Megszüntetnék az uzsorát

<p>Az utóbbi években elszaporodtak azok az esetek, amikor a nagyon előnytelen feltételek mellett felvett fogyasztói hitelek miatt olykor egész családok kerültek kilátástalan helyzetbe. A pár hete elfogadott új szabályok nagyobb védelmet biztosítanak a szélhámos társaságokkal szemben. Összeállításunkban az ún. uzsoratörvénnyel és az uzsorásokkal szembeni védekezés lehetőségeivel foglalkozunk.</p>

ÖSSZEFOGLALÓ

Az uzsorahitel-szerződés a polgári jogban a másik szerződő fél helyzetének kihasználásával, feltűnően aránytalan feltételekkel kötött szerződést, az uzsora pedig embertelen mértékű kamatot jelent. Ilyen kamattal főleg a nem banki pénzintézetek hiteleznek, amelyek ügyfeleiket elsősorban a gyors és bürokráciától mentes ügyintézéssel csábítják. A legtöbb esetben nem vizsgálják a hitelért folyamodók bevételeit, szociális helyzetét, nem firtatják, van-e munkájuk, nem kérnek igazolásokat, elég a személyazonossági igazolványt felmutatni. Az ún. alternatív pénzügyi társaságokhoz fordulók gyakran nem teljesítik a banki hitelek odaítélésének feltételeit, és ha hitelhez akarnak jutni, kétségbeesésükben e kétes pénzintézeteket választják. Az általuk nyújtott hitelek kamatterhei azonban sokkal magasabbak a banki hitelekénél, bizonyos esetekben a hitel teljes éves költsége több száz százalékot tesz ki. A gyorshitelt nyújtó pénzügyi társaságok kimondottan olyan ügyfelekre specializálódnak, akik a konzervatív bankok számára kockázatosak. Ellentétes a józan ésszel hitelt nyújtani olyanoknak, akiknél nagy a valószínűsége, hogy képtelenek lesznek törleszteni. Csakhogy a szélhámos társaságoknak nem is az a céljuk, hogy visszakapják a pénzüket, nekik nem áll érdekükben, hogy az adós törlessze tartozását, hanem arra várnak, hogy fizetésképtelenné váljon, ekkor követelhetik a szerződésben szereplő büntetőkamatot, uzsorát.

Kamatos napi kamat

Aki hitelt akar felvenni, nemcsak a kamatot kell megnéznie. Ismernie kell a hitel feltételeit taglaló hosszú szövegekbe rejtett szakkifejezéseket, rövidítéseket is. A THM, azaz a teljes hiteldíjmutató (szlovák megfelelője a RPMN) a kamatokon kívül a hitelhez kapcsolódó egyéb díjakat is magába foglalja, azaz a kölcsön teljes áráról tájékoztat. Ha a kamat csak 9,5%, a THM pedig 20%, akkor az egyéb költségek nagyon magasak. A szélhámos hitelezők nemcsak a kamatokkal, hanem a kötbérrel, büntetőkamattal kapcsolatban is félrevezetik ügyfeleiket. A büntetőkamatot nem egy évre, hanem rövidebb időszakra vonatkozóan tüntetik fel. Előszeretettel használnak nagyon kicsi számokat, például 5%-ot, és olyan rövidítéseket alkalmaznak, melyekből első ránézésre nem nyilvánvaló, hogy napi kamatról van szó. Pedig 1000 eurós tartozás esetén az 5%-os napi kamat 50 eurót jelent naponta. A következő nap már a kamat kamatját is számolják, vagyis már nem 1000-ből, hanem 1050-ből kell büntetőkamatot fizetni, és egy hét alatt a kötbér már 407,10 euróra dagad. Fél hónap, mindössze 15 nap alatt a büntetőkamat – 1078,82 euró – már magasabb, mint az eredeti kölcsön összege. Háztartási gépekre, lakás-átalakítás céljából az ilyen spekuláns cégektől felvett kisebb fogyasztói hitelek gyorsan hatalmas adósságokra változhatnak, majd jön a végrehajtó, és a meglepett adósok gyakran a tetőt is elveszítik a fejük fölül.

Minden ötödik

A különböző nem banki pénzügyi szolgáltatók tavaly 150 ezer szerződést kötöttek, az emberek csaknem másfél milliárd euróval tartoznak nekik, és átlagban minden ötödik lakos ellen folyik végrehajtási eljárás. Az utóbbi időben egyre gyakoribb, hogy az ilyen kölcsönök törlesztésének megszakadása miatt az adósnak a tartozás összegét jócskán meghaladó értékű ingatlanja került végrehajtás alá, esetenként csupán néhányszáz eurós tartozás behajtása miatt.

Az uzsorások elleni harc jegyében a politikusok módosították a polgári törvénykönyvet, mely értelmében legfeljebb kétezer eurós tartozás esetén a végrehajtók ingatlant vagy mozgássérültek gépjárműveit nem foglalhatják le, valamint csak a tartozásnak megfelelő összeget blokkolhatnak, nem pedig a bankszámlán lévő teljes összeget. Júniustól fogyasztói hitelt készpénzben nem lehet felvenni, bankszámlára kell átutalni. Ha késik a törlesztőrészlet, a hitelező 15 napon belül írásban vagy sms üzenettel köteles figyelmeztetni az adóst. A szerződés érvénytelennek nyilvánítható, ha elfogadhatatlan feltételeket tartalmaz.

Vége az „apró betűs” résznek

Törvénybe foglalták azt is, hogy a szerződést végig egyforma betűtípussal kell megírni – ha apró betűs részt tartalmaz, bíróságon megtámadható és kérhető az érvénytelenné nyilvánítása. A kormány határozhatja meg a legális kamat felső határát. A kamatplafon a bankok által nyújtott átlagos kamatok kétszerese lesz – a konkrét felső határt a kormány évente egyszer rendeletben teszi közzé. Jelenleg a bankok a fogyasztói hiteleket körülbelül 15 százalékos éves kamattal kínálják, így a 30 százalék feletti kamat várhatóan már törvényellenes lesz. (sza)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?