Kóklerek az interneten

<p>Év végén a termékbemutatók szélhámos eladói miatt szigorodott a fogyasztóvédelmi törvény, ám a kóklerek azóta új módszereket vezettek be. A parlament ismét módosította a vonatkozó jogszabályt, mely ezúttal a távollévők között kötött szerződések (távszerződések) és az online kereskedelem feltételeit pontosítja.</p>

A kóklerekkel szemben tavaly ősszel elfogadott szigorúbb szabályok alig 2 hónapig voltak érvényben, a gazdasági tárca máris újabb változtatásokat szorgalmazott. A fogyasztóvédelmi törvény őszi módosításakor ugyanis a kormány megfeledkezett a távollévők között kötött szerződésekről, pedig uniós követelmény, hogy az ilyen szerződésekkel és az online kereskedelemmel szemben 2013-tól mindegyik tagállamban hatékonyabb védelmet kell biztosítani. A határidő már nem volt tartható, az új, kibővített jogszabálytervezet az év elején került a parlament elé. A képviselők pár hete megszavazták, június 1-től lép hatályba.

Uniós követelmény

Az ősszel elfogadott normát a házaló kereskedelem, a távértékesítés és a termékbemutatók résztvevőinek védelmét szolgáló fogyasztóvédelmi törvény néven ismertük. Uniós követelményre a terminológiát egységesítették, némileg módosították, amit már a júniustól hatályos új jogszabály címe is jelez: az üzleten kívül és a távollévők között kötött szerződésekkel szemben védelmet nyújtó fogyasztóvédelmi törvény. Az „üzleten kívül” fogalom azt jelenti, hogy a propagált termék megvásárlásáról szóló szerződést a vállalkozás üzletén, telephelyén kívül, azaz a fogyasztó lakásán, munkahelyén, átmeneti tartózkodási helyén, illetve a vállalkozás vagy harmadik személy által ilyen célból szervezett utazás, rendezvény, termékbemutató alkalmával kötötték meg. Az ilyen szerződésekkel szemben már a korábbi jogszabály is nagyobb védelmet próbált nyújtani, és ezt a védelmet most kiterjesztették a távollévők között kötött szerződésekre is.

14 nap

Az utóbbi esetben olyan szerződésekről van szó, melyeket a fogyasztó és a vállalkozás valamilyen kommunikációs eszköz segítségével kötnek. Ilyen eszköz lehet a címzett vagy címzés nélküli nyomtatvány, a szabványlevél, a sajtótermékben közzétett hirdetés megrendelőlappal, a katalógus, a telefon, az automata hívókészülék, a rádió, a videotelefon, a tablet billentyűzettel vagy érintőképernyővel, az elektronikus levél (e-mail), a telefax és a televízió. Az új törvény értelmében a kereskedőknek bővebben, pontosabban kell tájékoztatniuk a propagált termékekről, szolgáltatásokról. Ezentúl a távszerződések is 14 napon belül felmondhatóak. Vagyis ha nem tetszik az interneten vásárolt mobiltelefon vagy a katalógusból rendelt ruha, indoklás nélkül a termék átvételétől számított 14 napon belül vissza lehet küldeni (korábban csak 7 nap állt rendelkezésre). Az eladónak pedig a szerződéstől való visszalépéstől – az erről szóló információ postázásától – számított 14 napon belül a postaköltséggel együtt vissza kell fizetnie a termék árát, esetleg előleget, törlesztőrészletet. A fogyasztónak ugyancsak 14 nap áll a rendelkezésére, hogy visszaküldje vagy személyesen visszaadja a terméket – ez esetben a postaköltséget már nem lehet visszakövetelni.

Ezek a szabályok az egész Európai Unió területén egységesek – egyformán vonatkoznak az összes tagállam területén vásárolt termékre, akár távollévők között kötött szerződésről, akár termékbemutatóról van szó.

Továbbra is kijátszható a kóklertörvény

Nem sokkal a karácsonyi bevásárlási láz előtt lépett hatályba a szigorúbb fogyasztóvédelmi törvény, melytől mindenki azt várta, nagyobb védelmet fog biztosítani a kóklerekkel szemben. Azt sejteni lehetett, hogy – mivel a szélhámos eladók egyik munkaeszköze a manipuláció – továbbra is számos ügyfelük lesz, akiket sikerül rávenniük, hogy részt vegyenek az akcióikon és vásároljanak tőlük. Az egyik legfontosabb változás ezért az volt, hogy ha már valaki elmegy a termékbemutatóra, és ott félrevezető, manipulatív információk hatására aláírja az adásvételi szerződést, utólag viszont rájön, hogy becsapták, a termék bóvli vagy nincs rá szüksége, a szerződést könnyebb érvénytelenné nyilvánítani: indoklás nélkül 15 napon belül bárki elállhat tőle.

Ráadásul azt a tényt, hogy valaki el akar állni a szerződéstől, elég írásban közölni, a levelet pedig postán feladni a vállalkozás címére. Ha valaki postai pecséttel igazolni tudja, hogy a szerződés aláírásától számított 15 napon belül feladta a levelet, függetlenül attól, hogy a társaság képviselője azt átveszi-e, érvényes a szerződésfelbontás. A termékbemutatókon kötött szerződések akkor is automatikusan érvénytelenné válnak, ha kiderül, törvénysértés történt.

A másik fontos szigorítás az volt, hogy a tervezett akciók időpontjáról legkevesebb 20 nappal előre kell tájékoztatni a Fogyasztóvédelmi Felügyelőséget (SOI), amely törvénysértés esetén magas bírságot szabhat ki. A bejelentési kötelezettséget azonban a legtöbb szélhámos cég ignorálja: a SOI hivatalosan csak néhány társaság által szervezett termékbemutatóról tud, miközben szakértők szerint lényegesen több kókler tevékenykedik az országban.

Daniel Lambert, a Magán Információs Ügynökség szakértője, egykori kókler elismerte: a törvény elméletileg nagyobb védelmet nyújthat, de csak akkor, ha a fogyasztók – elsősorban az idősebbek – tisztában vannak jogaikkal. Többségük azonban nem képes érvényesíteni jogait, és a kóklerek éppen ezért főleg az idősebbeket szemelik ki maguknak. Ők nem tudnak naprakészen, elég hatékonyan védekezni, és meggyőzik őket, hogy a paragrafusokra rosszul emlékeznek, a törvény nem az ő oldalukon áll.

A belügyminisztérium az év elejétől országszerte számos előadást szervezett, melyre elsősorban az idősebbeket hívták meg, hogy tájékoztassák őket a kóklerek módszereiről, a rájuk leselkedő veszélyekről.

Termékbemutató helyett magánpartikat szerveznek

Első ránézésre úgy tűnhet, mintha csökkent volna a termékbemutatók száma, ám továbbra is sokan esnek áldozatul a szélhámosoknak. „A kóklerek nem tűntek el, továbbra is köztünk vannak” – ismerte el Jozef Halcin, a belügyminisztérium bűnmegelőző részlegének a vezetője. A kóklerek találékonyak, gyorsan alkalmazkodtak az új törvényhez, új praktikákat vezettek be. Bevált módszer, hogy miután az akción bemutatnak valamilyen terméket, kitippelnek egy nyugdíjast, akit meggyőznek arról, hogy milyen szerencsében lehet része, mert a cég marketingakciója és a reklám keretében az árut ingyen megkaphatja. A törvényt úgy is megpróbálják kijátszani, hogy áldozataikat nem nagy akcióra invitálják, hanem az otthonukban keresik fel őket, egyfajta családi partikat szerveznek. Kitippelnek egy házaspárt, aki otthont ad a bemutatónak, ők további párokat hívnak meg, s így magánakciónak álcázzák a termékbemutatót. Ilyen esetben a SOI keze meg van kötve, mondta Nadežda Machútová, a SOI központi igazgatója. A magánpartikra ugyanis nem vonatkoznak a fogyasztóvédelmi törvény szabályai, hiszen a látogatással mindkét fél egyetértett. „Az ilyen akciókat a fogyasztóvédők sem ellenőrizhetik, hiszen ez esetben magánlaksértés követnének el” – tette hozzá.

Halcin szerint a kóklerek kedvesebbek, mint korábban, jól néznek ki, időmilliomosok, kommunikatívak, nagyon jól tudnak érvelni. „Megjelenésükkel, kommunikációs képességeikkel győzködnek” – tette hozzá a belügyi szakértő.

Új módszer az is, hogy a kóklerek képesek akár csak egy napra létrehozni rendes üzlethelyiséget, melyet a községi hivatal is engedélyez, és ahol a máshol megvásárolható, hasonló termékekhez képes háromszor drágább árut tukmálnak az emberekre. „Előfordult olyan eset is, hogy kibéreltek egy éttermet, melyre kifüggesztették: csak meghívott személyek léphetnek be” – tette hozzá Danuša Krkošová, a SOI szóvivője.

 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?