Trágárságokat ordibált a gyászmisén és nekiment a papnak

ügyészség

Rátámadt a papra és a káplánra egy férfi az egyik budapesti templomban, ahol gyászmise zajlott. Előtte a szertartást meg is kellett szakítani, mert trágárságokat kiabált be a kapuból. Jelenleg letartóztatás alatt áll. 

Az 50 éves férfi részegen érkezett január 7-én a XII. kerületi templomhoz, bent 200-an ültek, épp gyászmisét celebrált a pap. 

A bejáratnál állva a kellemetlen látogató trágárságokat kiabált, a plébános és a káplán a szertartást meg is szakították, odamentek és megkérték: hagyja abba, távozzon. A férfi közölte, hogy őt onnan senki nem küldheti el. Szidta őket és ütő, rúgó mozdulatokat tett a plébános felé. Nem találta el, de a stólát és a szemüveg madzagját elszakította. Ekkor a káplán a vádlott és a plébános közé állt, akit a támadó mellkason vágott.  

A rendőrök kijöttek, előállították, kihallgatták, de nem volt vége a műsornak. Másnap délután ismét megjelent a templomnál, és sértő dolgokat kiabált az egyházról, a papokról, a keresztény közösségről, a káplán pedig pont ekkor érkezett a hatos misére. A vádlott felismerte és veréssel fenyegette. 

A Budapesti I. és XII. Kerületi Ügyészség a büntetett férfit közfeladatot ellátó személy elleni erőszak bűntettével, valamint zaklatás vétségével vádolja, és vele szemben börtönbüntetés kiszabására tett indítványt a vádiratban. Jelenleg is letartóztatásban van. 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?