A többszemélyes korlátolt felelősségű társaságokról

üzletpartnerek

Az egyéni magánvállalkozás mellett úgy is lehet vállalkozni, hogy céget alapítunk. Ez esetben nem egyedül, hanem egy vagy több társsal próbálunk szerencsét. Az egyik lehetőség, hogy kft.-t hozunk létre. Ifj. Mészáros Lajos jogász – olvasói levélre reagálva – a korlátolt felelősségű társaságokkal kapcsolatban ad jogi tanácsot.

Olvasói levél:

Három jóbarátommal együtt közös vállalkozásba fognánk. Én informatikus vagyok, a többiek pedig vegyesáru-kereskedelemmel foglalkoznak, ezért gondoltuk, hogy közösen létrehoznánk egy webáruházat, amiben mindenkinek megvolna a maga feladata, a belőle származó nyereséget pedig elosztanánk. Kft. alapításban gondolkodunk, mivel egy ismerősöm, akinek kft.-je van, nagyon dicsérte ezt a fajta vállalkozást, de az övé az egy egyszemélyes cég. Azt szeretném kérdezni, hogy alapíthatunk akár négyen is kft.-t? Ha igen, mik az alapítás fő feltételei, és kb. mekkora költséggel jár?

A vállalkozási formák közé tartozik az egyéni magánvállalkozás mellett a különféle gazdasági társaságok (cégek) általi vállalkozás is. A gazdasági társaságok közül a leggyakoribb az ún. korlátolt felelősségű társaság (spoločnosť s ručením obmedzeným, röviden: s. r. o.), azaz a kft., amely lényege, hogy a cég kötelezettségeiért és tartozásaiért nem a kft.-t alkotó személyek (a tagok), hanem maga a kft. felel, a tagoknak pedig csak a céggel szemben van felelősségük, elsősorban a kft.-be bevitt vagyonuk összegéig. Kft.-ben tehát a tagok felelőssége korlátolt, amely sajátosságból származik maga a megnevezés is.

A kft.-k alapításának és működésének feltételeit a Kereskedelmi Törvénykönyv szabja meg, amely szerint egy kft.-t legalább 1, legfeljebb pedig 50(!) tag alapíthat, vagyis akár olvasónk is a 3 jóbaráttal együtt. Ehhez legfőképp egy társasági szerződést kell kötniük, amelynek tartalmaznia kell a társaság nevét, székhelyét, tevékenységét, az alaptőke és az egyes tagok törzsbetétjeinek értékét, valamint az ügyvezetők, illetve a tagok személyes adatait.

Az alaptőke minimális összege 5 000 €, és az egyes tagok legalább 750 €-s törzsbetétjeiből áll össze, amelyet pénzbeli, de akár nem pénzbeli betétként (ingóság – pl. autó, értékpapír stb., vagy ingatlan) is be lehet tenni a kft.-be; a nem pénzbeli törzsbetét értékét becslő állapítja meg. A törzsbetét főleg az alaptőkében lévő aránya miatt fontos, amely kifejezi az adott tag szavazati és osztalékjogának cégen belüli mértékét. Ha pl. egy 4 tagú, 5 000 €-s alaptőkéjű kft.-ben mindenkinek 1 250 €-s, tehát 25 %-os a törzsbetétje, akkor minden tagnak 25 %-os a cégben az üzletrésze, ez által pedig a szavazati és osztalékjoga is.

A törzsbetéteken kívül új kft. alapításakor számolni kell egy 150 €-s bírósági illetékkel is, és ha az okiratokat ügyvéd dolgozza ki, akkor az ő munkadíjával is. Egy új kft. bírósági bejegyzése egyébként ma már egy kifejezetten gyors folyamat, hiszen a törvény szerinti határideje csupán (a bírósági illeték befizetésétől számított) 2 munkanap.

Végezetül érdemes rámutatni, hogy manapság egyre ritkább a 2-nél több tagú kft., ezek ugyanis inkább a 90-es évekre voltak jellemzőek (főleg a ma már részvénytársaságokként működő nagyipari vállalatok voltak ilyenek). Ennek oka az is lehet, hogy 30 éve az üzletemberek még csak tanulták ezt a vállalkozási formát, és csoportban bátrabbak voltak, de később rájöttek, hogy minél kevesebb egy cég tagjainak a száma, annál könnyebb azt ellenőrizni, és annál kisebb a nézeteltérések, viták rizikója is. A tagok számával kapcsolatban ezért is szokás emlegetni azt az anekdotikus elvet, hogy „a legjobb, ha egy társaságnak páratlan számú tulajdonosa van, a 3 viszont már sok!”. Ez persze nem azt jelenti, hogy egy 4 tagú kft. ne működhetne jól, de a teljesség kedvéért fontosnak tartottuk felvetni a többszemélyes kft. esetleges hátulütőit is.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?