Jár büntetés a gyereknek a rossz bizonyítványért?

bizonyítvány
Pozsony |

Közeledik a tanév vége, és hamarosan elkezdődik a várva várt vakáció. Vannak, akik boldogan, egyesek azonban félve mutatják majd meg otthon az egész éves teljesítményüket összegző jegyeket.

Szakemberek szerint nagyon fontos, hogy miután a gyerekek megmutatják otthon az év végi bizonyítványukat, kapjanak valamilyen visszajelzést a szüleiktől, hiszen ha elvárunk valamilyen teljesítményt, akkor a gyermekünk tudtára kell adni, elégedettek vagyunk-e vagy sem. Kérdéses azonban, hogy ez a visszajelzés büntetés vagy jutalom formájában valósuljon-e meg.

A szakemberek általánosságban egyetértenek abban, hogy ha a gyerek elkezd rossz jegyeket kapni az iskolában, azonnal a tudtára kell adni, hogy ez nekünk nem tetszik, és ezt kifejezhetjük azzal, hogy egy időre elvesszük tőle a kedvenc játékát. A tanév végén azonban, amikor az egész évi teljesítményt összegző jegyek már a bizonyítványon szerepelnek, nincs nagy értelme a büntetésnek, hiszen már nem tudunk vele eredményt elérni. „A büntetéspárti logika szerint akkor az állam is megbüntethetné a szülőket, amiért év közben nem foglalkoztak többet a gyerekeikkel, és nem figyeltek eléggé oda arra, hogy jobban tanuljanak” – mutatott rá František Skokan pszichológus.

Nem lehet meglepetés

Egy normális családban az év végi bizonyítvány nem okozhat különösebb meglepetést. A gyermek előmenetele nem romlik egyik napról a másikra. „Az év végi bizonyítvány egész évben készül. Úgy gondolom, amennyiben a szülő egész évben nyomon követte gyermeke tanulmányi előmenetelét, a bizonyítványban szereplő jegyek nem kellene, hogy meglepőek legyenek számára – főleg az internetes ellenőrzők világában, ahol a jegyek azonnal láthatóak, és nem kell az esetlegesen elrejtett ellenőrző után kutatniuk a szülőknek” – magyarázta érdeklődésünkre Lelkes Viktória pszichológus. Ráadásul az iskolák már 3 hónappal a tanév vége előtt írásos figyelmeztetést küldenek a szülőknek, hogy gyermekük melyik tantárgyból áll rosszul. „Amikor ezt kézhez kapták, akkor kellett cselekedni, akkor kellett büntetést kiszabni, például elvenni a mobilt, letiltani a haverokat, elkobozni a táblagépet” – jegyezte meg egy másik pszichológus, Miron Zelina.

Érdekes

MEGKÉRDEZTÜK

Lelkes Viktória klinikai gyermekpszichológust

A jó bizonyítványért kapjon jutalmat a gyerek?

Mindenképpen meg kell dicsérni azért, hogy a gyermek milyen szorgalmasan dolgozott, milyen kitartó volt, és hogy nem adta fel, amikor valami harmadszorra sem ment tökéletesen. Mondjuk el neki, mennyire büszkék vagyunk rá! Érdemes ezt megünnepelni. Ha jutalomról van szó, úgy vélem, nem az a lényeg, hogy nagy értékű tárgyi jutalomban gondolkodjunk. Észszerű keretek között, persze, választhat valamit a gyermek.

Mi a véleménye a rossz bizonyítványért kiszabott büntetésekről?

Nagyon gyakori kérdés, a szülő mit is kezdjen a bizonyítvánnyal. Akár jók, akár rosszak az év végi érdemjegyek, mindenképpen meg kell beszélni. Sokak számára komoly dilemma, mi is legyen akkor, ha a bizonyítvány nem épp olyanra sikeredett, ahogy azt a szülő elképzelte. Úgy vélem, a rossz bizonyítvány önmagában épp elég büntetés a gyermeknek. Szidással, kiabálással csak az önértékelését, motivációját romboljuk. Ahogy a jó eredmények, így a gyengébb osztályzatok sem két nap alatt születtek. Érdemes elgondolkodni, mi állhat ennek a hátterében, miért nem tanult, vagy ha tanult, miért nem úgy teljesített, ahogyan azt szerettük volna. Miért is volt ez a tanév nehezebb, mint a másik? Sok tényező elképzelhető. Néhány gyermek teljesítménye a kamaszkorra kissé leromlik. Vannak, akik tanulási nehézségek miatt nyújtanak gyengébb teljesítményt, ahogy az elvárások nőnek. Ha a család egy nehezebb időszakot élt meg, az is rányomhatta bélyegét az érdemjegyekre. Konfliktusa lehetett a gyermeknek az osztályban, vagy egy tanárával, amiről a szülő talán nem is tud, mert nem merte elmondani a gyermek. Esetleg nagyobb önállóságot vártunk el tőle a készülést illetően, mint amennyire ő jelenleg képes. Érdemes elgondolkodni ezeken, a gyermek saját nyelvén megbeszélni vele, hogy hol is lehetett a hiba a rendszerben, és hogy szeptembertől megpróbálhatnák máshogyan csinálni – ebben a szülőnek azonban aktív szerepet kell vállalnia. De rossz bizonyítvány ide vagy oda, fontosnak tartom, hogy a gyermek érezze: a szülő így is, úgy is büszke rá. (sza)

Büntetés

A szakemberek többsége egyetért abban, hogy az esetleges fizikai bántalmazás a szülők abszolút csődjének minősül. Egyes felnőttek a gyerekeken keresztül akarják kielégíteni a saját ambícióikat, ami a kicsiknél lelki traumát okozhat. Ehelyett néha elég csak helyesen ösztönözni őket – a legegyszerűbb és legolcsóbb motiváció a buzdítás és a bizalom. „A büntetés, főleg a tanév végén, már semmit nem old meg, csak megromlik a kapcsolat a gyermek és a szülő között, kiváltképp, ha a gyermek szerint a büntetés nem adekvát” – figyelmeztet Zelina. A gyerek dacossá válhat, haragudni fog, vagy olyan bűntudatot ébreszthetünk benne, ami nem építő jellegű.

A rossz jegyeket csak hosszú távon lehet orvosolni, éspedig úgy, hogy a felnőttek fokozottabban odafigyelnek csemetéikre, például közösen megfogadják, hogy a következő tanévben együtt tanulnak, együtt fognak megküzdeni a jobb jegyekért. Zelina szerint nagyon fontos elmagyarázni a gyerekeknek, hogy az iskolai eredmény a rendszeres, mindennapi szorgalmas munka gyümölcse. Éppen ezért nagyon fontos megfelelő rezsimet kialakítani, mindjárt a tanév elején le kell fektetni a szabályokat, és megfelelő célt kell kitűzni. A jó előmenetelért cserébe pedig esetleg valamilyen jutalmat is kilátásba lehet helyezni.

Noha a büntetést a szakemberek nem helyeslik, a rossz bizonyítvány láttán sok szülő nem tudja magát visszafogni. „Kedves szülők, ne csináljanak tragédiát a jegyekből!” – figyelmeztet Zelina. Természetesen a dolgot nem szabad lebecsülni, de nem az osztályzat a legfontosabb dolog a világon, ráadásul nem is mindig fejezi ki egy-egy tanuló tényleges képességeit. „A viselkedésünkkel, és nem szavakkal kell nap mint nap bizonyítani, hogy mint szülő akkor is szeretni fogom, ha rosszabbak is a jegyei” – tette hozzá a pszichológus.

Tanulás a nyári szünetben?

Néhány szülő úgy próbálja orvosolni a rossz bizonyítványt, hogy szinte azonnal pótolni akarja gyermeke hézagos tudását, és képesek akár az egész szünetben tanulásra fogni csemetéjüket. A szakemberek szerint ez nem jó ötlet. „Ahogy közeledik a vakáció, a gyermekek alig várják, hogy az egész évi kemény munka és az év végi dolgozatok után végre elengedhessék magukat, átadhassák magukat a várva várt szabadságnak. A nyár a vakáció ideje, a pihenésé, az új élményeké. Nem tartom célravezetőnek, hogy ilyenkor a tanulást erőltessük, hiszen így még jobban megutálhatja. A szülők és gyermekek előtt nyári táborok színes választéka áll, érdemes a gyermek igényeinek és a szülők pénztárcájának megfelelő tábort választani. Lehet nyelvi-, kézműves-, lovas- vagy focitábor, bármi, ami a gyermek érdeklődési körébe beleillik. Az ilyen táborok a gyermekek olyan készségeit fejlesztik, amelyekre az iskolában nem jut elég idő. Sőt, a vakációba egy kis semmittevés, lustálkodás is belefér. Így tud a gyermek is regenerálódni. A nyári szünet alkalmas arra is, hogy a család több időt töltsön el együtt. A lényeg, hogy megtaláljuk az egyensúlyt az aktív és passzív pihenési formák között” – magyarázta Lelkes Viktória. Kollégája, Szögedi Dalma sem helyesli, hogy a gyerekek az egész nyarat tanulással töltsék. Szerinte a július mindenképpen legyen szabad, de augusztusban már napi fél-egy órát lehet készülni az esetleges pótvizsgára, az új tanévre, akár magántanár segítségével. „Nevelő célzatú lehet, ha a gyereket megkérdezzük, ő hogyan látja, megtett-e mindent annak érdekében, hogy jobb legyen az eredménye, és hogy szerinte milyen gond állhat a rossz teljesítmény mögött. Ha jóvátételként felajánlja, hogy nyáron például füvet nyír otthon, vagy kocsit takarít, akkor engedjük, hogy vezekeljen. A szülőnek azonban nem szerencsés ilyen büntetéseket kiszabnia” – hívta fel a figyelmet a pszichológus. (sza)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?