A gyász lehetőséget kínál életünk átgondolására

<p>Halottak napja közeledtével azok az emberek, akik elvesztették közeli hozzátartozójuk, nehezebben viselik a magányt. Fel lehet készülni lelkileg a halottak napjára? A gyerekek temetővel, elmúlással kapcsolatos érdeklődésére hogyan reagáljanak a szülők? Kérdéseinkre Hadas Katalin pszichológus válaszolt.</p>

Vannak, akiket a halottak napja lelkileg nagyon megvisel. Mit tanácsol, hogyan lehet könnyebben átvészelni ezt a napot?Tudatosítanunk kell, hogy csak átmeneti vendégek vagyunk e földi világban, mindnyájunkra az elmúlás vár. Ahogyan a születésben, úgy a halálban is van valami misztikus. Valóságos csoda egy gyermek világra jötte, és gyakran érthetetlen az ember távozása ebből az árnyékvilágból. De sokszor hangzik el, hogy „Korán hagyott itt bennünket, még igazán élhetett volna!” – ám ezen senki sem tud változtatni. Bármilyen nehéz is búcsút venni a szeretett embertől, bármennyire is hiányzik a jelenléte, bele kell törődnünk a helyzetbe, és szeretettel gondolva a kedves személyre tenni kell tovább a dolgunkat. A halált mindenki másképpen dolgozza fel. Mitől függ az emberek reakciója?A gyász életünk legnagyobb krízise, mindannyian nehezen éljük meg. A veszteségre adott reakciót számos tényező határozza meg: az elhunyttal való kapcsolat jellege, a halál módja, a gyászoló életkora, alapszemélyisége, előzetes életeseményei, korábbi veszteségei, előzetes betegségei, esetleges egyidejű krízishelyzetek, kulturális környezete, szociális kapcsolatrendszere, vallásossága. A kapcsolat milyensége hatással van a gyász folyamatára. Ha például az elveszített személy nem állt közel hozzánk, akkor könnyebben viseljük az elvesztését. Minél ellentmondásosabb volt a kapcsolat, annál inkább várható, hogy a veszteség feldolgozása során nehézségek léphetnek majd fel. Ebből adódóan a gyász mindig egyéni, és annál hosszabb lehet, minél váratlanabb a veszteség. A gyászmunkában megmutatkozó nagy egyéni különbségek szorosan összefüggenek a korábbi veszteségek kezelésével, sőt a személyiség fejlődésében a pozitív élmények átélésének mennyiségével és milyenségével. A gyász nem gyöngeség, időt kell hagyni a gyászmunkára, a gyász folyamatára. A gyász lehetőséget kínál életünk, kapcsolataink átgondolására, s a változások által hat saját fejlődésünkre. Ha a veszteséget nem követi gyászmunka, önmagunknak ártunk vele, mert különböző testi-lelki betegségek is kialakulhatnak. Milyen hosszú gyász nevezhető normálisnak?A gyász időszakában egyesek túlságosan passzívak, mások fokozott tevékenységgel próbálják elterelni a figyelmüket érzéseikről. Előtérbe kerülhet a haláleset miatt érzett düh, vádaskodás, ingerlékenység, bizalmatlanság. A legtöbb gyászoló érzéseiben erőteljessé válik az elkövetett vagy meg nem tett dolgokkal kapcsolatos bűntudat, az ebből adódó önvádaskodások. Gondolataink középpontjában az elhunyt áll, a vele kapcsolatos emlékek sokszor váratlanul, tolakodóan törnek elő. Idővel a tolakodó emlékképek helyét egyre inkább a tudatos emlékezés veszi át. A fájdalmas emlékek mellett egyre több a szép emlék. A gyászolóban erősödik az érzés, hogy ezt a helyzetet fel tudja dolgozni. Az átdolgozás időszaka általában hónapokig tart. Ezek a hónapok hullámzó lefolyásúak, az ünnepek újra felerősíthetik a már csökkent intenzitású tüneteket.[[{"type":"media","view_mode":"media_large","fid":"167083","attributes":{"alt":"","class":"media-image Róbert felvétele","height":"321","title":"Hadas Katalin pszichológus","typeof":"foaf:Image","width":"480"}}]]A halottak napjával kapcsolatban a gyerekekben is számtalan kérdés fogalmazódik meg a halálról. Hogyan lehet erre felkészülni? A szülő mit válaszoljon?A halottak napja alkalom arra, hogy a gyerekeknek beszéljünk a halálról. Vigyük ki gyermekünket magunkkal szeretteink sírjához, meséljünk neki arról, hogy milyen volt a kapcsolatunk velük, s mondjuk el azt is, hogy bizony eljött az a nap, amikor itt hagytak bennünket. Nagyon fájt a veszteség, de ez a világ rendje, egyszer mindenki meg fog halni. Van, aki tovább él, van, aki túl fiatalon távozik az élők sorából. Van, aki váratlanul hal meg, s van, aki hosszan tartó betegségben. Vannak, akik a szomorú híreket eltitkolják a gyerek elől. Igazuk van?Jó, ha tudatosítják a szülők, hogy bármennyire is szeretnék gyermeküket megvédeni minden rossztól, a veszteségektől nem tudják megóvni. Úgy nem lehet leélni egy életet, hogy az embernek ne legyenek veszteségei. Nem jó megoldás az, ha a gyereknek elpusztul valamilyen állatkája, akkor azonnal egy ugyanolyat próbálnak szerezni, csakhogy a gyerek boldog legyen. Egy kutyát (vagy bármilyen más állatot) még lehet azonnal pótolni, ám egy nagyszülőt már nehezebb lesz, nem is szólva a szülők vagy testvér elvesztéséről. Vagyis a kicsikkel is nyíltan közölni kell, ha valaki halálos beteg vagy meghalt?Ha komoly beteg van a családban, s várható a halála, meg kell mondani a gyereknek, hogy valószínűleg hamarosan meg fog halni, mert nincs olyan gyógyszer, ami kigyógyítaná betegségéből. Nagyon fog nekünk hiányozni, de majd sokat gondolunk rá, beszélgetünk majd róla, felemlegetjük, hogy mit éltünk át együtt, vidám és szomorú napokat egyaránt. Nézegethetjük a közös fényképeket, videókat, s a szívünkben még nagyon sokáig tovább fog élni. Azt sem kell eltitkolni, ha valaki meghalt a családban. A gyerek úgyis rájön az igazságra, a szülők iránt pedig megbicsaklik a bizalma. Ha őszinteséget várunk el a gyerektől, mi is legyünk vele őszinték! Olyan módon közöljük a mondanivalónkat, hogy azt megértse és felfogja. Nyugodtan sírjunk a gyerek előtt, kimutathatjuk bánatunkat, fájdalmunkat, ezzel nem esik csorba szülői tekintélyünkön. Mi a véleménye a halloweenről? Baj, ha a gyerek részt vesz egy ilyen partin, utána pedig kimegy a temetőbe is gyertyát gyújtani?Az utóbbi időben mifelénk is kezdenek meghonosodni a halloweenpartik. Sok szülő tanácstalanul áll a kérdés előtt, hogy elengedje-e gyermekét egy ilyen találkozóra. Próbálja előre megtudakolni, hogy mi lesz az összejövetelen. Mert ha töklámpást fognak készíteni, s azzal díszítik majd iskolájuk bejáratát, ennek semmi köze az újpogány vallásokhoz, sem a sátánista ünnephez. Ha viszont az a veszély fenyeget, hogy egy modern szekta így próbál új tagokat toborozni és hatni a fiatalokra, ettől védeni kell gyermeküket. Ilyen esetben magyarázzák is el neki, hogy miért nem engedik el, mitől féltik. Jó, ha időben megtanulja a gyerek, hogy nem minden buli jó, s azok között is tudni kell különbséget tenni. 
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?