Januártól új benefit: a sportutalvány

hoki

Az alkalmazottak az idén is igényelhetnek üdülési hozzájárulást a munkaadójuktól, s az újévtől a politikusok egy új kedvezményt is bevezettek: a sportutalványt. Az utóbbi azonban nem kötelező, ezért kérdéses, valójában hány cég fogja támogatni a fiatalok sportolását.

Az új munka törvénykönyv szerint 2020. január 1-jétől az alkalmazottak a munkaadójuktól sportutalvány formájában hozzájárulást igényelhetnek gyermekük sporttevékenységének a finanszírozására. A törvényalkotók célja az volt, hogy egyrészt a cégeket arra ösztönözzék, hogy támogassák a fiatalok sportolását, másrészt hogy eme új finanszírozási lehetőség révén magánforrásokból némi pénzt lehessen előteremteni a különböző sporttevékenységekre. Ráadásul egy újabb benefitről van szó, melyet a munkaadók önkéntes alapon nyújthatnak az alkalmazottaiknak.

Üdülés és sport

A sportutalvány sok szempontból hasonlít a tavaly bevezetett üdülési utalványhoz, a legfontosabb különbség azonban az, hogy a munkaadó nem köteles nyújtani ezt a kedvezményt. Továbbá, noha a kedvezményt sportutalványként emlegetik, nem lehet tényleges utalvány formájában érvényesíteni, csak pénzbeli hozzájárulás lehet a költségekhez. Ha az alkalmazott úgy dönt, igénybe veszi az üdülési csekket, a megvalósult kirándulás után felkeresi a bérelszámolóját, és elintézi a kedvezményt. Ha van a cégnek belső útmutatója, formanyomtatványa, egyszerűbb az ügyintézés, de ha nincs, akkor is el kell fogadni a számlát, és hozzá kell járulni a kirándulás költségeihez. Ezzel szemben ha valaki kéri a gyermeke sporttevékenységének a támogatását, nem biztos, hogy sikerrel jár.

Lehetőségek

Két lehetőség van: vagy megvárja, amíg a cég saját magától felajánlja ezt a benefitet, amíg közzétesznek ezzel kapcsolatban egy belső útmutatót, s aszerint jár el, vagy egyszerűen ír egy kérvényt, melyben a törvényes lehetőségre hivatkozva igényli a kedvezményt, s reméli, hogy jóváhagyják. „A munkaadókat az motiválhatja a sportutalvány nyújtására, hogy nem kell belőle adózni, és sem az alkalmazottnak, sem a munkaadónak nem kell utána járulékokat fizetnie. Vagyis ez egy nagyon vonzó és érdekes benefit, melyet nem terhelnek adók és járulékok – nem úgy a fizetésemelést. Ráadásul a hozzájárulás összegét a cég adókiadásaként lehet elkönyvelni, vagyis csökkenti a munkaadó jövedelemadóját” – magyarázta Veronika Solíková, a www.podnikajte.sk portál munkatársa.

Érdekes

Idén is igényelhető az üdülési csekk

Minden olyan munkaadó köteles hozzájárulni az alkalmazottak hazai üdülési költségeihez, amelyik 50 vagy annál több embert foglalkoztat.

Az alkalmazottak számának a meghatározása céljából a vonatkozó törvény bevezette az „előző naptári évben átlagosan jegyzett alkalmazottak számát” – ha ez több mint 49, a munkaadó köteles üdülési csekket adni. A kisebb vállalatoknak nem kötelező üdülési csekket biztosítaniuk, de ha erről megállapodnak az alkalmazottakkal, ugyanazok a feltételek érvényesek, mint a nagyobb cégek esetében.

A kedvezmény feltételei

Az egyik legfontosabb feltétel: Szlovákiában kell elmenni kirándulni, s legalább két éjszakát ott kell tölteni. Az üdülési csekket az igényelheti, aki ugyanannál a munkaadónál legalább 2 éve dolgozik, és rendes munkaszerződése van. Ez vonatkozik az állami és közalkalmazottakra is. A megbízási szerződésre dolgozók nem jogosultak a kedvezményre. Akinek egyszerre több munkahelye is van, a hozzájárulást csak az egyik cégtől kérheti.

A támogatás összege

A munkaadó a hazai üdülési költségek 55%-át térítheti, legfeljebb 275 eurót évente. Beleszámítják a legközelebbi családtagok kiadásait is, sőt felhasználható az alapiskolás korú gyermek szünidei táborának vagy egyéb rekreációs tevékenységének a finanszírozására is. Vagyis ha a kirándulás költségei 500 euróra rúgnak, annak az 55%-a pontosan 275 euró, a munkaadó ennyit téríthet, s az üdülés ténylegesen 500 euró helyett csak 225 euróba kerül a családnak. A munkaadó csak a szállással összefüggő idegenforgalmi szolgáltatások árához köteles hozzájárulni, és az egyéjszakás szállás költségeit nem köteles megtéríteni. Az étkezési és egyéb költségeket is csak akkor köteles átfizetni, ha egy számlán szerepel a szállással. Az éttermekben, kávézókban, uszodákban stb. külön kiállított számlák elfogadását és átfizetését a törvény nem írja elő.

A részmunkaidős alkalmazottak a hozzájárulás arányos részére jogosultak. Például aki 8 óra helyett csak napi 4 órás munkaidőben állapodott meg, az legfeljebb 137,50 eurót kaphat. A hozzájárulásból nem kell adózni, sem járulékokat fizetni, az alkalmazott nettó bevétele lesz, a munkaadó pedig adókiadásként könyvelheti el.

Készpénz vagy kártya?

A munkaadó készpénzben is fizethet, vagy az étkezési utalványhoz hasonló üdülési jegyet adhat. Néhány munkaadó a hagyományos ebédjegyek vagy étkezési utalványok helyett bizonyos kredittel feltöltött elektronikus étkezési kártyát ad az alkalmazottaknak, ugyanígy az üdülési hozzájárulás is nyújtható egyfajta üdülési kártya formájában. A legtöbb cég belső útmutatót tett közzé, általában formanyomtatványt is létrehoztak – azon kell kérni a költségek átfizetését, azt leadják a bérelszámolójuknak, s a pénzt a fizetésükkel együtt kapják majd meg. A kirándulás költségeit igazoló iratot 30 napon belül kell leadni a bérelszámolónak.

Vállalkozók

A vállalkozók vagy más önálló kereső tevékenységet folytatók is kihasználhatják az üdülési utalványt. A hozzájárulás értékét beleszámíthatják a kiadások közé, melyekkel csökkentik az adóalapjukat. Ugyanakkor ez csak azok számára előnyös, akik a tényleges kiadásokat érvényesítik. Azoknak, akik átalánykiadásokat szoktak kimutatni, az üdülési utalványt is az átalánykiadások közé kell sorolniuk. A vállalkozók esetében is érvényes, hogy az utalvány értéke legfeljebb 275 euró lehet évente, és azok vehetik igénybe, akik legalább 24 hónapja vállalkoznak, illetve tevékenykednek az adott területen. Aki alkalmazott és vállalkozó is egyben, el kell döntenie, melyik státuszából kifolyólag él a kedvezménnyel, mindkét pozícióból nem lehet.

Törvénysértés

A munkaadó köteles mindenkinek biztosítani az üdülési utalványt, aki jogosult rá. Amelyik munkáltató ezt megtagadja, megsérti a munka törvénykönyvét. Ilyen esetben az alkalmazott a munkaügyi felügyelőségnél emelhet panaszt, és ha bebizonyosodik a törvénysértés, a céget akár 100 ezer euróra büntethetik.

 

Ki jogosult?

Ha a munkáltató úgy dönt, támogatja az alkalmazottak gyermekeinek a sporttevékenységét, a következő feltételeket kell teljesíteni: az igénylő legalább 24 hónapja dolgozik a cégnél, de akinek egyszerre több munkahelye is van, a hozzájárulást csak az egyik helyen kérheti. A gyermek 18 éven aluli, és valamilyen klubban, sportegyesületben kell sportolnia megfelelő edző, szakember felügyelete mellett. Vagyis a gyermek nem sportolhat akárhol és akárhogyan, kizárólag jogi személyként regisztrált hivatalos sportszervezetben végzett sporttevékenységről lehet szó. Ha a gyerek az iskolája vagy a közeli szabadidőközpont által szervezett sportkörre jár, melyek nem szerepelnek a sportszervezetek regiszterében (sport.gov.sk), az utalvány nem érvényesíthető. Továbbá: a gyermek állandó lakhelye Szlovákiában van, és legalább már fél éve sportol. Akárcsak az üdülési csekk esetében, a munkaadó itt is csak a kiadások 55%-át térítheti, legfeljebb 275 eurót évente.

Ügyintézés

Az alkalmazott először saját zsebből kifizeti a sporttevékenység árát, majd 30 napon belül elviszi a munkaadójának a sportegyesület által kiállított számlát, s utólag hozzájárulnak a költségekhez. A részmunkaidősök a támogatás arányos részére jogosultak. A vállalkozók a sportutalványt adókiadásként könyvelhetik el. Aki egyszerre vállalkozó és alkalmazott, vállalkozóként a sportutalványt csak akkor írhatja le az adójából, ha alkalmazottként nem érvényesítette a kedvezményt. A hozzájárulást évente többször is lehet igényelni, de az egész évi össztámogatás legfeljebb 275 euró lehet. Az idén benyújtandó, a 2019-es évre vonatkozó adóbevallásban még nem érvényesíthető ez a benefit, először majd jövőre lehet adókiadásként elkönyvelni.

Érdekes

Megkérdeztük: Barbora Petrová, a szociális ügyi minisztérium szóvivőjét

Az üdülési csekk egy éve létezik. Az idén történt valamilyen változás?

A jogi szabályozás nem változott 2020. január 1-jétől.

Akik 2019-ben nem vették igénybe az üdülési csekket, vagy nem merítették ki a teljes összeget, a szabadságokhoz hasonlóan a maradékot átvihetik ebbe az évbe?

Az üdülési hozzájárulás az adott naptári évben abszolvált rekreáció költségeire van. A ki nem merített maradékot nem lehet átvinni a következő évbe. 2020-ban az alkalmazott ismét jogosult az üdülési hozzájárulásra, ami a költségek 55%-a, legtöbb 275 euró lehet.

A sportutalvány valóban csak önkéntes benefit?

Igen, érvényes, hogy a munkaadók nem kötelesek ezt a kedvezményt nyújtani.

Mit tehet az alkalmazott? Meg kell várnia, míg a cége közzétesz egy belső útmutatót? Vagy saját magától is benyújthat egy kérvényt, és a törvényes lehetőségre hivatkozva igényelheti a sportutalványt, bízván, hogy a cége jóváhagyja?

A sportutalványt a munkaadónak nem szabadna individuális alapon nyújtania, tehát úgy, hogy az egyik alkalmazottnak jóváhagyja, a másiknak pedig nem. Ez nem lenne egyenlő bánásmód.

A munkaadónak világos szabályokat kellene megfogalmaznia, melyeket belső előírásban közzé kellene tennie.

Esetleg egy mintanyomtatványt is kidolgozhatnának, miközben természetesen a hatályos vonatkozó törvénybe foglaltakból kell kiindulni, ugyanis a jogosult személyek köre hatással van a hozzájárulás adókiadásként való elkönyvelésének az elismerésére is.

Hogyan lehet motiválni a cégeket, hogy önként támogassák a fiatalok sportolását?

A sportutalvány bevezetése a Szlovák Nemzeti Párt műhelyéből származó képviselői indítvány volt. Vagyis a szociális ügyi minisztérium ezt a hozzájárulást nem javasolta, és a vonatkozó jogi keretet sem alkotta. Ami az adómotivációt és az adózási szabályokat illeti, az a pénzügyminisztérium hatáskörébe tartozik.

 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?