Kérjünk éves adóelszámolást!

adózás

A fizetésünkből és egyéb jövedelmünkből akarva-akaratlanul adó formájában az államnak ajándékozunk egy bizonyos tételt. Minden hónapban lecsippentik az adóelőleget, és évente egyszer megvizsgálják, eleget adóztunk-e. Az alkalmazottak helyett a munkaadó is elvégezheti az adóelszámolást, ha azt február közepéig igénylik.

A munkaszerződésbe foglalt jutalom bruttó fizetés, melyből levonják az egészségügyi és szociális járulékokat, valamint a jövedelemadóelőleget, majd a maradékot átutalják a számlánkra. Az előleggel évente egyszer el kell számolni. Jó esetben kiderül, hogy az előző évben havonta túl sokat vontak le a fizetésünkből, és a különbözetet visszaadják, rosszabb esetben hátralékot állapítanak meg. Az adóelőlegekkel kétféleképpen lehet elszámolni: éves adóelszámolás vagy adóbevallás formájában. Ugyanakkor ez csak azok számára kötelező, akiknek az előző évi jövedelme meghaladta az adóalap adómentes részének a felét, azaz 1968,68 eurót. Aki tavaly ennél kevesebbet keresett, annak az adóhivatallal szemben nincs semmilyen kötelessége, ugyanakkor önszántából elszámolhat az adóelőlegekkel, ami megérheti, mert feltehetően túlfizetést állapítanak meg.

Akinek 2019-ben 1968,68 eurónál több bevétele volt, semmiképpen sem bújhat ki e kötelesség alól, viszont az elszámolást nem kell saját magának elkészítenie. Megbízhat vele például egy adószakértőt, illetve az alkalmazottak számára a legegyszerűbb az, ha megkérik a bérelszámolójukat, hogy végezze el helyettük. Akinek év közben több munkaadója volt, az bármelyiket megkérheti az adóelszámolás elvégzésére. A többitől igazolást kell kérnie az adóköteles bérről – ezt február 5-éig kell intézni, ami február 10-éig átvehető.

2020. február 17.

Akinek csak alkalmazottként volt jövedelme, illetve akinek olyan bevétele volt, melyből forrásadót fizetett (például befektetési jegyből származó haszon, és ezekből a bevételekből az alkalmazott a forrásadót nem tekinti adóelőlegnek), legkésőbb február 17-éig az éves adóelszámolás elvégzésére írásban megkérheti a munkaadóját, akinél érvényesítette az adóalap adómentes részét és az adóbónuszt. A cég köteles eleget tenni e kérésnek, csak azokat utasíthatja el, akiknek volt egyéb bevételük is, például bérbeadásból vagy vállalkozásból stb. Ha a munkaadó nem készíti el az adóelszámolást, kiállít egy igazolást az adóköteles bevételekről, és az alkalmazottnak kell adóbevallást kidolgoznia, melyet március végéig el kell juttatni az adóhivatalba.

Túlfizetés vagy hátralék?

Március végéig a munkaadó kiszámolja, hogy az alkalmazottnak a tavalyi egész évi bruttó béréből mennyi adót kellett volna fizetnie, majd az eredményt összehasonlítja a havonta levont adóelőlegekkel. Ideális esetben a két szám egyezik. Jobb esetben kiderül, év közben túl sokat vontak le a fizetésünkből, és a különbözetet visszaadják. Az már kevésbé kellemes, ha hátralékot állapítanak meg, és utólag próbálják behajtani a hiányzó összeget. Érdemes időt fordítani a bonyolultnak tűnő nyomtatványok áttanulmányozására, nehogy elmulasszunk kérni valamilyen kedvezményt, amire jogosultak vagyunk. Például lehet intézni alkalmazotti prémiumot, adóbónuszt, ezenkívül az adóalap csökkenthető a házastársra vonatkozó adómentes résszel, a nyugdíjrendszer harmadik pillérébe befizetett önkéntes tételekkel, az esetleges gyógyfürdői kezelés költségeivel. A bérelszámoló utasításai szerint le kell adni a kért iratokat – például becsületbeli nyilatkozatot a házastárs bevételéről, a gyermek születési anyakönyvi kivonatát stb.

Ha adótúlfizetést állapítanak meg, azt legkésőbb a májusban folyósított áprilisi fizetéssel vissza kellene kapnunk. Az 5 eurót meghaladó adóhátralékot pedig az év végéig levonják a bérből. Aki adója 2%-át szeretné felajánlani valamilyen nonprofit szervezetnek, annak az esetleges adóhátralékot már az áprilisi fizetéssel ki kell egyenlítenie. A 2%-os felajánláshoz az alkalmazottak kérhetnek a munkaadójuktól az adó befizetéséről szóló igazolást, ezt mellékelni kell a 2%-os adófelajánlásról rendelkező nyilatkozathoz, amit április 30-áig kell eljuttatni az alkalmazott lakhelye szerint illetékes adóhivatalba.

Érdekes

Határidők:

Január 31.

Eddig kell aláírni az adóalap nem adóköteles részéről szóló nyilatkozatot, és kell érvényesíteni az igényt az adóbónuszra.

Február 5.

Eddig a dátumig kell kérni, hogy a munkaadó állítson ki igazolást az adóköteles bérről.

Február 10.

A volt munkaadó kiállítja az „Igazolás az adó befizetéséről” című nyomtatványt, ha ezt az alkalmazott február 5-éig kéri.

Február 17.

A munkaadók eddig fogadják el a 2019. évre vonatkozó éves adóelszámolást igénylő kérvényeket – az alkalmazottaknak a bérelszámolójuknál le kell adniuk a kérvényt a szükséges iratokkal, igazolásokkal együtt.

Március 10.

Eddig kiállítják a megadózott bevételről szóló igazolást.

Március 31.

A munkaadó eddig elvégzi az adóelőleg-elszámolást.
Aki adóbevallást készít, annak is eddig a dátumig kell eljuttatnia az adóhivatalba.

Április 30.

A cég az adóhatóságnak jelentést tesz az adóelszámolásról, az adóelőlegekről, az alkalmazottaknak nyújtott prémiumokról és az adóbónuszról.
A munkaadó az alkalmazottainak ad valamilyen dokumentumot az adóelszámolás elvégzéséről.

Május 31.

A munkaadónak legkésőbb az áprilisi bérelszámolás során a májusi fizetéssel együtt vissza kell adnia az adótúlfizetést, ki kell fizetnie az adóbónuszt és az alkalmazotti prémiumot.

2020 végéig

A munkaadónak legkésőbb az év végéig le kell vonnia az alkalmazott béréből az esetleges adóhátralékot, ha az meghaladja az 5 eurót.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?