Márki-Zay Péter: Ki kell szabadítani az egyházakat a politika fogságából

Márki-Zay
Magyarország |

Szerethető, fejlődő országot építene miniszterelnökként. Tud jót is mondani a jelenlegi kormányról, de mond rosszat is. A vallási élet támogatását fontosnak tartja, a bűnt pedig mindig néven nevezi. A Szemlélek készített nagyinterjút az ország vezetésére készülő katolikus családapával. 

Az interjúban Márki-Zay Péter egyebek között elmondja, az előválasztáson elért sikere részben annak is köszönhető, hogy sokan álltak mellé ismert influenszerek hatására.  
Orbán Viktor és a vallás kapcsán megjegyzi, hogy “ez az ember a kereszténység védelmezőjeként adja el magát, ez felháborító nekünk, valóban keresztényeknek, akik már a szocializmus alatt is minden vasárnap ott voltunk a templomban”.  
A jelenlegi kabinet legfőbb ideológiája szerinte a korrupció, és végtelenül felháborítja, hogy kereszténynek nevezi magát. Olyan totalitárius rendszer épül, amelyben az emberek élete a központi politikai vezetéstől függ, az utolsó sportklub vezetőjének is kormánypártinak kell lennie.  

Az interjú itt olvasható. 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?