6 évesnél kisebb gyermek esetében 46,44 euró. Marián öthavi bónuszra, azaz 232,20 euróra jogosult. Az 58. sorban ezzel az összeggel csökkenti a kiszámított adót: 1512,20 € - 232,20 € = 1280 €. Mivel a munkaadójánál Marián nem érvényesítette az adóbónuszt, az 59. sorba 0 kerül.

A 69. sorba kell írni a Marián összes jövedelméből levont adóelőlegeket: 1512,26 eurót. Ez a szám nagyobb, mint az adóbevallásban kiszámolt adó összege, vagyis Mariánnak 232,26 euró adótúlfizetése keletkezett – ez az összeg kerül a 72. sorba.

Marián úgy dönt, támogat valamilyen civil szervezetet adója 2%-ával. Az 5. oldalon a VIII. részben bejelöli, hogy él az adófelajánlás lehetőségével. Kiszámolja az adója 2%-át, ami 25,60 euró. Megadja a megajándékozott szervezet pontos nevét és adóazonosító számát (IČO), és beleegyezik, hogy a címzettnek továbbítsák az adatait.

Az űrlap 6. oldalán Marián feltünteti, hogy 3 mellékletet csatol: egy-egy igazolást az adóköteles bevételekről a tavalyi 2 munkaadójától, valamint gyermeke születési anyakönyvi kivonatát. Elég fénymásolatokat mellékelni.

A XI. részben Marián igényli az adótúlfizetés visszaadását, és kiválasztja, milyen módon fizessék vissza.

Nem szabad elfelejteni aláírni és dátummal ellátni az űrlapot! Marián úgy dönt, személyesen viszi el a bevallását a lakhelye szerint illetékes adóhivatalba, ahol kiállítanak számára egy igazolást az adóbevallás benyújtásáról. 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?